Hol volt, hol nem volt, volt egy király mostoha feleségével s két
gyermekével s a mostohának egy gyermekével. A mostoha, mivel saját
gyermekét akarta királlyá tenni, mindenkép igyekezett a királyfiakat
elveszteni. Mivel tudta, hogy a király őt nagyon szereti, mondá:
– Édes férjem, ha akarod, hogy épséges és egészséges maradjak, hagyd a
két fiad máját megennem!
A király végre is felesége rimánkodásaira hallgatván, fiait leölette,
tüdejöket és májokat a mostoha megette, többi testöket pedig elásatta az
udvarban.
Ezen a helyen két arany almafa nyőlt, mire a király is büszke volt és
sok király irígyelte fájait. De a mostoha nem nézhetvén a fákat, mondá
férjének, hogy csináltasson belőlök két ágyat. A király, ámbár
szomoruan, ezt is megtevé.
Éjjel a király nyugodtan aludt, de a mostoha éppen nem úgy; ébren lévén,
hallotta a királytartó ágyat beszélni:
– Édestesvérem, de könnyű terhet hordok én, édesatyámat!
De a másik mondá:
– Annál nehezebb az enyém! mert én gyilkosomat hordom!
Másnap a mostoha az ágyakat összehordá s megégeté.
De egy szikrányi mind a két ágyból lepattant, miből azután aranygyapjas
kos lett, ezeket is megégettette a mostoha, de belőlök egy-egy
gyapjúszál ugrott ki, a szél a vízre vitte s ott két arany kácsává
változtak.
Onnan egy öreg anyó fogta ki őket, ekkor aranyhajú gyermekeké váltak.
Az öreg anyó a palotába vitte őket, hol a gyermekek elbeszélték, mint
igyekezett a mostoha elveszteni őket, ekkor a király a mostohát a
leányával együtt felnégyeltette s a két aranyhajú fiú atyjával boldogul
él.
(Ipolyi A. gyüjteményében 395. sz. Véber Károly gyüjt. Szeged.)