Egyszer volt, hol nem volt, még az óperencziás tengeren is tul volt egy
király, és ennek három fia és három leánya. A király öreg volt már,
féllába a koporsó szélin. Egyszer, midőn közel volt halálához, igy szól
fiainak: No fiaim! leánytestvéreiteket annak adjátok, a ki legelsőben
kéri; a vadászerdőben pedig őrizkedjetek ama nagy jegenyefától, s ha
elkéstek is valamikor éjszaka, ne menjetek alá hálni soha. Nem sokára
meghalt az öreg király; s királyságát a legkisebb fiára hagyta. Egyszer
egy estve, mikor vacsoránál mind együtt voltak, azt mondja valaki az
ablakon: adjátok ide a legnagyobb leányt. A fiuk, hogy teljesitsék
atyjok rendeletét, odaadták mindjárt az ablakon által. Más estve megint
kérik a közbülső leányt, azt is odaadják. Harmadik estve megint kérik a
legkisebb leányt, azt is kidugták az ablakon; igy hát a királyfiak csak
magok maradtak.
Egyszer kimennek az erdőbe vadászni, s elestveledvén, ama jegenyefa alá
találtak vetődni, melytől apjuk eltiltotta. Eszökbe jutott az apai
mondás, de mégis akarták tudni, miért tiltotta el őket az alól. A mint
lefeküdtek, mert igen el voltak fáradva, a legidősb királyfi őrnek
fenmaradt. A nagy tüz égett derekasan, ő fenvirrasztott; egyszer csak
látja, hogy valami falja, eszi a tüzet. Jobban nézi, hát látja, hogy egy
három fejü sárkány. Neki megy kardjával, viaskodnak; de végre is
meggyőzi a sárkányt, ás neki ott a fa alatt egy gödröt, belétemeti.
Reggelre virradva fölkelt a két testvér, de ezek az éjszakai történetből
semmit sem tudtak, bátyjuk sem szólt egy szóval se felőle.
Idő multán megint kimentek vadászni az erdőbe, és megint az alá a fa alá
akadtak éjjelre. Ekkor már a középső fiu vigyázott, mig a többi aludt.
Egyszer a mint járkál fel s alá kivont karddal a fa alatt, látja, hogy
falja, eszi valami a tüzet; nézi jobban, hát látja, hogy egy hat fejü
sárkány. Mindjárt belé vág kardjával, viaskodnak sokáig, végre is
megölte a sárkányt a királyfi, szinte a fa alá temette. Reggel fölkeltek
a többi testvérek, de nem tudtak semmit, hogy mi történt az éjszaka.
Egyszer megint az alatt a fa alatt estveledtek el; akkor a legkisebb
maradt vigyázónak. A mint járkál kivont karddal fel s alá, egyszer
látja, hogy falja, eszi valami a tüzet, s csak azon veszi észre, hogy
már mind felfalta. Nézi jobban, hát látja, hogy egy kilencz fejü
sárkány. Ő is mindjárt belé vág a karddal, viaskodnak sokáig; utoljára
is a királyfi meggyőzte a sárkányt, s hasonlókép eltemette a fa alá.
