Egyszer volt egy királynak három fija. A két nagyobbik igen világi,
úgynevezett gavallér volt, a legkisebbik pedig mindig félrehúzódott s
legjobb helyét csak a tűzhelyen találta, amiért elnevezték
Hamupepejkének s minthogy ily természetű volt, sem szülei, sem bátyjai
előtt nem volt kedves, sőt az utóbbiak gyűlölték is.
Egyszer, amint mindinkább nevekedtek a királyfiak, a két nagyobb
elhatározta magában, hogy elmegy világlátni s ezt a Hamupepejke is
megértvén, ő is reávette magát. Bejelentették tehát szándékukat
szüleiknél, kik bele is egyeztek.
Az anyjok, szokás szerint, ellátta őket útravaló pogácsával, hanem
Hamupepejkének nem búzalisztből, mint a többinek, hanem hamuból sütött.
Egyszer, amint mendegéltek hetedhétország ellen, az úton megéhezve,
letelepedtek s elővették az útravalójukat s falatoztak. Amint
falatoznak, eléjök jön a kis egér s kér a nagyobbiktól eleséget,
mondván:
– Adj egy falat pogácsát, jótettedért jót várj!
De ő nemcsak, hogy nem adott neki, de még elűzte magától.
Kis idő mulva odament a másikhoz s attól is kért, mondván:
– Adj egy falat pogácsát, jótettedért jót várj!
De az is, mint a bátyja, elűzte magától, nemhogy adott volna neki.
Kis idő mulva megint előkerült a kis egér s a Hamupepejkétől is kért,
mondván:
– Adj egy falat pogácsát, jó tettedért jót várj!
De ő már nem űzte el, hanem adott neki a maga hamupogácsájából, jól
tartotta. Ekkor a kis egér egy sípot adott neki, mondván:
– No, amiért velem jót tettél, neked adom ezt a sípot s amikor ezt
megfúvod, én azonnal megjelenek és segítségedre leszek!
Egyszer, amint utazásukból hazatértek, történt, hogy a szomszéd király,
kinek egy szép leánya volt, csináltatott valami magas helyen állványt s
abba egy aranyos széket és kihírdette a körüllevő országokban, hogy aki
– midőn az ő leánya ebben az állványban a karosszékben ül – odaugrat
háromszor s megcsókolja, annak adja leányát.
Meghallották ezt a királyfiak is, felnyergeltették a legjobb lovukat,
legszebb herczegi ruhájukat magukra vévén, megjelentek a kitűzött időben
a szomszéd király lakása előtt.
De egyszer a Hamupepejke is gondolkozóba esik, hogy jó volna neki is
próbát tenni; megemlékezett a kis egérről és a tőle kapott sípról,
belefujván, előtermett a kis egér:
– No, felséges gazdám, – mond a kis egér – mivel szolgálhatok?
A Hamupepejke elmondván kívánságait, a kis egér belefujt egy másik,
őnála levő sípba s azonnal termett ott szép ló, gyönyörüen tündöklő
sárgaréz szerszámmal, még a patkója is rézből volt s neki magának
gyönyörű szép ruha.
Ez meglévén, a kis egér szépen felöltöztette Hamupepejkét s ő
eltávozván, Hamupepejke útnak indult.
Amint odaért, már próbálgatták a király- és herczegfiak, de senki sem
tudott oda felugratni.
Egyszer, legutoljára ő is sarkantyú közé vette a lovát, hát még sokkal
feljebb ugratott az állványnál s meg is csókolta a királykisasszonyt s
azzal elnyargalt.
Mire bátyjai hazamentek, ő már le is vetkezett, lovát s öltözetét a kis
egér elvitte és ő ismét a hamuba ült.
Hazamennek a királyfiak, beszélgetik, hogy milyen derék ifjú volt az,
aki felugratott s haragudtak, hogy ők meg nem tudták tenni.
Egyszer a Hamupepejke is megszólal:
– Bizony, én is láttam a kútágas tetejéből.
Bátyjainak sem kellett több, kivágatták a kútágast irígységből, hogy
többet ne nézhesse őket.
Nemsokára újra fel lettek szólítva a próbálkozók, ekkor újra elment a
két királyfi.
Hamupepejke ismét megfujta a sípot s a kis egér újra előjött s
felöltöztette Hamupepejkét drága, szép ezüstös ruhába, lovát is ezüstös
szerszámmal ékesítette fel, még a patkója is ezüstből volt. Elment ismét
Hamupepejke s miután a többiek siker nélkül próbálgatták, utoljára
megsarkanytyúzta lovát s felugratván, újra megcsókolta a
királykisasszonyt s ekkor ismét elnyargalt s mire bátyjai haza mentek,
megint a hamuban ült.
Amint a bátyjai hazaérve beszélgetik az egész dolgot, Hamupepejke ismét
megszólalt:
– Én is láttam a kémény tetejéből!
Ekkor a bátyjai megharagudván, a kémény tetejét lehúzatták.
Kevés idő mulva eljött a harmadik próba ideje. Akkor ismét elmentek a
királyfiak, a Hamupepejke is belefujván a sípba, megjelent a kis egér;
ekkor még drágább, aranyos ruhába öltöztette s a lovát is aranyos
szerszámmal ékesítette fel, még a patkószege is arany volt.
Amint a többiek ismét siker nélkül próbálgatták, utoljára ő megint
felugratott s megcsókolta a királykisasszonyt. Vivát-ot kiáltottak s
karon fogva tüstént bevezették a szép aranyos királyfit s tudakozták, ki
fia?
Ezután összeadták őket, nagy lakodalmat csaptak s máig is élnek, ha meg
nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 1. sz. Simon Mihály gyüjt.)