Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király; volt annak tizenkét
fia; jártak ők vadászni és minden nap találkoztak egy öreg ősz emberrel,
a ki őket világot látni küldte, mondván nekik, hogy ő küldve van
hozzájok, hogy menjenek utazni, s lássanak világot. Mondják otthon a
királynak, hogy ők mennek utazni; a király nem engedte.
A vadászaton ismét találkoznak az öreg ősz emberrel, s azt mondja nekik,
hogy menjenek világot látni, mert majd rosz lesz belőle, ha nem mennek,
mivel ő küldve van hozzájok. Ekkor a tizenkét királyfi neki készült s
utnak indult. Elestveledtek egy erdőben; ott találtak egy kastélyt, abba
mentek szállásra, melyben volt tizenkét szoba, s tizenkét emberre
teritve asztal; tizenkét lónak hely. A lovakat bekötötték, magok
bementek a kastélyba, vacsoráltak, annakutána kiki a maga szobájában a
már készen megvetett ágyba lefeküdt. A lovak is rendesen szénát, abrakot
ettek, s ittak. Éjszaka a kastély előtt a legnagyobb királyfi neve
hallatszott, e szókkal: fiam, jere ki. A királyfi kimegy s a kastély
előtt a fekete kisasszony volt s mondá neki: mi tizenketten vagyunk
testvérek, s el vagyunk átkozva; addig fel nem szabadulunk, mig tizenkét
királyfi itt, ebben a kastélyban hét évig, hét hónapig, hét hétig és hét
nap, hét óráig itt nem mulat; addig soha nem megy mulatságba, nem
házasodik, szóval, ebből a kastélyból soha ki nem megyen; itt magoknak,
lovaiknak étele, itala meglesz uri módon.
Ezután a kisasszony eltünt. A legnagyobb királyfi bemegy, s a többi
testvéreinek mondja, hogy mit mondott neki a fekete kisasszony. Reggel
fölkelnek; a tizenegy testvér elindul a kastélyból, hogy ők ott nem
lesznek, nem kénytelenek ott remetéskedni annyi ideig; csak a legidősb
maradt maga; de mielőtt az erdőből kiérnének, tizenegy farkas eleikbe
állott, nem bocsátotta őket s vissza kellett menniök a kastélyba. Már
ekkor se maguknak, se lovuknak nem volt eleségök, mivel a törvényt
megszegték; a legnagyobb a maga ételéből adott a többinek. Más reggel
ismét felkészültek, hogy ott hagyják a kastélyt, de mihelyt lóra ültek a
kastély előtt, azonnal kővé változtak, a tizenegy istáló pedig
összeomlott. Igy a legnagyobb csak maga maradt, neki s lovának minden
nap kijárt az eleség. A fekete kisasszony naponként járt őt
meglátogatni.
Már a kitüzött idő közel van, s egyszer hozzá megyen a fekete
kisasszony. No, János, mond neki, az éjjel ide fognak jőni hozzád az
ördögök tizenegy testvéred képiben; beszélnek hozzád, játszanak, hivnak
magukkal haza, hogy ne légy itt, de te ne szólj semmit. Azután ez nem
használ, elkezdenek ütni, verni, kinozni, ne szólj semmit. Egyszer
előjőnek az ördögök, ott figuráznak, nevettetik, de ő nem nevet; ütik,
verik, ő nem szól. Reggel eljön a fekete kisasszony. No, János, hogy
mint vagy? Akkor megkente Jánost kenőcscsel; még hétszerte szebb
királyfi lett, mint azelőtt volt.
Más este ismét elmegy hozzá a fekete kisasszony, ismét mondja neki, hogy
eljőnek az ördögök apád, anyád képiben; beszélnek hozzád; te ne szólj;
azután ismét kinoznak, fel is fognak akasztani; mégse szólj; ugy lett.
Este elmennek az ördögök, beszélnek Jánoshoz, de ő nem szól; ütik,
verik, a kastély elibe kiviszik, felakasztják. Reggel a fekete
kisasszony levette az akasztófáról, megkente kenőcscsel, még hétszerte
szebb királyfi lett. – Jól viselted magad, mond a fekete kisasszony, már
félig mind a tizenketten fehérek vagyunk. Egy éjszaka van még hátra, ha
azt kiállod, egészen fehérek leszünk, meg fogsz szabaditni bennünket.
