Ilvay hetvenéves, rettenthetetlen, barsvármegyei vén kurucz volt, amint
róla most is a barsi köznemességnél szóhagyományilag neve emlékezetes.
Keresztül megy egyszer Néveren, befordul lovastul egy gazdához, belül az
udvaron sövényéhez köti a lovat.
Nyári idő lévén, meleg volt, megszomjazott és kért egy kecseg
aludttejet, mely kívánságának megfelelt a gazda s csak úgy frissében
leül az udvaron egy fatörzsre és egész kényelemmel kanalazza az
aludttejet, szinte az őszbeborult nagy szakállának is kijutott az
aludttejből. Egyszer arra vágtatott hat vasasnémet; oda se néz, – bár
figyelmezteti a gazda – csak kanalazza tovább az aludttejet, szinte
csorgott a szakállán. Elfogyasztván az aludttejet, rápattant a lovára,
nekiindult a németnek: űzőbe vette őket, Kerestényék-féle országúton
utoléri s mind a hatot irgalmatlanul levágja, befordul a faluba,
jelenti, hogy takarítsák el őket.
(Ipolyi gyüjteményében 327. sz.)