Volt a világon egy szegény ember, annak volt két fia és egy lánya. A
szegény ember kiment szántani, az asszony pedig ennivalót küldött egyik
fiától neki; de mikor a fija az erdő mellett ment, a veremből kiugrott
egy farkas s a fiút lenyelte.
Másnap kiküldi a másikat; de az is hasonlóképen járt.
A harmadik nap – gondolván, hogy a fiúkat az apa künnfogta dolgozni – a
lányát küldte ki az étellel; de őt is lenyelte a farkas.
A negyedik nap búslakodik az anya, hogy neki kell az ételt kivinni,
egyszer csak a tükör háta megül kiugrik Borsszem Jankó. Az asszony néz,
hogy mi az, amiért a tükör megrezdült? hát lát a ház közepén egy kicsiny
teremtést, aki azt mondja neki:
– Ne búslakodjál, jó anyám! tölts meg egy hordót galuskával, majd
elviszem én.
Mikor Borsszem Jankó a veremhez ért, a farkas a veremből kiugrott, ő
pedig egy lónyomba beugrott. A farkas néz, csodálkozik, hogy ki
gurította ezt a hordót ide? a verembe visszament, Borsszem Jankó a
hordót gurítgatja, a farkas ismét kiugrik, ő pedig a kerékvágásba
húzódik. Ezt többször ismételve megmenekült a farkas körmétől s az ételt
szerencsésen kivitte a szántóföldre.
Míg az apa evett, addig ő az ökör fülében ülve, nagy ostorával hajtotta
az ökröket s kiabálta:
– Hajsz Bimbó, cselő Lombár!
Mit egy arra kocsikázó úr meghallott, kérdezte az apát:
– Ki kiabál oly nagyon?
– A fiam.
– Hol van?
– Az ökör fülében.
– Hogy adja kend?
– Nem adhatom el, nekem is szükségem van reá; ki hajtja akkor az
ökröket?
– Fogadjék kend másikat, adok én annyi pénzt!
– Adjon el, édesapám, adjon el, édes apám!
Az úr megvette egy zacskó aranyért, kendőjébe kötötte; de Borsszem Jankó
kiesett; egy pásztor a kerékvágásban reá akart vizelleni, megijedt és
elszaladt, mikor kit sem látván, e szavakat hallotta:
– Reám ne vizelljék kend!
Most Borsszem Jankó lett a nyáj ura. Az arra menő csordások kicsinysége
miatt nem látták, a nyájat el akarták hajtani; de ő hirtelen kikapta az
egyik csordás kezéből az ostort s elkergette őket, s a csorda is az övé
lett.
A nyájat és a csordát eladta és a kapott pénzzel hazaballagott. Útjában
a magyarszőrű juhok juhászai tanakodtak: hogy a fehéret, vagy a feketét
vágják le? Borsszem Jankó felugrott a fekete hátára, a többi közül
kihajtotta:
– Ezt kell levágni! – kiabálta.
Mikor ettek, Borsszem Jankó elkapkodta előlök az ételt, jóformán maga
ette meg a paprikáshúst; de azért mégsem mertek ellene véteni.
Ezután folytatta az útját tovább, egy farkast látott közeledni; a pénzét
lenyelte, a farkas pedig őt nyelte el. A farkas többször kért hogy
jőjjön ki; de ő addig nem akart belőle kijönni, míg őt apja házába a
kuczkóba nem viszi. A farkas megtette: az apát a kuczkóból
kiugrasztotta, Borsszem Jankót otthagyta, maga pedig ellódult, Borsszem
Jankó a pénzt kitojta.
Ezután elment apjával s többekkel szalonnát lopni; ő felment a kéménybe
s kiabált le:
– Melyiket adjam le? a vastagot, vagy a vékonyat?
Erre felébredtek, minthogy azonban a kéményben senkit sem láttak, ismét
lefeküdtek. Borsszem Jankó ismét kiabált, s miután a kéményt
szorgosabban vizsgálták, a háztetőre menekült s ott megégett.
(Ipolyi A. gyüjteményében 406. sz. Debreczeni János gyüjt. Szeged.)