Egy helységben volt egyszer egy János nevű kecskepásztor, ki istenfélő
és jámbor ember volt; de mindamellett fösvény, veszekedő, rossz felesége
volt, kit Szibillának hívtak, kitől Örzsi nevezetű leánykája született.
Volt a felett a helység felett egy elátkozott hegy, melyről azt
beszélték a lakosok, hogy régen ott vár volt, benne vitézek laktak, de
rossz életet élve elátkozódtak s a vár a hegybe besülyedt s azóta ott
még ma is kísértet jár nemcsak éjjel, hanem nappal is s ezért a hegyet
mindenki kerülte; s noha a legszebb fű nyőlt az oldalán, még a pásztorok
sem keresték fel, kivéve Jámbor Jánost: a kecskepásztort, kit a lakosok
többször figyelmeztettek, hogy ne menjen az elátkozott hegyre nyáját
legeltetni, mert előbb-utóbb rosszul jár; de neki ez mit sem ért, mert
istenfélő s jó ember volt, mit sem tartott a kísértetektől.
Mikor János oda járt legeltetni, azt tapasztalta, hogy a nyájából
rendesen hiányzik a legelés alatt kecskéje; de a rendes időre jóllakva a
többi közé elegyedett, s mikor hazahajtott, mind megvolt.
Történt azonban egyszer, hogy a helység kecskéi hazajöttek, de nem tért
vissza velök János.
Igy múlt az idő, míg Szibilla pásztorné urát előbb a szomszédoknál,
utóbb a korcsmában tudakozta, de hasztalanul, mert a pásztort senki sem
látta. Elment azután öregje, fiatalja, kicsije, nagyja keresni, mert jó
ember volt, felmentek az elátkozott hegyre is, de nem találták.
A helység más pásztort fogadott, hogy Jánost nem találták, az asszony
pedig férjhez ment Tamáshoz, a helység őréhez. Tamás szinte jó ember
volt, becsülték is a lakosok, csak feleségével volt baja, mindamellett
is Örzsikét nagyon szerette, fel is nevelte.
Szép, jó és dolgos lány vált Örzsikéből s hogy eladó lett, a helység
korcsmárosának, Borosnak a fia: József vette el. Beleegyeztek ebbe a
házasságba mindnyájan, csak a korcsmáros nem, ki gazdag és fukar volt.
Telt az idő, de azért a fiatalok szerették egymást. Egyszer az éjjeliőr,
Tamás, elmondta a fiataloknak, hogy ő a korcsmárost rá akarja szedni,
megrészegíti és reábeszéli a házasságra; amiért is már hét korsó bort
vett tőle s a helység előljáróit is meghívta már estére borozni. A fiú
egyre mondogatta, hogy a hét korsó bor magának az apjának is kevés; de
hasztalan, az őr nem tágított, a vendégek összejöttek. Szibilla mogorván
fogadta a vendégeket, panaszkodni kezdett, hogy az ura bizonyosan a
ládájából lopta a borra való pénzt. A vendégek nem sokat törődtek az
asszony zsörtölődésével, iddogáltak javában; ivott az éjjeliőr is, kit
felesége addig faggatott, hogy hol vette a pénzt, míg azt nem mondta,
hogy az éjjel ajándékba kapta.
Erre a vendégek is érdeklődtek s kérdezték, kitől kapta a pénzt, Tamás
azután elmondá, hogy az éjjel amint a tizenkét órát elkiáltotta,
kocsizörgést hallott s nemsokára lármát, mert a kocsi a lóúsztató
mellett felfordult; ő segítségére ment s a kocsinak összetörött kerekét
a nála levő kötéllel összekötözte, ekkor egy öreg úr vitézköntösben hét
darab pénzt adott neki s meghagyta, ha ez a borravaló nem volna elég,
küldje a _korcsmárosnéhoz_, az majd többet is ad.
– De hova küldjek? – kérdeztem.
– Az elátkozott hegy tövéhez.
Hogy hazajöttem, eszembe jutott Józsi és Örzsi, eltökéllettem magamban,
kegyelmeteket megvendégelni s Boros uramat felszólítani, hogy engedje
meg fijának Örzsikét elvenni.
A korcsmáros azt felelte:
– De biz’ abból nem lesz semmi! – s nevetve kérdezősködött, hogy miféle
kulcsárné küldhetne neki bort? de a többi vendégek egyre állítgatták,
hogy az elsülyedt várban pincze is volt és abban sok bor.
Majd Örzsike mesélte el az elátkozott hegy történetét.
