Volt egyszer egy molnár s az igen nagy erdőt bírt; amint az erdőben
vadászott, sírást hallott; arra ment, honnan a sírást hallotta s nagy fa
üregében pólyába takart kis gyermeket talált.
A molnár nagy örömmel hazavitte a feleségének, felnevelték, iskolába
adták s a fiúnak hogy nagyon jó esze volt, mikor otthon kijárta az
iskolákat, elment más, nagy városba tanulni. Mivel itt nem tudta a
szokást, hogy még szállásra is kellene menni, bement egy vendégfogadóba,
ott az istállóban a szénába húzta magát, hol a kocsisok reggel
megtalálták, s agyba-főbe verték, míg végre a vendégfogadós a lármára
odament s a gyermeket kérdőre vette, hogy honnan jött és mit akar? A
gyermek elbeszélte neki, hogy mi járatban van; a vendégfogadósnak a
gyermek nagyon megtetszett és tovább járatta iskolába, úgy, hogy végre
mindenkit felülmúlt tudományával.
Végtére a király fülébe is elhatott, hogy milyen tudós ember lett
belőle, úgy, hogy végre a király felkívánta, hogy valami nagy hivatalt
adjon neki.
Egyszer a király elment egy szép városba mulatni valami félesztendőre; a
királynak pedig nagyon szép leánya volt. Malmeduczi József nagyon jól
viselvén magát, nagyon sok irigye támadt az udvarban s addig leskelődtek
utána, hogy végre a király után levelet küldtek, hogy Malmeduczi József
a leányát szereti.
A király ezt meghallván, nagyon megharagudott, úgy, hogy Malmeduczi
Józsefnek a király előtt meg kellett jelenni.
Megjelent s a király neki egy levelet adott, hogy azzal tüstént felesége
előtt jelenjék meg.
Malmeduczi József most elindulván, mikor beesteledett, egy nagy erdőre
talált, itt addig járkált alá s fel, míg egy elavult zarándokbarlangra
talált. Itt ő azon gondolkozott, hogy mi van itt? Végre meglátott egy
öreg zarándokot, ki azt kérdezte tőle, mi járatban van? Malmeduczi
József elmondta, hogy mi járatban van, a zarándok megvendégelte őt s
ágyat mutatott neki, hogy nyugodja ki magát. A zarándok most azon törte
a fejét, hogy mi van nála? Kikereste a zsebeit, talált nála egy pecsétes
levelet, melyet hamar felbontott és elolvasta. A levélben ez volt írva:
– Kedves feleségem, most küldöm Malmeduczi Józsefet hozzád, de mihelyt
megérkezik, add meg neki a halált!
A zarándok nagyon megsajnálván vendégét, gondolkozott, vajjon hogyan
segíthetne rajta? Mindjárt elővette a tintát és pennát s kikorrigálta; a
halált leánynak igazította, lepecsételte és visszatette a zsebébe.
Mikor felébredt, elment vele a zarándok és megmutatta neki az útat, így
Malmeduczi József csakhamar a király udvarába ért, a levelet pedig
átadta a királynénak, ki nagy örömmel vette el s mikor ezeket a sorokat
olvasta:
– Kedves feleségem, most küldöm Malmeduczi Józsefet hozzád, de mihelyt
megérkezik, add meg neki a leányt! – Csodálkozott rajta; de ura
parancsolatját teljesíteni kellett; azonnal összehíván a rendeket,
csakhamar megesküdtek.
A király megúnván a mulatást, hazafelé igyekezett. Mindenfelé nagy
világítással várták és azt kiabálták:
– Éljen az új király!
Az öreg király ezen nagyon meghökkent és csodálkozott rajta, hogy talán
mind megbolondultak. Csakhamar elérkezett a maga rezidencziájába, hol
megtudta, hogy nem tréfa a dolog. Most megkérdezte feleségétől és
leányától, hogy micsoda ez?
