(Az előző sz. változata.)
Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király feleségével és két
fijával; egyszer így szólott fiaihoz:
– Fijaim, mind a ketten nem lehettek királyok, hát az ifijabb legyen
kereskedő!
Az ifijabb elment s mindennek megkérdezé az árát, azután hazament s azt
mondta atyjának:
– Atyám, elmegyek felkeresni Mádéné asszonyt!
Elment a Napanyához, de annak fija, mivel sok ablakot bezárnak előle,
nem is hallott Mádénéról.
A királyfiú azután elment Szélanyához, kinek fija elvitte Mádénéhoz.
Mádéné, a királyfiut mikor vitte a Szél, a robajra felébredt s
felkiáltott:
– Ki az? Hozzátok ide, hagy emésszem fel!
De a szolgák, akiket a királyfiú lekenyerezett, azt mondták:
– Volt ugyan itt valaki, de tüstént eltűnt!
A királyfiú erre megijedt, a kertbe futott s ott látott három, reá
nevető rózsát, melyet húsz aranyért megvett a kertésztől.
Az egyik rózsa egy kút mellett kérte a királyfiút, hogy itassa meg a
kútból, mit a királyfiú meg is tett s a rózsa tüstént aranykácsává vált,
a másikat sok kérés után ereszté le a kútba, ez aranygalamb lett s mind
a kettő visszarepült Mádénéhoz. A harmadikat már otthon itatta meg s
ebből aranyhajú kisasszony lett.
Míg azonban bement szüleihez az örömhírt megvinni, jött egy czigányleány
s az aranyhajút a kútba lökte, ki aranykácsává vált s a király kertjébe
repült. Kijövén a szülők, mondák a fiúnak:
– Ej, fijam, de barna leányt hoztál magaddal, no, de semmi! tán a naptól
barnult meg.
A koldusasszonynak, aki hozzájok járatos volt, megparancsolták, hogy
tollfosztókat hozzon, ez czellerért ment a kertbe, megfogta az
aranykácsát.
Másnap nem találta az aranykácsát, hanem mikor a kamrába ment, aranyhajú
kisasszonyt talált, ezt is elvitte fosztóul.
A tollfosztók elkezdtek mesélni, s mikor a mese az aranyhajúra jött,
elmondá a történteket, mire a czigányleányt kiűzték a király lakásából s
az aranyhajú kisasszony a királyfiúval nagy pompával megesküdött, s ha
meg nem haltak, most is élnek.
(Ipolyi A gyüjteményében 732 sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged.)