Volt egy gazdag kalmár, kinek száz boltja volt; a századikban egyetlen
leánya volt az árús.
Gyakran járt a boltba tizenkét, nagyságos úr ruhába öltözött ember, kik
mindenképen meg akarták nyerni a leány szerelmét, alattomban pedig mást
forraltak magokban. A bojnyikok közt – mert a tizenkét ember az volt –
volt egy, ki csakugyan szívből megszerette a kalmárleányt s társait
minden módon le akarta beszélni gonosz szándékukról.
Egy alkalommal reávették a leányt, hogy látogassa meg őket a
kastélyukban; de hogyan akad reájok? ez volt a kérdések kérdése. Hosszú
vörös pántlikákat egybevarrtak, azokat a bojnyikok magukkal elvitték, s
elnyújtották az erdő szélétől egészen a lakásukig. A leány azonban nem a
vörös szalagon ment, hanem tőle oldalvást csekély távolságban. Látta,
hogy a vörös szalag nyomán, mint mentek elébe a bojnyikok; de ő azért
csak ballagott a zsiványbarlang felé.
Odaérve, arcz nélkül való állatok rohantak reá, de ő azokat mindjárt
lecsillapította, mert sült csirkéket vitt s azokból odadobált nekik.
Mikor a konyhába lépett, a szakács, a tizenharmadik bojnyik, épen tüzet
szított s nem vette észre, mikor a leány a szobába surrant. Itt a kanapé
alá bujt s várta a történendőket.
Hazajöttek a bojnyikok, káromkodva, szídták, átkozták a kalmárleányt,
hogy úgy rászedte őket. Egy volt mégis közöttük, aki védte a
kalmárleányt s kinyilvánította, hogy ő úgy sem engedte volna megöletni,
ha életébe került volna is. A kis kutya egyre a kanapé alá vaczogott; de
elkergették onnan. Ezek a bojnyikok a kisasszonyhúst nagyon szerették;
most legutoljára a király leányát rabolták el; ennek az aranygyűrűs ujja
a kanapé alá gurult; a kalmárleány fölvette s vele éjjel, midőn a
bojnyikok aludtak, elillant.
Meghivatta azután apja által a leány a tizenkét, nagyságos úr ruhába
öltözött bojnyikot ebédre s egyszersmind a királynak is tudtára adta a
dolog mibenlétét. Lakoma fölött a leány elbeszélte álom gyanánt
történetét s végre, midőn a gyűrűt előmutatta, menekülni akartak a
bojnyikok; de a házat körülállókatonaság elfogta s kivégezte őket egyen
kívül, tudniillik azon kívül, ki a leánynak pártját fogta; mert ezt a
kalmár előre elbujtatta egy rejtekszobába, hogy semmi baj se érhesse.
Ez a bojnyik azután összekelt a kalmárleánnyal. Az otthonmaradt szakács
a dolgot megtudta, otthagyta erdei lakását, álruhába öltözve beszegődött
az új házaspárhoz udvarosnak, hogy a lehető alkalommal az új
házasbojnyikot megölhesse.
A bojnyik megfogadta udvarosnak, de kiküldte a mezőre, hol a reá
várakozó két ember parancsszóra agyonütötte.
Igy szabadult meg a gonosztól. A király fölkutatta a bojnyikbarlangot,
tizenkét szekérrel hoztak onnan aranyat és ezüstöt, azonfelöl temérdek
rézpénzt; gazdagok voltak a bojnyikok, mert a királyokat és a nagy
urakat, mind kirabolták.
(Ipolyi A. gyüjteményében 484. sz. Debreczeni János gyüjt. Jászberény.)