Volt egyszer egy házaspár, a nőnek egy tyúkja, a férjnek egy kakasa
vala.
Az asszony mindennap evett rántottát, mert tyúkja mindennap tojt egyet,
a kakas ugyan szinte tojott, de a férj még sem ehetett rántottát, az
asszony pedig nem adott neki. Erre a férj jól megverte kakasát, annyira,
hogy lábát el is törte; a kakas bánatában vándorolni ment. Előtalált
először is egy rókát, amely kérte, hogy vigye el őt.
– No, bujj belém! – mond a kakas s meglett.
Ugyanígy történt egy farkassal és egy magánosan folydogáló folyóvízzel.
Este egy erdőbe, egy zsiványházba érkezett, a kútra ült fel. A farkas és
a róka a gyomrában igen megéheztek.
– Vannak – úgymond – egy ólban ludak, másikban hízott sertések, egyétek
meg!
A farkas és a róka úgy tettek, azután ismét belementek a kakas hasába, a
folyóvízből jót ittak.
A zsiványok éjszakára hazajöttek, keresik a ludakat és sertéseket, de
sehol sem találják; legalább a kakast akarnák megenni s befűtvén jól a
kemenczét, beleteszik; ekkor a folyóvíz kiömlik a kakas hasából s
eloltja a tüzet, a róka és farkas pedig szinte kijönnek s a zsiványokat
elkergetik. Ezek mindent igérnek a kakasnak, csak ne bántsa őket.
A kakas három zsák pénzt kívánt s miután utolérte, egyet a rókára,
másikat a farkasra tett, a harmadikat ő vitte s így mentek vissza a régi
gazdához.
A kakas felállván a kapufélfára, nagy haraggal kiáltotta:
– Gazda, nyisd kapudat, terítsd ki ponyváidat!
A gazda kinyitá kapuját s három ponyvát terített ki s a kakas mindegyik
ponyvára egy-egy zsák pénzt terített el.
A nő megirigylé férje szerencséjét, tyúkja lábát szinte eltörvén,
vándorolni küldé. Ez elment és messze földeken minden szemetet
felkeresett és kapart; végre talált egy fél krajczárt, ezt szájába
vevén, nagy fittyel felszállt gazdasszonya kapujára, kiáltván:
– Gazdasszony, nyisd kapudat, terítsd ponyváidat!
A gazdasszony majd összetörte magát, úgy szaladt, a tyúk pedig egész
ünnepélyességgel letette a ponyvák egyikére a szeméten talált fél
krajczárt.
A gazdasszony erre úgy megharagudott, hogy azonnal agyonütötte és
megfőzte tyúkját, mely lakomára férjét is meghíván, a két házastárs
összebékült.
(Ipolyi A. gyüjteményében 88. sz. de 87. szám alatt van idézve. Pajor
István gyüjt. Kis-Csalomja.)