Most már azon gondolkodott, hol vegyen egy kis tüzet, s elindult az
erdőben keresni, hogy merre találna. Egyszer lát egy kis tüzet pislogni;
oda megyen, hát látja, hogy ott veszekedik az éjszaka meg a hajnal. Ő is
kérdi, hogy miért veszekednek. Azért, mond a hajnal, hogy én már fel
akarok kelni, de ez az éjszaka nem hagy. Akkor a királyfi vágott a
gatyamadzagából, megkötötte őket egy fához. Megyen hát, viszi a kis
tüzet, de mig oda ért volna vele, hol bátyjai feküdtek, elaludt. Megint
hol vegyen már tüzet. Megyen, mendegél az erdőben, egyszer látja, hogy
egy helyen csak ugy bömböl a jó tüz. Odamegyen, hát látja, hogy három
óriás fekszik a tüz körül. Ő is egyen átlép, azzal felvesz a tüzről jó
darab üszköket, s a mint lépne vissza, hát egy darab tüz az óriás hasára
esett. Ez is megkapja hirtelen a királyfit, s mondja a másik óriásnak:
nézzed már hé! egy szunyogot fogtam. Azt mondja a másik: ne bántsd hé! a
kis király az, hanem mit csináljunk vele? Azt mondja a harmadik: süssük
meg, együk meg. Rimánkodott a királyfi, hogy ne bántsák, s egyik mondá
az óriások közül: na nem bántunk, ha megteszed a mit mondunk. A királyfi
igért füt, fát, csak bocsássák el. Azt mondja neki a legnagyobb óriás:
na, hallod-e, ennek s ennek a királynak van három leánya, mi próbáltuk
már sokszor elhozni, de nem lehetett, mivel van ott egy kis kakas, meg
egy kis kutya, az mindjárt megérzi az idegen szagot, és hirt ad; hanem
ha te azt a három kisasszonyt elhozod, vagy a kakast meg a kis kutyát
megölöd, akkor mehetsz szabadon. Akkor azt mondja a királyfi: jó!
megteszem; hanem adjatok egy gombolyag spárgát, a végét itt hagyom,
fogja meg valamelyitek; mikor aztán én ezt megrántom, akkor jöjjetek.
[Illustration]
Ment hát, mendegélt a királyfi; egyszer már ott van a várnál, hanem egy
viz volt előtte, a melyen semmikép nem tudott átmenni. Megrántja a
spárgát. Mindjárt ott termett egy óriás, egy fát általtett a vizen, és
átment a királyfi. Bemegyen a várba; a kis kakas, meg a kis kutya nem
hallották, mert a szél arról fujt, a merről a királyfi ment. Bemegyen
hát legelőször is a legidősebb királykisasszony hálószobájába; látja,
hogy ott fekszik egy réznyoszolyán. Ő is lehuzta ujjáról az arany
gyürűt, azzal a magáéra huzta. Megyen megint egy más szobába, látja,
hogy ott fekszik a középső királykisasszony ezüst nyoszolyában. Annak is
lehuzta arany gyürüjét, azzal a magáéra tette. Bemegyen a harmadik
szobába, hát látja, hogy ott fekszik egy arany nyoszolyában a legkisebb
királykisasszony. Annak az ujjáról is lehuzta az arany gyürüt, de igen
szerelmessé is lett belé, mert igen szép volt, s gondolkodott mindjárt,
hogy kellene azokat az óriásokat elveszteni. Megrántja hát a spárgát,
ott terem egy óriás, s a mint megyen befelé a házba, melynek ajtaja az ő
nagyságához képest igen alacsony volt, le kellett hajlania, s a fejét
dugta be előbb; ekkor a királyfi hirtelen ugy elvágta, mintha ott se
lett volna; testét egy szögletbe huzta. Megint megrántja a spárgát, jön
a második óriás, ez is a mint dugta befelé a fejét, hirtelen elvágta a
királyfi; magát a szögletbe vitte az elsőhöz. Megrántja a spárgát
harmadszor is; jön a harmadik óriás; ez is ugy járt, mint a többi.
Ekkor már mit csináljon? Eszébe jutott, hogy a hajnalt összekötötte az
éjszakával, sietett hirtelen, eloldta őket és mindjárt megvirradt;
ezután odament a nagy fa alá, hol bátyjai feküdtek, s felköltötte őket.
Azt mondja a nagyobbik bátyja: ejnye öcsém! beh hosszu volt az éjszaka.
Azt mondja a kis királyfi: bizony hosszu, édes bátyám. Akkor
megindultak, mentek, mendegéltek, mig haza nem értek.
