Egyszer egy korcsmárosnak volt egyetlenegy gyönyörű leánya. A korcsmáros
igen gazdag volt, a leány pedig igen szép, okos és bátor.
Mivel pedig messze elfutamodott a híre, hogy a korcsmáros gazdag,
megtudták ezt a zsiványok is, akik negyvennyolczan voltak egy bandában
és több erdőben laktak.
Egyszer a korcsmáros elment a feleségével a szőlőbe bort vásárolni és
csak a leány maga maradt otthon, eljöttek a korcsmába tizenketten és a
leánynak azt mondták, adja elő minden pénzöket; máskép megölik.
A leány föltalálta magát és azt mondotta:
– Jól van, mindjárt idehozom a pinczéből!
Ezzel fogta a pinczekulcsot, lement a pinczébe és magára zárta az ajtót.
Várták a zsiványok, kikerestek mindent, de pénzt sehol sem találtak,
elkezdték tehát a pinczét fúrni, hogy a lyukon majd bemennek.
A leány ezt észrevette, körülnéz a pinczében, hát látja, hogy egy szegen
függ egy bárd, melyet az apja nem igen régen köszörültetett meg; kezébe
fogta tehát azzal az akarattal, hogyha majd a zsiványok közül akármelyik
le akar bujni, levágja a fejét. Fúrtak is már a zsiványok egy jó nagy
lyukat s legyugta egyik a fejét, a leány lecsapta és lerántotta a többi
testet a pinczébe.
– Jól, van – mondották a többiek – egy már lent van, bujjál te is!
Az is bebujt, azt is lecsapta és lerántotta, így járt a harmadik,
negyedik, mikor már csak kettő maradt, kiáltoztak a többieknek, de senki
sem felelt, azt mondja tehát az egyik a másiknak:
– Te, az a lány alighanem csinált valamit a mi barátainkkal, máskép
szólnának azok, vagy az ajtót kifeszítették volna, ne bujjunk mi le,
hanem gyerünk haza, azok már elvesztek!
Ezzel amit lehetett, rabolván, elmentek; addig a korcsmáros is hazajött
és álmélkodva nézte, mi történt távolléte alatt. Be akar a pinczébe
menni, de nem lehet; azonban a leány megismervén atyjának szavát,
kinyitá az ajtót, ki most még inkább meghökkent a sok test látásán.
Elmondá ekkor a leány, mit történt vele, az apa és az anya nem tudták,
örüljenek-e, vagy szomorkodjanak. Ezután ismét rendbe szedvén magukat,
éldegéltek, mint azelőtt.
Azonban három esztendő leforgása után, mikor már egészen elfelejtették,
mi történt egykor velök, jön két batár az udvarba, gyönyörű négy ló volt
befogva mind a kettőbe; kijön a korcsmáros, felesége, leánya és nézik,
mint száll ki az egyik batárból egy öreg gróf és felsége, a másikból
pedig egy gyönyörű szép gróf. Az öreg gróf mindjárt előadja, hogy ő itt
és itt gróf és fia számára kéri a korcsmáros hajadon leányát. A
korcsmáros, kinek leányát már több gazdag úrfi kérte, nem adta sekinek,
igen nagy ternót akart vele csinálni, azért is, minek utána hallotta,
hogy gróf kéri, tüstént odaígérte. A leány el is készült hamarjában és
elment velök, úgy azonban, hogy ebben és ebben a városban egy-két nap
után az apja is meg fog jelenni az esküvésen.
Ámde ezek nem grófok voltak, hanem a megölt zsiványok társai s alig
mentek egy órányira, már tudta a leány, hányat ütött az óra és kik
markában van. Mikor tehát az erdőbe értek, megjelentek a többi zsiványok
is és örültek, hogy körmük között van az a leány, ki ezelőtt három
esztendővel tíz társukat megölt.
Reá bízták tehát a leányt egy öreg asszonyra, ki _Boszorkány_ volt,
maguk pedig elmentek a szomszéd erdőbe vígadozni, hogy hatalmukba
keríthették a vitéz leányt.
A Boszorkány mindjárt egy kád szurkot olvasztott és mikor már forró
volt, levetkőztette anyaszült mezítelenre a leányt és azt mondotta neki,
hogy menjen föl a kádhoz támasztott lajtorján és ugorjon a forró
szurokba. A leány vonakodott, hogy ő nem tud beleugorni, hanem kérte a
Boszorkányt, mutassa meg! A Boszorkány fölment egynéhány garádicson és
mutatta, hogy így kell felmenni és ha a felső lábán lesz a lajtorjának,
akkor dobja magát a szurokba. A leány okos lévén, fölment utána és
beletaszította a vén Boszorkányt; mivel pedig ruháját előbb elégette a
Boszorkány, kénytelen volt mezítelen elszökni.
Ment, ment az erdőben, azt sem tudta, merre. Az erdő oly sűrű és setét
volt, hogy egyik ember a másikat Istenért sem ismerte volna meg. Egyszer
hallott maga után kopogásokat, gondolván, hogy utána jönnek, felmászott
egy magas fára.
Nem is csalatkozott, a zsiványok minekutána sokáig mulattak és a vén
Boszorkány nem jött hozzájok, azt mondták:
– Menjünk, nézzük meg, mit csinált az anyánk azzal a leánnyal!
Elmentek és látták, hogy a vén Boszorkány a forró szurokba van fulladva;
mindjárt a legjobb paripákra ültek s az erdő minden útján nyomozták a
leányt. Igy elértek sebességgel ahhoz a fához is, melyre a leány
felmászott és itt egy kicsit megpihentek.
Ekkor kirántja az egyik zsivány a kardját haraggal és azt mondja:
– Nézd, pajtás, így vágnám le azt a leányt, ha utolérném!
És amint kirántotta a kardját, a szegény leánynak a czombjába vágott, de
a leány csak békességes tűréssel szenvedte. Mikor pedig a zsiványok
fölkerekedtek, ő más úton gondolomformán ballagott; csupa vér volt
szegénynek a teste, de mégis virradtára hazatért. Milyen nagyon bámult
az apja, anyja, látván anyaszült mezítelen leányukat; mindjárt vettek
neki arany ruhát. Azután elmondta, mi történt vele. A leány ekkor
megfogadta, hogy ő talán sohasem megy férjhez. El is telt négy esztendő
és ismét jött tizenkét katona hozzájok szállást kérni; de a leány
megismerte őket, hogy azok közül a zsiványok közül valók, akik őt el
akarták veszteni; mindjárt elfogatta a korcsmáros őket és tizenkét
derest csináltatott, levetkőztette a katonákat mezítelenre, deresre
kötöztette, azután pedig nagy tűt csináltatott, mellyel a leány maga
szurkálta agyon a zsiványokat, mert a vármegye azt rendelte, hogy
végezzék ki őket.
Mikor a zsiványok szurkálás között kínjukban azt mondották:
– Jaj, jah Istenem!
A leány azt felelte reá:
– Nekem is jaj volt, mikor a kardot czombomba vágtátok!
A korcsmáros még ezután soká élt és a bátor leányt egy igaz gróf, ki
meghallotta ezeket, el is vette.
Éltek, haltak, tökbe tették a drágaságaikat, annak a fejéhez vágták
(ekkor egyre reá mutat a mesélő), kopasz a helye.
(Ipolyi A. gyüjteményében 79. sz. Fehér Ferdinánd gyüjt. Vajka.)