Egy kis leány öreganyjának mindig ételt hordott s egy napon egy
farkassal találkozott, ki kért tőle ételt, de a leány nem adott.
Másnapon ismét nem adott, harmadikon sem. A farkas kikérdezte a leányt,
hol lakik az öreg anyó? s azt kitudván, gyorsan odafutott s az öreg
anyót megölte, húsát a kéménybe akasztotta, vérét egy korsóban az ajtó
megé tette, maga pedig az ágyba feküdt.
Midőn a kis leány eljött, mondá:
– Kedves leányom, tudom, hogy éhes vagy, azért menj, a kéményben van hús
és szalonna, vágj le onnan!
Amint a kis leány a kéménybe ment, hallá a hústól:
– Ne vágj énbelőlem, én vagyok öreganyádnak a húsa!
A kis leány először, másodszor leszaladt, de harmadszor semmit sem
gondolt vele s a húsból kenyérrel evett.
Későbben kérdé a farkas:
– Szomjas vagy-e, leányom?
– Az ám! – felelt a kis leány.
– Ott van az ajtó megett a korsó bor.
Odamegy a leány, azt mondja a vér:
– Ne is bánts engemet, én vagyok az öreganyád vére!
De a leány ivott. Öreganyjához akart feküdni, pedig ott a farkas volt,
azt mondta:
– Öreganyám, mitől olyan szőrös a kend lába?
– Azért, fijam, mert sokat járok; a kezem pedig azért szőrös, mert sokat
dolgozom.
– Öreganyám, miért olyan nagy a szája?
– Azért, fijam, mert én sok embert ettem ám meg s mivel te nekem három
napig nem adtál enni, téged is megeszlek!
S mint másokkal, a kis leánnyal is így tett.
(Ipolyi A. gyüjteményében 399. sz. Wéber Károly gyüjt. Szeged).