Egyszer mondja a kis királyfi a két bátyjának: menjünk házasodni; tudok
én szép három királykisasszonyt. Mentek hát, mendegéltek heted hét
ország ellen, még az óperencziás tengeren is tul, egyszer megtalálták a
várost, melyben a három királykisasszony lakott. Azt mondja a legkisebb
fiu a két bátyjának: legyetek itt, bemegyek én, megkérem a három
királykisasszonyt. Bátyjai ott maradtak, ő ment; már el is ért a
várkapuhoz, melyben a király lakott, s egyszer egy ember megállitja,
kérdi tőle, hogy hová akar menni? Ő mond: a királyhoz; leányait akarom
megkérni hármunk számára. Nem szabad, monda amaz, mig, itt van egy dob,
erre rá nem üt, és azután a mi kérdést adnak, ha reá meg nem felel, meg
kell halni, ha ezer lelke lesz is. Ő rá ütött; kérdeztek tőle valamit az
óriásokról, a kiket ő megölt, és szóról szóra megfelelt a kérdésekre, s
azt is kivallotta, hogy ő ölte meg őket.
Ekkor azt mondja a király: válaszsz leányaim közül. Ő is mindjárt
előhivá többi testvéreit és elvették hárman a három királykisasszonyt,
neki persze a legkisebb jutott; olyan nagy lakodalmat csaptak, hogy
Kisidától Nagyidáig folyt a sárga lé. A leányok apja, mivelhogy fia nem
volt, legkisebb vejének adta át a királyságot, de azt kivánta, hogy vele
együtt lakjék. A kis királyfi egyszer menni akart az apjáról maradt
országba, de ugy hogy a feleségét is elviszi. A vén király mondá: ne
vidd, fiam, mert csak addig lesz a tied, mig a határról kiviszed,
azontul mindjárt elrabolják. De ő, mivel feleségének is nagy kedve volt
menni, elindult vagy negyven lovas katona kiséretében. Egyszer, mikor
átlépnek a határon, hirtelen ugy elragadják a királynét a kocsiból,
mintha ott se lett volna. Ekkor haza megyen a kis királyfi s mondja
apjokának: bizony elrabolták az én feleségemet, a mint megmondta
felséges király atyám, hanem nem nyugszom addig, mig föl nem keresem; s
kérdi a vén királytól: valjon miféle országba vihették leányát. Csak a
fehér országot kérdezd, ha ott meg nem találod, ugy sohse látod többé.
Ő is hát utnak indult, ment heted hét ország ellen; egyszer talál egy
várat; belé megyen, hát látja, hogy ott van a legnagyobb nénje, s kérdi
tőle: hát itt lakik? Itt bizony, mondá a nénje, az én uram egy négy fejü
sárkány, azzal vesződöm. Egyszer lép be hozzájok a sárkány, s igy szól:
isten hozott, sógor; mi járatban vagy? Én bizony Fehérországot keresem,
nem tudna-e sógor eligazitani, merre van? Bizony nem én, mondá a
sárkány, ha csak állatjaim közül valamelyik nem tud felőle. Akkor
összehivta állatjait, de egy sem hallotta még csak hirét sem
Fehérországnak.
Megindul ismét a királyfi; megyen, mendegél heted hét ország ellen;
egyszer talál egy várat; bemegyen és ott leli középső nénjét, kinek az
ura nyolczfejü sárkány volt. Kérdi a sárkány: mi járatban volna? bizony
sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresném, ha megtalálnám, nem
tud-e róla valamit? Bizony nem én, mondá amaz, ha csak állatjaim közül
nem tud valamelyik felőle. Mindjárt összehivatja állatjait, kérdi tőlük:
nem tudnák-e Fehérországot hogy merre van? de mind azt mondta, hogy még
hirét sem hallották.
