Egyszer két vándorló legény kinyugodta a napon át tett fáradságát,
mindkettőnek az az álma volt, hogy egy szép asszony hozzájok jött s azt
mondá:
– Keljetek fel és jőjjetek az én váramba, de siessetek; mert aki
tizenkét óra előtt nem jut a váramba, elkésik és rosszul jár; ellenben
aki az időt nem kési el, minden jót fog találni.
Erre felébredt a két vándorló, elbeszélte egymásnak, ki mit álmodott és
az egyik mindjárt útra kelt, míg a másik így szólott:
– Hiszen elég idő van még odamenni, tizenkét óra még messze van, minek
kelnék már is útra?
– Messze van a vár is! – szólt a másik s gyors léptekkel tovább ment;
alig ment egy kevés ideig, megpillantá a várat.
A vár nem volt messzire, csakhogy sűrű erdőn kellett neki keresztül
jutni; de ő tizenegy óra előtt oda jutott és a szép asszony nagy
szívességgel fogadta. Útitársa még jóideig aludt, amint felkelt, szép
lovat látott nem messzire állni, hozzáment, felült rá s lassan tovább
haladt. Nemsokára ő is megpillantotta a várat és a sűrű erdőt; de már
ekkor az óra tizenegyet ütött és a ló szamárrá váltodzott; ahelyett,
hogy hamar továbbment volna, megállt és a szamárra ült; hanem a szamár
oly lassan ment, hogy tizenkettőt ütött az óra, mikor az erdő szélén
volt és borzadva vette ekkor észre, hogy rák van alatta s miután ütni
kezdte, a rák őt darabokra nyirdalta.
(Ipolyi A. gyüjteményében 130. sz.)