Egy koldus restelte, hogy felesége ismét viselős, kicsalta tehát egy
nagy erdőbe s mondta neki, hogy majd a fejében fog keresni. Az asszony
fejét a férje ölébe hajtván, elaludt, a férje pedig elment s ott hagyván
őt a vadonban.
Az asszony férjét nem találván, elbólyongott s egy házikóra akadt, hol
mindent: ételt, italt talált. Egy öreg kolduska jött a házba, ki maga az
Úr-Isten volt s többször meglátogatá az asszonyt.
Ez végre lebetegedett s egy leánykát szült, kinek földig érő aranyhaja,
homlokán aranycsillag, mellén aranyhold volt; Szép Ilonkának hívták.
Szép Ilonkába egy király beleszeretett s megkérte, ezt megirígyelte a
Vasorrúbába; mert az ő leányát akarta a királyhoz férjhez adni; de a
király Ilonka mellett maradt; a Bábát azonban leányával
nyoszolyúasszonynak és leánynak hívta meg.
Midőn hazafelé vitték a menyasszonyt, a Vasorrúbába a híd alá lökte s a
maga leányát ültette a kocsiba. A király, ki a bakon ült, többször szólt
be a kocsiba menyasszonyához s elcsodálkozott, hogy az más hangon szól,
de azt adták neki válaszul, hogy elrekedt. Hazaértek, látja a király,
hogy ez nem az ő menyasszonya. Elzáratta magát és búslakodott. Egyszer
egy fehér galambocska kopogtatott be az ablakán, bebocsájtá, ez megrázta
magát s Ilonka menyasszonya állt előtte és elbeszélte, hogy őt lelökték
a hídról.
A király előterjesztette vendégeinek, hogy mit érdemel, aki ezt
elkövette?
A Vasorrúbába első volt, ki felelt, hogy vasszegekkel veressenek ki egy
hordót, abba tegyék bele aki ezt tette és egy nagy hegyről bocsájtassék
le.
Megtörtént a Bábán, amit javasolt, a király pedig boldogul élt Szép
Ilonkával.
(Ipolyi A. gyüjteményében 19. sz. Pajor István gyüjt. Nyék.)