E pillanatban lépett a szobába Tormay, gúnyosan mosolygó ajkakkal, s a
szégyentől vagy boszútól pirosló arccal, kezében tartva a „Bécsi Curir“
egy számát.
Zakariás Zakariás leendő fiam uram, mikor hagyta ön oda Bukovinát?
Ezelőtt két évvel, s néhány hónappal. Ha jól emlékszem, midőn kilétemről
oly kimeritőleg beszélgettem atyámmal, hasonló kérdésre már egyszer
ugyan ezt feleltem.
Meglehet! nincsenek Zakariás leendő fiam uramnak rokoni Olaszországban?
Zakariás ajkaiba harapott, s szokatlanul halovány lett.
Mielőtt kérdésére felelnék, szabad-e tudnom e különös tudakozódásnak
okát?
Csekélység az egész! egy önhöz külsőleg, de talán belsőleg is nagyon
hasonló becsületes fiatal emberről van szó, a „Bécsi Curir“ 60-ik
számában, ki nevezetes dolgokat vitt végbe Olaszországban, s kit
keresnek, hogy megjutalmazzák! – Olvassa ön, igen érdekes közlés.
Hidegen nyujtá át az emlitett számot Zakariásnak.
Mária kiváncsian nézett majd apjára, majd vőlegényére, de legkisebbet
sem értett a különös jelenetből.
Zakariás erőtetett nyugalommal olvasta végig a közlést. Tormay miután a
számot ismét átvette, intett kezével, s Zakariással egy mellékszobába
távozott.
Mária tele gyötrelemmel, künn foglalatoskodó anyját kereste fel.
Mintegy jó negyed óra multával, Zakariás bucsut vőn Tormayéktól; midőn
Máriához közeledett, szokatlanul levert volt, és reszkettett, meg akarta
csókolni, de Tormay nyers hangon megtiltá azt.
Mit jelent mindez kedves atyám?! kérdé Mária könyűs szemekkel.
Mindent meg fogsz tudni rövid idő mulva, addig légy nyugodt, tudod hogy
szeretlek, s mindennel mit cselekszem, boldogságod kivánom előmozditani.
Másnap korán reggel titokban hagyta el Zakariás az oláh falucskát.
* * *
1821-ben, éppen 9 évvel az előbbi pontokban leirt történet után,
Erdélynek Fogaras vidékén S. nevü mezővároskában, a régi gróf B. család
izletes kastélyában, ugyancsak az emlitett gróf praefectusánál két férfi
ült estebédnél. Az egyik alacsony zömök pirospozsgás egyéniség maga volt
a praefectus, a másikra, ha személyét másolnám azonnal rá ismernének
olvasóim, az nem volt más mint Zakariás, csakhogy a praefectushoz az
éjszakára már Liverpool név alatt szállott be.
Az ilyen kövek, mint minő praefectus ur gyűrűjében ragyog, csak
Olaszországban divatoznak, ilyen köveket más országokban szemlélhetni a
ritkaságok közé tartozik.
E gyűrű még feledhetetlen nőmről maradt, Tormay Máriáról, ő e gyűrűt,
miként többször emlité, egy rablógyilkos olasztól kapta, s csupán azért
nem dobta el magától, mert azt hitte, hogy mint olyan ember tulajdona,
rablott tárgy lehet, s valaha valódi gazdájának visszaszolgáltathatik. –
Szegény asszony csak az örökké éber gondviselésnek köszönhette, hogy
ezen becstelen ember nejévé nem lőn, ki szerelmébe szinlette magát, s
kit forrón szeretett.
Mennyi ideje, hogy önnek szeretett Máriája meghalálozott?
Mintegy negyedfél éve!
S mi történt azon gazember olaszszal?
Bizonyosan hurokra került s nevével együtt az enyészetnek adatott át. –
Bár mi késő jőjön is, de a bünt büntetés szokta követni.
Az olasz ajkain egy alig észrevehető gúnyos mosoly surrant el.
Uram, egy igénytelen kérésem volna… én holnap korán reggel távozom, az
útban gyakorta fordulnak elő apróbb fizetések, melyek ha nem
teljesithetők, kellemetlenségeket szoktak előidézni, légy szives nékem
egy ezer forintos bankjegyet apróra váltani, igen lekötelezendesz.
Azonnal megtekintem a grófi pénztárt, ha abban annyi aprópénz található,
a legtisztább szivvel teljesitem kivánatodat.
A praefectus más gyertyát gyujtott s a kastély félreesőbb részébe
távozott.
Pauli haladéktalanul a praefectus távoztával megjelent.
Pauli, e kastélyban több pénz lehet, mint gondolnók, nekünk jelenben
kincsekre van szükségünk, gondosan vizsgáld meg a praefectus hálótermét,
mit a háziinas segélyével megtehetsz, nem tudom melyik szoba rendeltetik
az én számomra, jól megismerkedjél az épület minden szege zugával… hol
hálnak a cselédek… merre visz az ut az udvarból… van-e kerités… árok… te
okos ember vagy! pontban 2 órakor éjfél után készen légy a lovakkal,
fütyölni el ne feledd. Tőrömet a párnák alá fogod rejteni.
Pauli meghajtotta magát és távozott.
A praefectus kevéssel utána megjelent, s igen örvendett, hogy vendége
kérelmének eleget tehetett.
Tizenegy órakor mindenki mélyen aludt a kastélyban, csak Zakariás és
Pauli volt ébren.
Egy órakor felkelt az olasz, felöltözködött mindent magához vett, bal
kezében égő gyertyájával, jobb kezében a kifent tőrrel lábujjhegyen ment
egy hosszu folyosón keresztül, a praefectus hálóterem ajtajához,
csendesen próbálta a kilincset, a szoba zárva volt. Műeszközeihez
folyamodott, pár perc mulva háboritlanul nyitott a hálóterembe, amint
körültekintett, nehány lépést iszonyodva tántorgott vissza, egész
testében reszketni kezdett, a tőr pengve hullott ki kezéből.
Tormay Mária ugy miként utolszor látta, állott a praefectus fejénél,
fehér mezben, fehér arccal, jegesült szemekkel tekintve a gyilkosra.
A praefectus a zörejre felébredt, bámészan függesztve szemeit
Zakariásra, ki néhány lépésnyi távolságban reszketve állott előtte.
Uram! hogy jött ön e szobába, melynek ajtaját saját kezeimmel zártam be.
Zakariás nem felelt, magasra emelkedett hajszálakkal meredt Máriára.
A praefectus felkelt ágyából, s a rémült olasz felé közeledett, ki
mozdulatlanul látszék őt bevárni akarni. A harmadik lépésnél a tőrre
lépett, s azt odább dobta. Figyelmes lőn a pengésre, borzadva felemelte
a gyilkos eszközt.
Gyilkos! kiáltott magánkivül – gyilkos! mit akartál, miért kerestél fel
hálóterememben?
Zakariás nem felelt, mozdulatlanul állott előbbi helyzetében.
A praefectus csengetett, lármázni kezdett, csakhamar telve lőn hálóterme
domesticusaival, kik uroknak parancsára megkötözték Zakariást és inasát.
Másnap korán reggel a kolosvári törvényszéknek adatott át. Mindent
bevallott. Olaszországban végezték ki Paulival együtt bitófán.
A praefectus Máriát, mindjárt halála után gypsbe lenyomatta, s minden
éjszaka menyasszonyi ruhájában ágyához helyezte, hogy elalvásakor és
ébredésekor feledhetlen vonásait szemlélhesse.