Volt a világon egy ember, aki olyan volt, hogy egy lépéssel tizenkét
mérföldre ellépett.
Egyszer bement egy királyhoz szolgálatot keresni.
– Van énnekem a világ végén egy testvérem, menj el hozzá, nézd meg, él-e
még? Hogyha él, hozd el ide a házamhoz. Kapsz egy nagy várost, amelyik
kell a birodalmamból, választhatsz, meg egy kád aranyat adok.
Elment a Nagylépő, aki tizenkét mérföldre lépett egy lépéssel, három
lépéssel odaért, hárommal pedig vissza, két óra alatt megjárta;
hazavitte volna azt az urat is, de épen azon a héten halt meg.
A király, mikor meghallotta, hogy a testvére meghalt, elbúsulta magát,
bánatjában ő is meghalt; nem maradt sem fija, sem semmi rokona, a
királyság a Nagylépőre maradt. A Nagylépő azonban annyira elpusztult,
hogy utoljára szegénységre jutott; minden városát, országát eladta.
Nagylépő is nekibúsulta magát; azon gondolkozott, hogy megöli magát; de
akkor ki temeti el? Nem ölte meg magát, hanem nagy tüzet rakott, azt
meggyujtotta, annak a közepébe ment, hogy ne kelljen eltemetni, ott majd
porrá ég.
(Ipolyi A. gyüjteményében 503. sz.)