Ekkor megint utnak indult nagy busan a királyfi; ment, mendegélt heted
hét ország ellen. Egyszer megint talál egy várat; belé megyen, hát
látja, hogy ott sir a legkisebb huga egy nagy könyvből olvasva, kinek az
ura tizenkét fejü sárkány volt. Mi járatban van: kérdi a sárkány;
bizony, sógor, mondá a királyfi, én Fehérországot keresem, nem
hallott-e, nem tud-e róla valamit, hogy merre van? Bizony nem én, mondá
amaz, hacsak állatjaim valamelyike nem tud róla valamit. Összehivja hát
állatjait, s kérdi tőlük: nem hallották-e hirét valaha Fehérországnak;
de mind azt mondja, hogy soha nem hallották. Egyszer már, mikor a többi
állat mind széjjeloszlott, sántikál egy sánta farkas. Kérdi tőle a
sárkány: nem hallottad-e hirét Fehérországnak? Dehogy nem, felelé a
farkas, lábom is ott törték el, mikor egy juhot akartam ellopni. No hát,
mondá neki a sárkány, vezesd ezt a királyfit el oda, majd kapsz
egynehány juhot. Bizony nem megyek én belé, mond a farkas, három nyáj
juhért sem, hanem mégis a határig elkisérem. Akkor mindjárt kapott a
farkas egy juhot; a királyfi is jóllakott s azzal mentek, mendegéltek
heted hét ország ellen. Egyszer egy dombtetőre vezeti a farkas a
királyfit, és azt mondja neki: Na! amott van Fehérország, eredj; én már
visszamegyek.
[Illustration]
Ment a királyfi, mendegélt; egyszer odaér egy nagy város végére egy kis
forráshoz, leül pihenni. Annak a forrásnak olyan tulajdonsága volt, hogy
a ki abból ivott, mindjárt megfrisült. Egyszer, a mint ott van, látja,
hogy jön az ő felesége egy kis aranyos korsóval vizért. Mindjárt
megismerték egymást, összeölelkeztek, csókolóztak. Na, édes feleségem,
mondá a királyfi, én te érted jöttem, hogy szabadithatnálak meg? Bizony
nem tudom én hirtelen, mond a felesége, mert ennek a fehér vitéznek, a
ki engem tőled ellopott, kinél vagyok most is, olyan lova van egy, hogy
ugy megyen, mint a gondolat, és ha én szökve mennék el veled, bizonyosan
utólérne rajta, mindkettőnknek halál volna fején. Hanem azt mondom én te
neked: menj el te, itt s itt van egy vén asszony, annak van három lova,
a maga tulajdon lányai, állj be annál kocsisnak, ne kérj egyéb fizetést,
hanem van ott egy kis csikó, azt, meg a padon egy tyukganajos nyereg,
egy kantár, ha az a csikó megnő, azon elvihetsz, más különben nem, mert
ennek a fehér vitéznek a lova is onnan való, azért tud oly sebesen
menni.
Ment hát a királyfi, mendegélt, a hol a vén asszony lakott. Egyszer
megtalál egy kis halat a szárazon. Lökj be engem a tóba, te királyfi,
mond a kis hal, jótét helyébe jót várj. És ő belökte a kis halat a
vizbe; ekkor a kis hal odaád neki egy kis sipot, és azt mondja: na, ha
valami bajod lesz, fujd meg ezt a kis sipot, ott leszek segitségedre. Ő
eltette a kis sipot a tarisznyájába, és ment, mendegélt. Egyszer megint
talál egy hangyát, a mely egy légygyel veszekedett. Védj meg engem te
királyfi, mond neki a hangya, jótét helyébe jót várj. Megmentette a
hangyát s ez adott neki egy kis sipot, hogy ha valami baja lesz, fujja
meg, s ő ott lesz segitségére. Ezt is eltette tarisznyájába. Megyen
megint, mendegél a királyfi, egyszer talál egy sánta rókát. Ugyan te
királyfi, mond a róka, hozz egy kis ezerjófüvet a lábomra, s kösd be,
jótét helyébe jót várj. Hozott neki füvet a királyfi, bekötötte a lábát,
ez is adott egy kis sipot, hogy mikor baja lesz, fujja meg, ott lesz
segitségére. Tarisznyájába tevén a sipot, ment, mendegélt a királyfi,
egyszer megtalálja a vén asszonyt, kihez küldte szolgálni a felesége.
