Mátyás király idejében egy vitéz huszárt nagyon sanyargattak ezredje
tisztjei, úgyannyira, hogyha ma huszonötöt kapott, holnap ötvenet húztak
rá; egyetlen hibája volt csak, a részegség. Megúnta már a verést,
megszökött.
Amint éjszaka bujdosott, világosságot vett észre, tehát arra irányozta
lépteit. Végre elérte a házat, hol mécs világított, ott talált egy
asszonyt, kit mindjárt követelőleg felszólított, hogy adjon neki enni.
– Lassabban, – kiált az asszony – itt van a pinczében tizenkét fijam,
majd megtanítják kendet emberségre!
A huszár elhallgatott és szépen kitudakozta az asszonytól a fijai nevét
s a pincze hollétét.
Mikor az asszony eltávozott, a huszár a pincze szűk nyilásához állt
kardjával s az asszony fijait nevenként kiszólítván, egyenként kivégezte
őket. Ezután bement a szobába és még hangosabban követelte az ennivalót.
Az asszony újra elkezdte fenyegetni, mire a huszár azt felelte:
– Dejszen, jó helyen vannak már a fijaid!
Az asszony megtudván szerencsétlenségét, elhallgatott s a szökött
huszárnak enni adott.
Evés közben megérkezett egy vadász, ki elbeszélte, hogy Mátyás királlyal
vadászaton volt, de a csapattól eltévelyedett s úgy jutott ide. A huszár
is elmondta történetét s azután együtt folytatták a vacsorát.
Evés után mindketten lementek a pinczébe, hol temérdek aranyat és
ezüstöt találtak; a huszár ezt mindjárt a királynak szánta, mire a
vadász megigérte, hogy kieszközli a királynál szabadságát és a büntetés
alól való fölmentését. Közakaratból a kincset fölrakták a kocsira s
elvitték Budára.
– Légy csak addig idekünn, míg én bemegyek a királyhoz és elbeszélem
esetedet! – szólt a vadász.
A huszár az ajtó előtt maradt, a vadász bement s egyszerű vadászruháját
levetvén, felöltötte a fényes királyi ruhát; mert ő volt Mátyás király.
Azután kimegy és a huszárt, ki nem ismerte fel a fényes öltözetben,
megdorgálta, hogy mit ácsorog itt az ajtó előtt. Most bement, fölvette a
vadászruhát s ebben jött ki biztatni a huszárt, hogy csak várakozzék,
mert a királlyal nem lehet oly hamar beszélni. Majd ismét bement s
királyi ruhában jött ki pirongatni a huszárt, hogy mégis itt ólálkodik.
A huszár megrestelte a dolgot, hazafelé indult; de a vadászruhájú ember
visszahívja s megmondja, hogy ő Mátyás király. A huszár térdre esett
előtte, a király azonban fölemelvén, megbocsájtott neki s őt ezredének
generálissává tette; adott neki aranyos betűkkel írott kutyabőrt, hintót
rendelt a számára és sok szolgával ellátta.
A huszár ezután nagy pompával indult a falu felé, hol az ezredje feküdt;
a hintót és a szolgákat kívül hagyva a falu előtt és közlegényruhában
ment be.
– Dejszen, jobb lett volna neked odamaradni, mint visszajönni, – mondták
a társai – régen ki van már faragva számodra az akasztófa!
Ő csak ment tovább, míg a tisztek el nem fogatták s le nem húzatták.
Mikor már jól elverték s halálra ítélték, előrántotta a kutyabőrt, mire
a hetvenkedő tisztek hozzáfogtak bocsánatért könyörögni, de ő mindenkit,
aki vele méltatlanul bánt, a legkeményebben megbüntetett.
(Ipolyi A. gyüjteményében 698. sz. Debreczeni János gyüjt. Parád.)