Volt egyszer egy Jankó nevű egyházfi, ki negyven évig szolgálván,
meghalt. A következő egyházfit szinte Jankónak hívták; de nagy volt a
pap és a nép csodálkozása, midőn másnap temetése után az oltárokat
vérrel bemázolva látták, mi azontúl minden nap megtörtént. Végre a pap
megbízta az egyházfit, hogy bor és sonka mellett maradjon fent és lesse
meg, hogy ki cselekszi ezt? Az egyházfi úgy tett, mint a pap meghagyta
neki.
Midőn a kriptályból egyszerre a meghalt egyházfi felemelkedett és az
oltárnak sietett, a lesben álló csakhamar koporsójához szaladt és
szemfedelét elragadta, mire a halott vissza akart a koporsójába menni,
de a szemfedelet nem találta.
Végre a sekrestyében levő egyházfihoz jött, megvallván neki, hogy ezt
azért teszi, mert elmulasztották a lelke nyugodalmáért misézni.
(Ipolyi A. gyüjteményében 538. sz. Marczi Angela gyüjt. Csallóköz,
Kis-Udvarnok.)