Jövő éjszaka ismét itt lesznek az ördögök, apád, anyád, testvéreid,
mindenféle rokonid képiben; ütnek, vernek, kinoznak, ne szólj semmit;
tüzes koporsóba tesznek, porrá égetnek, mégse szólj. Eljőnek éjszaka az
ördögök, összekinozzák, vallatják, de csak egy szót sem tudnak belőle
kivenni; annakutána tüzes koporsóba fektetik, tüzelnek alatta,
szurkálják, mégsem szól; porrá égetik, kiviszik a port a kastély elibe,
a sárba tapossák. Reggel a fekete kisasszony eljött, összeszedte a
porát, megkente ismét azzal a kenőcscsel; hétszerte szebb királyfi lett,
mint azelőtt volt.
No, János, már egészen fehérek vagyunk, megszabadítottál bennünket. Már
most el fogunk menni az én városomba, fekete városba, de még nekem sok
rendezni valóm van; te előre fogsz indulni, majd utolérlek aztán én.
Majd ha mégy az uton, egy igen szép lány fog hozzád szólani, játszani
veled, nevettetni, te hozzá se szólj, fordulj félre tőle. Azután fogsz
találni igen gazdagon terített asztalt, hozzá ne nyulj, rá se nézz.
Elment János; a mint megyen egy erdőben, egy gyönyörü szép leány
megszólítja: hová mégy? hol voltál? szállj le a lovadról, jere hozzám,
itt lakom; ezer meg ezer édesgető szavakkal unszolta, csakhogy meg tudná
szólaltatni, de János másfelé fordult. Azután egy teritett asztalt
talált az ut közepén, mihelyt megpillantotta, nem állhatta meg, hogy a
rajta levő buzakenyérből egy csipetnyit a szájába ne tett volna, mire az
ut közepén azonnal lováról lebukott s elaludt. Kis idő mulva megyen arra
üveg hintón a fekete kisasszony, látja hogy János a földön van s fel nem
lehet költeni; kardlapjára ezeket irá: ha fölkelsz, eredj haza, ott a
leomlott tizenegy istálóban van egy vasszőg, a kardoddal vágd ketté, ugy
indulj utánam. Majd a veres tengernél találsz egy igen nagy embert, az
fog a tengeren átvinni. Mikor már általviszen, mondjad neki, hogy arany
gyürüd a tengerbe esett, vegye ki; s akkor majd ha keresi, rugd arczczal
a tengerbe. Annakutána találod a hármas üveghegyet, ott egy bakarasznyi
ember fog hozzád beszélni, de te ne szólj hozzá, s az akkor megkap,
minden lovastól együtt általhajit az üveghegyen, hogy a harmadiknak az
aljába esel, Feketeváros pedig épen ott van, ott fogsz engem találni.
Este a mint fölkel János, meglátja mindjárt, a mi a kardjára irva van.
Felül a lovára, megy az összeomlott istálóba. Ott megkereste a
vasszöget, s kardjával elvágta, utnak indult. Mikor elért a veres
tengerhez, az igen nagy ember általvitte. A tulsó szélen mondja János: a
gyürüm a tengerbe esett, vegye ki; mikor keresi, bebuktatja a tengerbe.
Ekkor az igen nagy ember ezt mondja: jól jártál, te kutya, mert ha ezer
lelked van is, meg kellett volna halnod. A tengerszélén bement egy kis
kunyhóba, ott egy igen öreg asszony volt. Jó napot, öreg anyám! Isten
hozott, te kutya! válaszolt az öreg asszony, jól jártál, hogy anyádnak
fogadtál, mert ha ezer lelked van is, meg kellett volna halnod, mivel
megölted leányomat; t. i. mikor a vasszöget a leomlott falban ketté
vágta. Ismét utnak indul János, eléri a hármas üveghegyet, ott egy
bakarasznyi ember ugrál, tánczol, danol, szól Jánoshoz. Ő rá sem ügyel.
Ekkor mérgesen megkapja őt, minden lovastól áthajitja az üveghegyen,
épen Feketevárosba. Ott mindjárt megkereste a fekete kisasszonyt,
megtalálta tizenegy testvérével együtt, kik már nem feketék, de fehérek
voltak. Ezután összehivtak papot, hóhért, vaskalapot, meg volt a nagy
lakzi, még most is élnek, ha csak meg nem haltak.
[Illustration]