Bemegyen, köszön: jó estvét, öreg anyám! Isten hozott, fiam! mondá a vén
banya, mi járatban vagy? Én bizony szolgálatot keresnék; ugy hallottam,
hogy öreg anyámnak szüksége volna kocsisra. Bizony volna nekem, mond a
vén asszony, hanem kiállod-e a szolgálatot? mert már kilenczvenkilencz
emberfej van odakinn a karóba huzva; tied lesz a századik, ha ki nem
állod. Na! beállott a királyfi kocsisnak egy esztendőre, de akkor még
három napból állott egy esztendő. Estve mindjárt a vén asszony jól
tartotta álomlevessel, aztán kiküldte a lovakat tőle. A királyfi is,
mivelhogy fáradt volt, lefeküdt, édesden elaludt. Egyszer fölébred, hát
látja, hogy virrad, de lovai sehol sincsenek. Mit tegyen? Eszébe jut a
kis sip, melyet a hal adott; megfujja, hát mindjárt ott terem a kis hal.
Na, mi bajod van? kérdé a hal! Hát bizony a lovam veszett el. Na, ne
busulj semmit, jer velem. Mentek hát, mendegéltek, vezette a hal a
királyfit egy tóhoz. A tó szélén uszott három arany hal. Azt mondja a
kis hal: na, az a te lovad, hanem csapd hozzá a kantárt, aztán ülj fel
rá. Ő is hozzávágta a kantárt, felült rá, hazament. Itthon vagy fiam?
mond neki a vén asszony. Itthon bizony öreg anyám. Akkor kiment a vén
asszony az istálóba, elővette a vasvillát, jól meghányta lovait; beste
lélek kurvanyátok, mondá nekik, tán szerelmesek vagytok kocsisotokba.
Jaj, anyám, többet tud az, mint kend, mondának lovai. – Más estve megint
kiküldte a fiutól a lovakat s ekkor már béklyóba tette a királyfi, s
lefeküdt. Reggel fölébred, hát nincs a lova. Keresi mindenfelé, nem
leli; egyszer eszébe jut a kis sip, melyet a hangya adott, kiveszi a
tarisznyájából, megfujja; mindjárt ott terem a kis hangya, s kérdi: na,
mi bajod van? A lovam veszett el az éjszaka megint és nem találom sehol
sem. Na, megállj! megyünk egy partoldalra, találunk ott egy
hangyafészket, abból ki fog jőni három veres hangya, csapd a fejéhez a
kantárt, az a te lovad. Mentek, hát megtalálták a hangyaturást, kijött
belőle három veres hangya; ő is csak a fejéhez vágta a kantárt, mindjárt
lóvá válott és haza mene rajtok. Megint mondja a vén asszony: itthon
vagy fiam? Itthon biz, öreg anyám! Akkor megint kimegy az istálóba, a
lovakat jól elhányja, hogy csak ugy tudnak elbujni. Jaj anyám, mondák
azok, többet tud az, mint kend. Más estve megint jól tartja álomlevessel
a királyfit, kiküldi tőle a lovakat, de előbb megmondá nekik, hogy haza
menjenek, majd elbujtatja ő őket. Kiviszi a fiu a lovakat, lefekszik,
elalszik. Reggel fölkél, hát nincs a ló sehol sem. Keresi mindenfelé,
nem leli; eszébe jut a kis sip, melyet a róka adott, megfujja s mindjárt
ott terem a róka. – Mi bajod, édes királyfim? Jaj, hé! mond az, a lovam
sehol sem lelem. Akkor mond a róka: az igaz, hogy most szoros helyen
van, tojásnak válott mind a három, otthon a vénasszony fon egy széken,
az alatt van egy kosárban; hanem van a vén banyának egy arany kakasa meg
egy arany tyukja a kakasülőn; én fel fogok menni a padra, azokat
fojtogatom, mig a vén asszony felszalad, te addig menj be a szobába,
