Volt egy szegény embernek három leánya, egyik fonyt, másik varrt,
harmadik ült a kályha mögött és tollat fosztott. Azt mondja az atya
legöregebb leányának:
– Eredj, melegíts vizet a lábomnak!
– Biz’ én nem megyek, – mond a leány – addig egy orsót lefonyok.
– Hozzál te! – fordul a középsőhöz.
– Óh, én nem megyek, addig egy inget megvarrok.
– Hát menj te, édesleányom! – szólt a legkisebbhez, ki a kályha háta
megett tollat fosztott.
– Én elmegyek – mond a leányka, – de előbb elmegyek a kocsmárosnéhoz
tüzet kérni.
Ment és előtalált egy Lovagot, fehér lovon ment, fehérbe volt öltözve és
egy fehér kutya szaladt utána, ez volt a Halál, ez azt mondá:
– Beköszönj!
Ment tovább, ismét előtalált egy Lovagot, vörös lovon, vörösbe volt
öltözve és egy vörös kutya szaladt utána, ez azt mondá:
– Ne köszönj be!
Ez volt a Vörösláng.
Ment tovább, előtalált egy Lovagot, kék lovon, kékbe volt öltözve, kék
kutya szaladt utána, ez azt mondá:
– Beköszönj!
Ez volt a Kékláng.
Ment tovább, jött egy Lovag fekete lovon, fekete kutya szaladt utána, ez
azt mondá:
– Ne köszönj be!
Ez volt az Ördög.
Most nem tudta a leány, mit csináljon, beköszönjön-e vagy ne? Utoljára
mégis beköszönt, a vén kocsmárosné Boszorkány volt.
– Szerencséd, hogy beköszöntél, másként felfaltalak volna, ne tűz!
Hazament, mindent megtett, behozta a vizet és kezdte apja lábát mosni.
– Óh, apám, de sárga a kend lába!
– Sárga biz’ az, fijam, sok temetőt összejártam már!
– Óh, apám, de sárga a kend keze!
– Sárga biz’ az, fijam, sokat dolgoztam én azzal!
– Óh, apám, de sárga a kend foga!
– Sárga biz’ az, édeslányom, sokat felfaltam én azzal; hamm! téged is
felfallak! – s elnyelte a leányt.
(Ipolyi A. gyüjteményében 44. sz.).