108. Mátyás király és a szökött huszár.

Mátyás király idejében egy vitéz huszárt nagyon sanyargattak ezredje

tisztjei, úgyannyira, hogyha ma huszonötöt kapott, holnap ötvenet húztak

rá; egyetlen hibája volt csak, a részegség. Megúnta már a verést,

megszökött.

Amint éjszaka bujdosott, világosságot vett észre, tehát arra irányozta

lépteit. Végre elérte a házat, hol mécs világított, ott talált egy

asszonyt, kit mindjárt követelőleg felszólított, hogy adjon neki enni.

– Lassabban, – kiált az asszony – itt van a pinczében tizenkét fijam,

majd megtanítják kendet emberségre!

A huszár elhallgatott és szépen kitudakozta az asszonytól a fijai nevét

s a pincze hollétét.

Mikor az asszony eltávozott, a huszár a pincze szűk nyilásához állt

kardjával s az asszony fijait nevenként kiszólítván, egyenként kivégezte

őket. Ezután bement a szobába és még hangosabban követelte az ennivalót.

Az asszony újra elkezdte fenyegetni, mire a huszár azt felelte:

– Dejszen, jó helyen vannak már a fijaid!

Az asszony megtudván szerencsétlenségét, elhallgatott s a szökött

huszárnak enni adott.

Evés közben megérkezett egy vadász, ki elbeszélte, hogy Mátyás királlyal

vadászaton volt, de a csapattól eltévelyedett s úgy jutott ide. A huszár

is elmondta történetét s azután együtt folytatták a vacsorát.

Evés után mindketten lementek a pinczébe, hol temérdek aranyat és

ezüstöt találtak; a huszár ezt mindjárt a királynak szánta, mire a

vadász megigérte, hogy kieszközli a királynál szabadságát és a büntetés

alól való fölmentését. Közakaratból a kincset fölrakták a kocsira s

elvitték Budára.

– Légy csak addig idekünn, míg én bemegyek a királyhoz és elbeszélem

esetedet! – szólt a vadász.

A huszár az ajtó előtt maradt, a vadász bement s egyszerű vadászruháját

levetvén, felöltötte a fényes királyi ruhát; mert ő volt Mátyás király.

Azután kimegy és a huszárt, ki nem ismerte fel a fényes öltözetben,

megdorgálta, hogy mit ácsorog itt az ajtó előtt. Most bement, fölvette a

vadászruhát s ebben jött ki biztatni a huszárt, hogy csak várakozzék,

mert a királlyal nem lehet oly hamar beszélni. Majd ismét bement s

királyi ruhában jött ki pirongatni a huszárt, hogy mégis itt ólálkodik.

A huszár megrestelte a dolgot, hazafelé indult; de a vadászruhájú ember

visszahívja s megmondja, hogy ő Mátyás király. A huszár térdre esett

előtte, a király azonban fölemelvén, megbocsájtott neki s őt ezredének

generálissává tette; adott neki aranyos betűkkel írott kutyabőrt, hintót

rendelt a számára és sok szolgával ellátta.

A huszár ezután nagy pompával indult a falu felé, hol az ezredje feküdt;

a hintót és a szolgákat kívül hagyva a falu előtt és közlegényruhában

ment be.

– Dejszen, jobb lett volna neked odamaradni, mint visszajönni, – mondták

a társai – régen ki van már faragva számodra az akasztófa!

Ő csak ment tovább, míg a tisztek el nem fogatták s le nem húzatták.

Mikor már jól elverték s halálra ítélték, előrántotta a kutyabőrt, mire

a hetvenkedő tisztek hozzáfogtak bocsánatért könyörögni, de ő mindenkit,

aki vele méltatlanul bánt, a legkeményebben megbüntetett.

(Ipolyi A. gyüjteményében 698. sz. Debreczeni János gyüjt. Parád.)

Ipolyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet · 第 139 / 236 题