Volt egyszer egy szegény ember és egy szegény asszony. Szegények voltak,
csak a gyermekeknek nem voltak szűkében, mert már ép annyi gyermekök
volt, mint ahány lyuk van a rostán, mikor újra egy kis gyermekök
született. Már az egész falu keresztkomájok volt s nem akadt a
falujokban, aki újra elvállalta volna a komaságot.
Elindult hát a szegény ember a szomszéd faluba komát keresni. Útjában
találkozott egy asszonnyal, aki elvállalta a komaságot a szegény ember
örömére s visszatért vele a keresztelőre.
Néhány esztendő mulva, mikor a keresztfiú megnövekedett, meglátogatta a
szegény embert a komaasszonya s kérte, hogy látogassák meg őt is. Sok
kérés után el is indultak, magokkal vitték a legkisebb fiút.
Mikor mentek, az úton nagyon sok csontot találtak, a felesége vissza
akart térni:
– Térjünk vissza, lelkem, nézd, ezek itt embercsontok!
– Mit gondolsz? – mondja az ember – hisz’ ezek csak lócsontok!
Tovább mentek, akkor meg sok emberkoponyát találtak, mire az asszony még
erősebben fogta, hogy térjenek vissza, de az ura elhitette vele, hogy
itt régen temető volt.
Végre elértek a komaasszonyhoz. Mikor a pitarba bementek, a sok kanál a
konyhán tánczolt, de amint meglátták az idegeneket, azonnal a
kanáltartóba ugráltak vissza; a kemenczében nagy tűz égett. Bementek a
szobába, a Komájok nagyon szívesen fogadta őket, de a szegény asszony az
ijedségtől alig tudott megállani, mert a komaasszonya éppen akkor csapta
fel az öléből a nyakára a fejét.
Komájok kiment a szobából és a kis gyermeket is kihívta, kit az égő
kemenczébe vetett. Nemsokára vacsorát hoztak be, emberhúsból és vérből
állott. Azonnal hozzáfogott a háziasszony a kínáláshoz; az ember evett
is belőle, de az asszony egy harapást sem akart enni.
– Egyék, igyék, komámasszony!
– Nem eszem, nem iszom, komámasszony!
– Miért nem eszik, nem iszik, komámasszony?
– Azért nem eszem, nem iszom, komámasszony, mert mikor jöttünk, az úton
sok embercsontot találtunk!
– Lócsontok voltak azok.
Ezzel nyugtatá a gazda vendégét. Újra hozzáfogott a kínálgatáshoz, mikor
az asszony a kanalak tánczát és az égő kemenczét hozta fel okul, hogy
miért nem eszik. Gazdája ugyan azt mondá, hogy a kanalak számára bált
rendezett, azért tánczolnak, a kemenczében kenyeret sütnek; de semmit
sem használt, (csak kínálta az asszony):
– Egyék, igyék, komámasszony!
– Nem eszem, nem iszom, komámasszony!
– Miért nem eszik, nem iszik, komámasszony?
– Azért nem eszem, nem iszom, komámasszony, mert mikor benyitottuk az
ajtót, komámasszony az ölében tartotta a maga fejét!
– Hamm! téged is bekaplak, mint a fiadat, ha finyáskodsz! – mond a
Boszorkány s elnyelte előbb az asszonyt, azután az urát is.
(Ipolyi A. gyüjteményében 21. sz. Szeremley József gyüjt. Gelej, Borsod
vármegye).