Egy mostohának két leánya volt, tudniillik édes és mostoha.
Mostohaleányát minduntalan szolgálni kergette; végre sütött neki hamuból
pogácsát s kihajtotta. Hosszas útjában egy gunyhóra akadt, hova bement s
hol egy macskán kívül, ki ennivalót kért tőle, senkit sem talált. A
leány egész pogácsáját odaadta a macskának, mire az öregasszonnyá
változván, így szólott hozzá:
– Én jószívűségedet tettem próbára, szegény leány, s mivel te nekem
egész pogácsádat ideadtad, én sem leszek háládatlan. Tudd meg tehát,
nekem emberevő fiaim vannak, kik ha hazajönnek s téged itt találnak,
azonnal megesznek; hanem bujj el egy kis időre a kemencze mellé s várd
be, míg el nem készítem fijaimat fogadtatásodra.
Nemsokára tizenkét: Szél, Hold, Nap, Argilus és különbféle nevet viselő
fija hazajövén, messziről kiáltottak:
– Fi! emberszag van itt, add ide anyánk, hadd együk meg!
De az anya megkérlelvén őket, annyira vitte, hogy gazdasszonyuknak
fogadták a leányt.
Egy esztendő három napból állott.
A fiuk meg voltak vele elégedve, de volt ott még egy Vénbanya, ki
feltette magában, hogy harmadnapra megöli s megfőzi. Ezt hallván a
macska, a leányt útra készítvén, három köpetet parancsolt a konyhába
köpni és a vasfazékot telehordani vízzel.
A leány elment, a Vénbanya alig várta a víz forrását s óránkint kérdezte
a szobából a leányt:
– Még sem forr a víz?
Mire a köpet felszólalt:
– Nem forr!
Háromszor felelt a három köpet, azután hasztalanul kérdezte a Vénbanya,
nem felelt senki; ekkor kijött a szobából, hozzáfogott a leányt keresni,
sehol sem találta, mert már egy kastélyba szegődött, hol jól folytak
dolgai.
Hogy a mostohaleány dolgai jól folytak, megtudta a mostohaanya, elküldte
tehát édesleányát, ki ugyanazon az úton haladt, amelyen a mostoha, de ő
a macskát felrugta, mikor enni kért, ezért a macska fijai, a Szél, Hold,
Nap és a többi szétszaggatták és megették.
A mostohaanya meg akarván leányát látogatni, hasonló sorsra jutott,
szétszaggatták s így a jószívű leány maga maradt az egész családból.
(Ipolyi A. gyüjteményében 144. sz.)