Bakony erdejének valamely tájékában lakott több mint száz év előtt egy
szegény asszony, kinek legnagyobb öröme fiatal leányában: Ilkában volt.
Ez a szegény asszony egyszer megbetegedvén, Ilka csak jó anyjának az
ápolására fordítá minden tehető erejét.
Igy ment egykor az erdőbe epret szedni, hogy anyjának némi hűsítő
eledelt nyújthasson. Ekkor hozzájött egy öreg Koldus, ki tőle alamizsnát
kért s ő odaadta utolsó darabka kenyerét.
– Te majd egykor a legnagyobb szerencsében részesülsz! – mondta a
Koldus.
Ilka hazajövén, bámulatára anyját nem találta a szobájában; keresé az
egész házban, de siker nélkül; mire az öreg Koldus hozzájött és tudtára
adá neki, hogy anyját ne itt, hanem az erdőben keresse. Majd kivezeté őt
oda, hol az erdő szélén magas kősziklák emelkednek, melyek alatt Ilka
anyjának holt tetemeit pillantá meg; szegénynek majd megrepedt a szíve e
látványon! Térdre rogyott és szemét az éghez fordítá, Istenhez
fohászkodott; a Koldus pedig azt mondá:
– Majd ha engem harmadszor meglátsz, érteni fogod az esetet és akkor a
legnagyobb szerencsében fogsz részesülni.
Ezután bizodalommal Istenében, elindult szolgálatot keresni.
Ment, ment, mendegélt, mát esteledett s ő a sűrű erdőben volt mindig,
nem bírta megtalálni az útat, mely kivisz. Elsötétedett s Ilka még
mindig magánosan, menedékhely nélkül volt; egyszer a távolból világot
vett észre, arra tartott s mikor már egészen közel volt hozzá, látta,
hogy nagy ház előtt áll. Abban a véleményben volt, hogy itt bizonyára
földesúr lakik, bekoczogott és belülről egy durva hang kérdé:
– Ki az? – és az ajtót kinyitotta előtte valaki; ez egy izmos alakú
férfiú volt. Ilka megijedve rebegé, miként ő szolgálatot keres; a férfi
egy terembe vezeté, hol hozzá hasonlók ültek egy nagy asztal körül,
kiket Ilka rablóknak ismert meg. Ezek most kényszeríteni akarták arra,
hogy nálok maradjon, mit ő semmikép sem akart megtenni, miért is szegény
Ilkát tömlöczbe zárták.
Egyszerre az egész tömlöczöt nagy fényesség tölté be, a vasrostély
kettétört és szép fehér lóról egy gyönyörű fiatal ember szállott le,
Ilka elé borult s megvallá: hogy ő volt az öreg Koldus, ő a Rózsa
herceg, ki Ilkát már rég Rózsa királynénak választá, csak meg akará
próbálni, hogy valóban oly jó-e, mint látszott és azért hagyta kínok
közt jutni a szerencse és Tündérek országába, hol anyját is föltalálja.
(Ipolyi A. gyüjteményében 129. sz.)