Hol volt, hol nem volt, volt a világon egy király, annak volt három
leánya, minduntalan kérték atyjokat, hogy őket sétálni eressze el; végre
megengedte: a királykisasszonyok sétálni mentek. Estére – mert
eltévedtek – egy Ördöngős-vénasszonyhoz tértek be szállásra.
A gonosz asszony a királyleányok feje felé lapátot, szénvonót és seprőt
rakott, hogy saját leányaitól – mert neki is volt három –
megkülönböztethesse s hajnalban a jelek után fejöktől megfoszthassa.
De Incsulka, ki a királylányokat sétálás közben mindig szemmel tartotta,
felköltvén őket, hazafelé indult, a lapátot, szénvonót, seprőt az
Ördöngős-vénasszony leányai fejök fölé tette.
Az Ördöngős-vénasszony a jelek szerint a leányai fejét vagdosta le.
Mikor tévedését észrevette, utána szaladt Incsulkának, utána kiabált:
– Ucczu, ucczu vasgereblye, majd elérjük Incsulkát, majd
meggerebenezzük! – s utána vágta a vasgerebent.
Mikor hazaérkeztek, a legöregebbik királyleány felment az atyjához s azt
mondta:
– Édesatyám! Van annak az Ördöngős-vénasszonynak a kertjében egy
aranyvessző, ha akarná Incsulka, elhozhatná.
Incsulkát elküldte a király az aranyvesszőért, el is hozta; de majd a
hátába repült a vasgereben.
Ezután felment a második leány.
– Édesatyám! Van annak az Ördöngős-vénasszonynak a kertjében egy arany
káposztafeje, ha akarná Incsulka, elhozhatná.
Incsulkát elküldte a király az aranykáposztafejért, el is hozta, megint
utána repült a vasgereben.
Felment a harmadik leány is.
– Édesatyám! Van annak az Ördöngős-vénasszonynak a szobájában egy
ékesszavú madara aranykaliczkában, ha akarná Incsulka, elhozhatná.
Incsulkát elküldte a király az ékesszavú, aranykaliczkás madárért. Ekkor
Incsulka zsákban hájat vitt s mikor a kutya ugatott, adott neki hájat:
– Ne ugassál, kis kutyám! hájat adok.
Míg a kutya a hájat ette, addig az ékesszavú, aranykaliczkás madárral
továbbállt; de megint majd póruljárt; mert a vasgereben utána repült.
– Uczcu, ucczu vasgereblye! majd elérjük Incsulkát, majd
meggerebenyezzük! – biztatással.
Végre a három leány kérésére Incsulkának megparancsolta a király, hogy
az Ördöngős-vénasszony ujján levő aranygyűrűt hozza el.
Incsulka vett egy egész zsák hájat, a kis kutyát jóltartotta hájjal,
bement a szobába s a Boszorkány ujjáról húzta le a gyűrűt; de ez
felébredt, megkapta Incsulka kezét s mondta:
– Ejh, gonosz Incsulka! megfosztottál három szép leányomtól,
aranyvesszőmtől, aranyfej káposztámtól, arany kaliczkámtól, ékes, kis
madaramtól, most megfogtalak!
Előhívta szolgálóit, Incsulkát zsákba varrták, a kemenczét »úgy
fütötték, mint pokol«, hogy abba bevessék.
Míg a kemencze fült, addig Incsulka a kutyával egyezkedett:
– Rágd ki kis kutya a zsákot, háj van benne!
A kis kutya a zsákot kirágta, Incsulka a kutyát varrta a zsákba, ő pedig
az asztalon levő aranygyűrűvel eloldalt.
A kemenczét jól befűtötték, a zsákot belevetették, csak akkor vették
észre, hogy Incsulka megfosztotta őket a kutyától és gyűrűtől, mikor a
kutya sivalkodását hallották. Az Ördöngős-vénasszony a haját tépve ment
Incsulka után:
– Ejh, gonosz Incsulka! Megfosztottál három szépleányomtól,
aranyvesszőmtől, aranyfej káposztámtól, arany kaliczkámtól, ékes, kis
madaramtól, arany gyűrűmtől, szép kis kutyámtól; ucczu, ucczu
vasgereblye! majd elérjük Incsulkát, majd meggerebenezzük! – a hátába
vágván a gereblyét, Incsulka elillant.
(Ipolyi A. gyüjteményében 405. sz. Debreczeni János gyüjt. Szeged.)