Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember, kinek annyi gyermeke
volt, mint rostán a lyuk, még egygyel több. Mikor az utolsó
megszületett, már nem tudott keresztapát hivni, mert az egész világ
komája volt. Megyen hát, elindul hetedhét ország ellen, hogy hátha
találna mégis valahol keresztapára. A mint megyen, mendegél, egyszer
megtalálja Jézust. Hová mégy te szegény ember? mondja neki Jézus. Megyek
keresztapát keresni, ha találnék valahol. Ejh, mondja neki Jézus, soha
se fáradj más után, majd leszek én keresztapja fiadnak. Ekkor azt mondja
a szegény ember: hát ki vagy te? Én Jézus vagyok. A szegény ember
feleli: nem kellesz nekem, mert te csak a jókat szereted.
Akkor megint megyen, mendegél, s egyszer meglátja a halált. Mondja neki
a halál: hova mégy te szegény ember? Megyek, mond amaz, keresztapát
keresni a fiamnak, ha lelnék valahol. Azt mondja a halál neki: soha se
fáradj, jó ember, majd leszek én keresztapja fiadnak. Hát ki vagy te?
kérdi a szegény ember. Én a halál vagyok, mondá amaz. Na, jó! téged
elfogadlak keresztapának, mert te a jót is, a roszat is egyformán
szereted. Ekkor mondja neki a halál: jere be nálam, hadd vegyem fel az
én ünnepi köntösömet, mert igy rám ismernek. A szegény ember is bement a
halál házába, s elrémült mindjárt a sok kisebb nagyobb gyertyától, mely
a halál házában égett, s kérdezi a haláltul: micsoda sok gyertya ez itt?
Azt mondja a halál: ez az élet gyertyája; itt minden embernek van egy és
csak addig élhet, mig gyertyája el nem ég. Azt mondja a szegény ember a
halálnak: mutasd, melyik az enyém. Ekkor oda mutat a halál egyre, mely
már csak egy kis darabka volt. Akkor azt mondja a szegény ember a
halálnak: hé, koma! toldd meg egy kicsivel az én gyertyámat, hiszen már
mindjárt elég. Azt mondja neki a halál: nem lehet, jó koma, senki
gyertyáját meghosszabitani, mert a feltámadás megharagudnék rám, nem vón
kit feltámasztania. No de mégis addig kunyorált a szegény ember, hogy
csakugyan megtoldotta egy szállal a halál az ő gyertyáját.
[Illustration]
Elment hát a szegény ember házához a halál; nagy vendégséget,
keresztelőt csapott a szegény ember, ugy hogy a halál leittasodott;
ekkor aztán bezzeg adott a szegény embernek olyan nagy hatalmat, hogy ha
ő a haldoklónak csak ágyához ér is, vagy ágyának eleibe áll, mindjárt
meggyógyul; de mihelyt miatyánkot vagy áment mond, mindjárt meghal. A
szegény ember azonnal igen nagy hirre kapott, mint a kinek olyan nagy
hatalma volt; járt mindenfelé gyógyitani urakhoz, királyokhoz és igen
meggazdagodott. A halál mondá neki, midőn házátul elment, hogy látogassa
meg gyakran; de már annak néhány esztendeje mult, és ő még sem látogatta
meg a halált. Egyszer hát rá gondolja magát, hogy el kéne menni a
halálhoz; befogatja hát hirtelen ezüst szőrü paripáit az üveg hintóba,
mert már ekkor ennyire meggazdagodott; azzal megyen, mendegél a halálhoz
a sebes lovakon. Mikor már közel volt a halál házához, talált az uton
egy siró gyermeket, kit mindjárt felvett a hintajába, kérdezé tőle, hogy
miért sirna. Azt mondja a kis gyermek: azért sirok, mert megvert édes
apám, hogy az imádságból egy szót nem tudtam. Kérdi tőle az ember: hát
melyik volt az a szó? a miatyánk? Nem az, mondá a gyermek. Egész végig
mondotta a miatyánkot az ember, még sem az volt. Utoljára azt mondja:
hát az ámen? Az az! felelé a halál, mert ő volt a siró gyermek képiben.
Ámen neked, koma, ámen. Ekkor az ember mindjárt meghalt, fiai pedig a
nagy gazdagságon elosztozván, most is élnek, ha meg nem haltak.