– Hatalmas úr lakott az elátkozott hegy várában, kinek oly rossz,
istentelen leánya volt, mint a vár ura. A leány egyszer a vár fokára
lépve, alant egy öreg, vén szakállas koldust pillantott meg, ki
alamizsnáért esedezett; a leány lehajolt, követ s rongyot vett fel, a
követ a rongyba takarva lehajította. A koldus hálálkodva nyúlt a rongy
után, mire a leány kinevette, ezért a koldus apjával s ennek népével
elátkozta:
– Míg csak benneteket jámbor viseletű leány meg nem ment s nem imádkozik
értetek, legyetek elsülyedve a hegy alatt!
Úgy is történt, azóta a vár népével együtt el van sülyedve.
A vendégek figyelmesen hallgatva iddogáltak, a bor elfogyott s mivel a
korcsmáros nem akart a házasságba beleegyezni, Tamás borért küldte
Örzsikét, ki tele aggodalommal felelte, hogy már nincs és most látta az
őr, hogy mind a hét korsóval elfogyott. Ekkor leányát az elátkozott hegy
kulcsárnéjához küldötte borért és megrakta edényekkel, amennyire csak
lehetett. A vendégek, kivált a korcsmáros, nevetni kezdték s mondták:
– De hisz’ úgy sem iszunk ma többet!
A leány útnak indult, vele ment József is, ki az ablakon hallgatódzott,
mikor a hegy tövéhez értek, megállott József, mondván:
– Hiába jössz te ide a kulcsárnéhoz, nincs itt semmi és senki, hanem ha
szeretsz, most jó alkalom van, jer, szökjünk el s légy feleségem!
A leány elleneszegült a fiú kívánságának, e helyett felszólította a
kulcsárnét, hogy adjon neki bort. A kulcsárné megjelent, de az ifjú nem
látta, elvitte az edényeket s a legjobb borral telve hozta vissza,
mondván:
– Ne, édes leányom, de el ne áruld ezt a bort, máskor is adok, csak
gyere s imádkozzál érettünk; mert hétezer hordóval van még most mehetsz,
mert jó vagy, ígérem, atyádat is hazaküldöm!
Mindebből az ifjú semmit sem hallott és csodálkozva kérdezősködött, hogy
kivel beszél Örzsike? A leány elvette a bort s mert Józsi nem hitte,
megkóstoltatta vele. Mikor hazaértek, iddogálni kezdték, nem győzték a
bort dícsérni, kiváltképen a korcsmáros, ki hazaszaladt s rögtön üres
hordó után nézett s kezdte felgurítgatni a hegyre, de onnan csakhamar
Örzsikéjékhez futott lélekszakadva s elmesélte, hogy majd pórul járt;
mert egy öreg szakállas embert látott, ki mindig utána jött s alig
beszélte el, a szakállas ember a vendégek között termett s körülnézve
magát, mondá:
– Ez az én lakásom volt, de hol a feleségem és kis leányom? Tamás jó
barátom, nagyon megöregedtél, úgy látom, Szibilla, te is megvénültél,
Örzsike leányom pedig felnyőlt; most ismerem meg kendteket is
valamennyit; hisz én vagyok, János: a kecskepásztor, ki az elátkozott
hegyen furcsán jártam, elaludtam s csak most ébredtem fel, de kecskéimet
sehol sem találom.
A vendégek bámultak Jánosra, kit, mert nagy szakálla volt, nagynehezen
ismertek meg. Elmondták azután neki, hogy felesége azóta férjhez ment;
mindezt hallva Örzsike, hozzászaladt:
– Most tudom már, miért mondta az elátkozott hegy kulcsárnéja, hogy
atyámat még ma elküldi!
János ezután elbeszélte, hogy egy eltévedt kecske után ment s az
elátkozott hegy üregeiben addig csúszkált, míg egyszer egy vár udvarára
esett, hol vitézek tekéztek, a szolga odahívta s borral itatta, melytől
elaludt.
Mikor a vitézek felhagytak a tekézéssel, a szolga felkölté, hazaküldé s
ajándékul tekét adott neki.
– Én tehát hazajöttem, de itthon minden meg van változva és a kecskéim
nincsenek meg.
A vendégek fejöket csóválták, Örzsike pedig kivette a tekét a
tarisznyájából, melyet mindenki aranynak talált. Legjobban megörült
ennek József, a leány szeretője, mert most már atyja kérte meg neki a
leányt, ki térdre esve imádkozott, minek következtében reggel az
elátkozott hegy tetejében egy szép vár volt látható, benne sok vitézzel
és egy gyönyörű szép leánnyal, ki egynapon ment férjhez Örzsikével,
lakodalmukat a vár ura egyszerre tartotta.
(Ipolyi A. gyüjteményében 519. sz.)