Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy szegény asszony, kinek egy
nagy kakasa volt, mely nagyon sokat evett s mit sem használt neki; az
asszony tehát elűzé a kakast.
Útjában előtalála egy farkast s kérdezé tőle:
– Hová mén?
A farkas mondá:
– Bujdosni.
Felele a kakas:
– Jer’ velem! – és egyszerre, mint a tubákot, felszippantá.
Tovább előtalálá a rókát, a folyóvizet, a méheket; ezekkel szinte úgy
bánt, felszippantá őket.
Elérvén Budára, felszállott a Mátyás király kapujára s monda:
– Kukuríkú, Mátyás király, udvarolni jöttem!
A király felbosszankodott és parancsolá a szolgáknak levetetni a kakast;
de az csak ismét kukuríkula. Mátyás király a szilaj csikók közé záratta,
hogy rúgják agyon; de a kakas kiereszté a farkast, mely mind megöldöste.
Mátyás látván a kárt, a kakasok közé záratta, de itt a rókát bocsájtá
ki, mely megölte őket.
Most Mátyás három napig fűtött kemenczébe dobta, itt a kakas a folyót
bocsájtotta ki, mely a tüzet eloltotta.
Végre Mátyás szörnyű nagy bugyogót húzott magára s a kakast beletette;
ekkor a kakas kieresztette a méheket. Mátyás király a méhek csípését nem
tűrhetvén, sok kincset ígért a kakasnak, ha megszabadítja a méhektől. A
kakas lecsipkedvén a méheket, a sok kinccsel hazament, hol a gazdasszony
nagy örömmel fogadta.
A gazdasszony a történteket látván, elveré a kakasát kincseket hozni,
mely egy gombot felszíván, mikor ki akarta adni, megdöglött.
(Ipolyi A. gyüjteményében 556. sz. Szluha Ágoston gyüjt. Szeged.)