Volt egyszer egy Vénbanya, ennek volt egy édes- és egy mostohaleánya;
lakott a városban egy szép, fiatal gróf. A Vénbanya mostohaleánya nagyon
szép volt, az édesleánya pedig csúnya, tehát ő mindenképen azon
törekedett, hogy a mostohaleányát mentül előbb kivégezhesse a világból,
ez azonban sehogy sem sikerült neki.
Vasárnap felczifrázta az édesleányát és elment vele a templomba; a
mostohának pedig mákot hintett a hamuba, mondván:
– Szedd ki ezt addig, míg a templomból hazajövünk, mert ha nem, hát
agyonverlek!
Sírt a szép leány a hamu felett, gondolván magában, hogy szedem én ezt
arra ki? Arra berepül egy galambocska az ajtón és diót hoz be szájában
és a leánykának az ölébe ereszti azt, mondván:
– Nyisd fel a diót és öltözzél fel, menj a templomba, én dolgodat
elvégezem!
Elcsodálkozott a leányka és ment fölnyitni a diót, gyönyörűséges ruha
esett ki abból, olyan kék, mint az ég, amellett aranycsillagok is estek
ki belőle.
Felvette magára a ruhát és ment a templomba, a galambocska pedig egyet
csattantott a szárnyával és a mák ki volt szedve.
Elment a leány a templomba, ott volt a fiatal gróf is, ő pedig
mostohaanyjához ült, ez nem ismerte meg, oly szép volt; a gróf pedig
beleszeretett.
A mostohaleány hamarabb jött ki, mint a többi, mondván:
– Köd előttem, köd utánam, hogy engemet senki se lásson!
Úgy történt, a gróf eleget nézte, de nem láthatta többé.
Hazajött a mostohaanyja, már ő akkor a szép ruháját eltette és piszkos
ruhájába volt öltözve. Hazajövén mostohatestvére, kezdi beszélni:
– Láttam én egy szép leányt a templomban, ruhája kék volt, mint az ég és
arany csillagos!
– Én is láttam – mond a szép leány.
– Honnan, te semmirevaló?
– Mikor az emberek a templomból jöttek, felmentem a fűzfára, mely itt az
ajtó előtt áll, innen néztem a szép kisasszonyt.
Azonnal kivágatta a mostohaanya a fát:
– Nem fogod többé látni!
Ezzel elment a mostohaanya leányával a templomba, mostohaleányának pedig
hamut kevert homokba, hogy mikor a templomból hazajön, ki legyen szedve,
mert különben agyonveri.
Sírt a szép leány, egyszer csak berepül a galamb, diót visz szájában és
leejti a leány ölébe, mondván:
– Öltözz fel és menj a templomba, én dolgodat elvégzem!
A leány felnyitá a diókat, gyönyörűséges szép ruhát és egy pár szép
czipőt húzott ki belőle. Felöltözött a leány és ment a templomba, beült
abba a székbe, amelyben a mostohaanyja ült, oly szép volt, hogy a
mostoha meg nem ismerte.
Amint kilépett a templomból, lábát nehezen húzhatta ki a küszöbből,
czipője ott maradt, ő pedig mondta:
– Köd előttem, köd utánam, senki se lásson!
Nem is látta senki, de a czipője a grófnál volt, ki a templom elé
szurkot öntetett, hogy a szép leány nyoma ott maradjon. Másnap pedig
kihírdették, hogy amely leánynak az a czipő a lábára megy, azt a gróf
feleségül fogja venni. Mindenki felczifrázta tehát leányát, a Vénbanya
is felöltöztette szépen az édesleányát, a szépet pedig a teknyő alá
tette a komrába. Jöttek a czipőt próbálgatni, az anya a leánya lábából
egy darabot el is faragott, hogy csak felmenjen, de még sem ment fel a
nagy lábra; ekkor felrepül a kakas az ablakra, elkezdi:
»Szép leány a teknyő alatt komrában,