17. A szegény ember és a halál.

Egyszer volt hol nem volt, volt egy szegény ember, kinek annyi gyermeke

volt, mint rostán a lyuk, még egygyel több. Mikor az utolsó

megszületett, már nem tudott keresztapát hivni, mert az egész világ

komája volt. Megyen hát, elindul hetedhét ország ellen, hogy hátha

találna mégis valahol keresztapára. A mint megyen, mendegél, egyszer

megtalálja Jézust. Hová mégy te szegény ember? mondja neki Jézus. Megyek

keresztapát keresni, ha találnék valahol. Ejh, mondja neki Jézus, soha

se fáradj más után, majd leszek én keresztapja fiadnak. Ekkor azt mondja

a szegény ember: hát ki vagy te? Én Jézus vagyok. A szegény ember

feleli: nem kellesz nekem, mert te csak a jókat szereted.

Akkor megint megyen, mendegél, s egyszer meglátja a halált. Mondja neki

a halál: hova mégy te szegény ember? Megyek, mond amaz, keresztapát

keresni a fiamnak, ha lelnék valahol. Azt mondja a halál neki: soha se

fáradj, jó ember, majd leszek én keresztapja fiadnak. Hát ki vagy te?

kérdi a szegény ember. Én a halál vagyok, mondá amaz. Na, jó! téged

elfogadlak keresztapának, mert te a jót is, a roszat is egyformán

szereted. Ekkor mondja neki a halál: jere be nálam, hadd vegyem fel az

én ünnepi köntösömet, mert igy rám ismernek. A szegény ember is bement a

halál házába, s elrémült mindjárt a sok kisebb nagyobb gyertyától, mely

a halál házában égett, s kérdezi a haláltul: micsoda sok gyertya ez itt?

Azt mondja a halál: ez az élet gyertyája; itt minden embernek van egy és

csak addig élhet, mig gyertyája el nem ég. Azt mondja a szegény ember a

halálnak: mutasd, melyik az enyém. Ekkor oda mutat a halál egyre, mely

már csak egy kis darabka volt. Akkor azt mondja a szegény ember a

halálnak: hé, koma! toldd meg egy kicsivel az én gyertyámat, hiszen már

mindjárt elég. Azt mondja neki a halál: nem lehet, jó koma, senki

gyertyáját meghosszabitani, mert a feltámadás megharagudnék rám, nem vón

kit feltámasztania. No de mégis addig kunyorált a szegény ember, hogy

csakugyan megtoldotta egy szállal a halál az ő gyertyáját.

[Illustration]

Elment hát a szegény ember házához a halál; nagy vendégséget,

keresztelőt csapott a szegény ember, ugy hogy a halál leittasodott;

ekkor aztán bezzeg adott a szegény embernek olyan nagy hatalmat, hogy ha

ő a haldoklónak csak ágyához ér is, vagy ágyának eleibe áll, mindjárt

meggyógyul; de mihelyt miatyánkot vagy áment mond, mindjárt meghal. A

szegény ember azonnal igen nagy hirre kapott, mint a kinek olyan nagy

hatalma volt; járt mindenfelé gyógyitani urakhoz, királyokhoz és igen

meggazdagodott. A halál mondá neki, midőn házátul elment, hogy látogassa

meg gyakran; de már annak néhány esztendeje mult, és ő még sem látogatta

meg a halált. Egyszer hát rá gondolja magát, hogy el kéne menni a

halálhoz; befogatja hát hirtelen ezüst szőrü paripáit az üveg hintóba,

mert már ekkor ennyire meggazdagodott; azzal megyen, mendegél a halálhoz

a sebes lovakon. Mikor már közel volt a halál házához, talált az uton

egy siró gyermeket, kit mindjárt felvett a hintajába, kérdezé tőle, hogy

miért sirna. Azt mondja a kis gyermek: azért sirok, mert megvert édes

apám, hogy az imádságból egy szót nem tudtam. Kérdi tőle az ember: hát

melyik volt az a szó? a miatyánk? Nem az, mondá a gyermek. Egész végig

mondotta a miatyánkot az ember, még sem az volt. Utoljára azt mondja:

hát az ámen? Az az! felelé a halál, mert ő volt a siró gyermek képiben.

Ámen neked, koma, ámen. Ekkor az ember mindjárt meghalt, fiai pedig a

nagy gazdagságon elosztozván, most is élnek, ha meg nem haltak.

Magyar népmesék Képes kiadás · 第 26 / 31 题