Ezek előmutatván, hogy a levél tulajdon kezeírása, amin a király nagyon
megbosszankodott, hogy írhatott a halál helyébe leányt és megparancsolta
Józsefnek, hogy addig szeme elé ne merjen kerülni, míg a szerencsés és a
szerencsétlen órát fel nem találja.
Malmeduczi József elindulván, ment, mendegélt, elért végre egy
királyhoz, aki őt nagyszívvel fogadta. Azt kérdezte a királytól:
– Nem hallott-e valamit a szerencsés és szerencsétlen óra felől?
A király azt mondta, hogy ő mitsem hallott, hanem egyszer, amint a kis
leányát a dajka a kertbe vitte, hirtelen eltűnt, ha visszahozná,
gazdagon megjutalmazná.
Ezzel továbbment, más királyhoz érkezett, ez is szívesen fogadta, ennek
is elbeszélte, mi járatban van. A király panaszolkodott, hogy neki egy
kútja van s már hét esztendeje mióta vizet nem ad, ha erről valaki
valami bizonyosat mondana, gazdagon megjutalmazná.
Ment tovább. Újra elért egy városba és ott egy rettentő nagy kaput
látott és oly nagy _Óriás_ strázsált ott, mint egy torony. Amint
odament, mindjárt azt kérdezte tőle, mit akar itt? Malmeduczi József
pedig azt mondta, hogy ő a szerencsés és a szerencsétlen órát keresi. Az
Óriás azt felelte:
– Azt feltalálod, de egy feltételt szabok eléd.
Malmeduczi József azt felelte, ha csak lehet, teljesíti.
– Kérdezd meg, hogy meddig fogok én itt strázsálni?!
Ekkor Malmeduczi József bement és ott rettentő nagy oroszlányokat látott
és nagyon megijedt. Közelebb ment, látta, hogy csak csinált oroszlányok.
Most már nem félt, beljebb ment, gyönyörű, szép királynéra talált.
– Hol jársz itt, hol még a madár sem jár?
Malmeduczi József pedig elbeszélte, hogy mi járatban van. A királyné
ekkor azt mondta:
– Bújj el, majd eligazítom a dolgot! Mert ha a férjem hazajön, megérzi a
szagodat!
Azzal József elbújt. Hazajött az Ördög, azt mondja:
– Micsoda szag van itt?
A felesége azt mondja:
– Talán az Óriás szaga érzik, mivel az ablakot kinyitotta.
A királyné elaludt, egyszer hirtelen felébred és azt mondja:
– Jaj, kedves férjem, azt álmodtam, hogy egy királynak a leánya, mely
csak ötéves, elveszett a kertjéből.
– Jaj, kedves feleségem, mikor a dajka a kertbe vitte, megharagudván
reá, azt mondta, hogy: Az Ördög vigyen el! én pedig hirtelen elragadtam,
az pedig te vagy!
Egy kis idő múlva ismét hirtelen felkiált az asszony:
– Jaj, édes férjem, azt álmodtam, hogy egy király kútjának a lyuka
begyugult, hogy lehetne azon a vizet újra ereszteni?!
A férje azt felelé:
– Egy dajka a gyermekét lökte bele, ha azt kiveszik, azonnal foly a víz.
A felesége ismét elaludt és hirtelen ismét felugrott, azt mondta:
– Jaj, édes férjem, azt álmodtam, hogy az Óriás azt kérdezte: mikor
szabadul meg már onnan?
Az Ördög azt felelé:
– Jaj, édes feleségem, akkor szabadul meg, mikor azt kiáltja: Obléz!
Ezeket mind megértette Malmeduczi József és a strázsa is meghallván, mit
mondott az Ördög, elkiáltotta magát:
– Obléz!
Ekkor az Ördög kiment, az Óriást felváltotta örökre, Malmeduczi József
pedig a királynéval elment anélkűl, hogy a strázsa megszólította volna.
Ezután Malmeduczi József a királynak visszavitte a leányát, a kútnak is
megmondta, mi a baja, a királytól katonákat kért és elment a felesége
atyjához, legyőzte, feleségével újra megesküdött s még most is élnek, ha
meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 59. sz. Tornemíz Antal gyüjt.)