csapd a tojás fejéhez a kantárt, mindjárt lóvá válik. Mentek,
mendegéltek, egyszer elérték a vén asszony házát; a róka felment a ház
padjára és ugyan fojtogatta a tyukot meg a kakast. A vén asszony is
felszalad hirtelen a padra: höss te róka, kutyák egyék a véredet; ez
alatt a királyfi bement a házba, a tojáshoz vágta a kantárt, mindjárt
megvolt a lova, bevezette az istálóba. Megyen le a vén asszony, nézi a
tojást, hát csak a hült helyét leli. Megcsóválta fejét. Másnap behivta a
fiut, és mondta neki: na, fiam, kitöltötted az esztendőt becsületesen,
hanem már most mit kivánsz? Nem kivánok én egyebet, hanem csak azt a
gyenge csikót, melyet tegnap ellett az egyik ló, meg a padon van egy
tyukganajos nyereg, és egy kantár. Ejh, mond a vén asszony, mit érsz
azzal! inkább adok a mennyi pénzt kivánsz. Nem, csak az kell nekem, mond
a fiu. Utoljára is a vén asszony kénytelen volt odaadni. Fölvette hát a
csikót hátára a királyfi, mert még menni sem birt, aztán a nyerget,
kantárt, azzal ment, mendegélt. Egyszer egy helyen elestveledik, azt
mondja neki a csikó: ereszsz haza, édes gazdám, szopni, holnap reggel
visszajövök. Ekkor a csikó haza ment szopni, ő lefeküdt; reggel a csikó,
mikor visszajött, megrugta talpát s mondá: no, édes gazdám, menjünk.
Mentek, mendegéltek, egyszer megint elestveledtek; azt mondja a kis
csikó: édes gazdám, ereszsz haza még egyszer szopni, holnap visszajövök.
Ő haza eresztette a kis csikót, maga lefeküdt. Reggel megrugja a
királyfi talpát a kis csikó s mondja: no, menjünk. Ekkor megint venné
hátára a kis csikót a királyfi, hanem az igy szólott: na, édes gazdám,
eddig te hoztál engem, már most én viszlek téged. Azzal megnyergelé a
királyfi, ráült, mentek mint a szél, mig elértek a kuthoz, melynél
találkozott elsőben feleségével a királyfi. Itt megitatta kis lovát,
maga is ivott a királyfi, s ezalatt megint odament a felesége vizért az
aranyos korsóval. Ekkor: no, feleségem, itt a ló, a melyért szolgáltam,
hanem ülj fel rá, én is felülök, aztán menjünk. Mikor felültek, azt
kérdi a ló: hogy menjek, mint a szél vagy mint a gondolat? A mint
akarod, mondá a királyfi. Mentek hát; egyszer otthon a fehér vitéz lova
rug, vág; kimegyen a fehér vitéz; mi bajod? kutyák, ebek nyalják fel a
véredet. Viszik a szép asszonyt, mond amaz, egy csikólovon. Akkor
mindjárt felugrott a fehér vitéz lovára, mentek mint a gondolat; már
majd utolérték a királyfiékat, s monda lovának a fehér vitéz: nyerits
csak annak a lónak, hogy várjon meg. Nyerit a ló, de a csikó azt nyeríti
vissza: megvárlak, ha magad jösz. Akkor a ló is felhányta a farát; neki
iramodott, ugy levetette a fehér vitézt, hogy mindjárt széjjelmállott; a
kis csikó pedig megvárta. A királyfi a fehér vitéz lovára ült, felesége
a csikón maradt, s ugy mentek haza. Annak örömére, hogy megtalálta és
haza vitte feleségét a királyfi, nagy lakomát csapott; már ekkor az öreg
király is meghalt, ő maga maradt feleségével a királyságban, s most is
élnek, ha meg nem haltak.
[Illustration]