Hol volt, hol nem volt, volt egy ifjú király, ki mindennap sétálni ment
az erdő mellé, hol három szegény leány tilózott.
Beszélgetés közben azt mondja a legnagyobbik:
– Ha engem a király elvenne, egy kosár lisztből egész népének elég
eleséget sütnék neki!
A középső így szólt:
– Ha engem a király elvenne, egy marok kenderből oly nagy zsákot
szőnnék, hogy egész népének elég eleséget rakhatna bele!
A legifjabb mondá:
– Ha engem a király elvenne, oly tizenkét aranyhajú fiút szülnék neki,
milyen még sohasem volt a földön!
A király ezt hallván, mondá:
– Szép mind, ha megtehetitek, de én csak egyet vehetek nőül és így a
legkisebbet veszem nőül.
Elvette tehát a legkisebbet feleségéül, s mikor hadba kellett mennie,
azt mondá a feleségének, hogy csak az ő nevelőanyjára hallgasson.
Míg a király hadban volt, az új királyné tizenegy aranyhajú fiút szült.
A nevelőnek is volt egy eladó leánya, irígy volt, hogy a király nem az ő
leányát vette el, elátkozta a tizenegy aranyhajú gyermeket galambbá a
Mátrahegyre, az arany cziprusfára s helyére tizenegy kutyakölköt tett s
megírta a királynak, hogy felesége tizenegy ebkölköt szült.
Ez sem volt elég, addig űzte, hajtotta a királynét, míg el nem ment a
háztól, végre szegény királyné egy nagy odvas fában lakott az erdőben,
itt nevelte kutyáit s itt szülte a tizenkettedik aranyhajú gyermeket.
Míg ezek történtek, a király szomszédnéja tizenegy aranyhajú leányt
szült; ezeket is elátkozta a Vénbanya; de nem átkozta el a
tizenkettediket; mert ezt későbben szülte, akkor, mikor a királyné az ő
tizenkettedik fiját. A királyné ezután elutazott Jégvölgybe.
Útközben a legöregebb kutya, mely táltos volt, azt mondja a királynénak:
– Küldd el kívülem mind ezt a kutyát, mivel ezek nem fijaid neked, mind
ily aranyhajú fiad volt, mint ez itt!
Most tehát a királyné egyetlen fijával s táltos kutyájával utazott s
érkezett a Jégvölgybe.
Itt minden szépre és jóra megtanítá a táltos kutya az aranyhajút.
Amint vadásztak, egyszer találkoztak a királlyal s nála is ettek.
Míg a király az aranyhajút a kertbe vezette, a táltos kutya kihallgatta
a Vénbanyát, hogy mit mondott a leányának, tudnillik: a három
gyémántkövet, a három halat és a roppant erejű zölddisznót mint lehet
elhozni.
A táltos kutya ezután elvezette az aranyhajú fiut, ki mindent elhozott;
ekkor a király nagy vendégséget adott, miközben a vendégek elkezdtek
mesélni.
Az aranyhajú fiú elmesélte a történteket a tizenegy aranyhajú fiúról és
a tizenegy aranyhajú leányról, akik megesküdtek egymással.
Erre a király a Vénbanyát négy részre hasíttatta, országa négy helyén
kifüggesztette, feleségét pedig magához vette.
A tizenkettedik fiú is elvette a tizenkettedik aranyhajú leányt s ha meg
nem haltak, most is élnek.
(Ipolyi A. gyüjteményében 734. sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged.)