84. A szerencse vára.

Egyszer két vándorló legény kinyugodta a napon át tett fáradságát,

mindkettőnek az az álma volt, hogy egy szép asszony hozzájok jött s azt

mondá:

– Keljetek fel és jőjjetek az én váramba, de siessetek; mert aki

tizenkét óra előtt nem jut a váramba, elkésik és rosszul jár; ellenben

aki az időt nem kési el, minden jót fog találni.

Erre felébredt a két vándorló, elbeszélte egymásnak, ki mit álmodott és

az egyik mindjárt útra kelt, míg a másik így szólott:

– Hiszen elég idő van még odamenni, tizenkét óra még messze van, minek

kelnék már is útra?

– Messze van a vár is! – szólt a másik s gyors léptekkel tovább ment;

alig ment egy kevés ideig, megpillantá a várat.

A vár nem volt messzire, csakhogy sűrű erdőn kellett neki keresztül

jutni; de ő tizenegy óra előtt oda jutott és a szép asszony nagy

szívességgel fogadta. Útitársa még jóideig aludt, amint felkelt, szép

lovat látott nem messzire állni, hozzáment, felült rá s lassan tovább

haladt. Nemsokára ő is megpillantotta a várat és a sűrű erdőt; de már

ekkor az óra tizenegyet ütött és a ló szamárrá váltodzott; ahelyett,

hogy hamar továbbment volna, megállt és a szamárra ült; hanem a szamár

oly lassan ment, hogy tizenkettőt ütött az óra, mikor az erdő szélén

volt és borzadva vette ekkor észre, hogy rák van alatta s miután ütni

kezdte, a rák őt darabokra nyirdalta.

(Ipolyi A. gyüjteményében 130. sz.)

Ipolyi Arnold népmesegyüjteménye; Magyar népköltési gyüjtemény 13. kötet · 第 111 / 236 题