(Az előző sz. változata.)
Volt egyszer a világon egy szegény ember meg egy szegény asszony, aztán
annak a szegény asszonynak született egy gyönyörű szép leánya, olyan
szép volt, hogy a világon szépségre nem volt neki párja. Sokáig
gondolkoztak, hogy minek kereszteljék? míg végre azt határozták, hogy
olyan nagyon szép volt, Szép Karolinának keresztelik.
Mikor azután felnyőlt Karolina, elvette a királyfi. Sokáig éltek,
éldegéltek boldogul; de egyszer jött ám a levél, hogy a királyfinak
háborúba kell menni. Elment azután nagynehezen a király, Szép Karolina
magában maradt, félt nagyon; kiállította a cselédjeit a kapuba,
megparancsolta nekik, hogy senkit be ne bocsájsanak, hanem ha valaki oda
akar menni, egy jőjjön be közülök s kérdje meg tőle, hogy bejöhet-e?
Kevés idő mulva jön be egy cseléd s mondja, hogy egy katonatiszt akarja
meglátogatni Szép Karolinát, bebocsájthatja-e?
– Bejöhet! – mond Szép Karolina.
Bemegy azután s leülteti Szép Karolina maga mellé; beszélgetnek sokáig,
hát egyszer elejti gombolyag pamutját, látja, hogy a katona már
felvette, de azt is látja, hogy a katonának lólába van. Kötne tovább, de
a pamut íznyikre volt eltépve. Azzal elveszi tőle a lólábú katona s megy
hazafelé; Szép Karolina meg megy utána.
A lólábú katona bemegy egy házhoz, Szép Karolina látja az ajtóhasadékon,
hogy a pamutot a lólábú katona kerekes rokkán fonja össze. Azzal
hazamegy Szép Karolina.
Másnap megy hozzá a lólábú katona és kérdi Szép Karolinától, hogy mit
látott tegnap? Azt mondja:
– Nem láttam én semmit.
– No, – azt mondja – meghal apád!
Másnap jött a levél Szép Karolinához, hogy meghalt az apja.
Ismét megy hozzá a lólábú katona s kérdi:
– Mit láttál tegnapelőtt?
– Nem láttam én semmit.
– No, meghal anyád.
Másnap meghalt az anyja.
Ismét megy hozzá a lólábú katona s kérdi:
– Mit láttál ekkor és ekkor?
Azt mondja:
– Nem láttam én semmit.
– No, meghal urad.
Másnap meghalt a férje.
Ismét megy hozzá a lólábú katona s kérdi:
– Mit láttál ekkor és ekkor?
Azt mondja:
– Nem láttam én semmit.
– No, meghalsz magad.
Megmondta a cselédeknek Szép Karolina, hogy ha ő meghal, neki se ne
harangozzanak, se ne mondják senkinek sem, hogy meghalt, hanem a
kéményen gyugják ki s a ház háta megett gödröt ássanak neki s abba
temessék.
Meghalt Szép Karolina s a cselédek úgy tettek, amint megparancsolta.
Odamegy másnap a lólábú katona, kérdi a cselédektől:
– Hol van Szép Karolina?
Ők nem tudják. Kérdi az ajtóféltől:
– Itt vitték ki Szép Karolinát?
Mondja az ajtófél:
– Itt nem vitték.
Felmegy a toronyba, kérdi a harangozótól:
– Harangoztál Szép Karolinának?
– Én nem harangoztam.
Kimegy a temetőbe, kérdi a kaputól:
– Itt vitték be Szép Karolinát?
– Itt nem vitték.
Kérdi egy sírtól:
– Ide temették Szép Karolinát?
– Ide nem temették.
Kevés idő mulva ott, abban a gödörben, ahova Szép Karolinát temették,
egy gyönyörű szép bazsarózsa termett s egy királyfi ott kocsikázott el,
meglátta a bazsarózsát, mondta az inasának, hogy szakajtsa le. De hiába
törte, húzta az inas, nem tudta leszakajtani; a kocsis is próbálta, de
nem boldogult vele semmire; utoljára maga ment a királyfi s alighogy
odaért, lehajlott előtte.
Hazavitte s az ablakba a tükör mellé pohár vízbe beletette.
Egyszer egy este vacsorált a királyfi és sok sütemény maradt az
asztalon; de reggel, amint felkelt, semmit sem talált, erősen
gondolkozott: vajjon ki ehette meg? Eljött az este, a királyfi még
drágább süteményeket készíttetett s otthagyta az asztalon, de
megparancsolta az inasának, hogy lesse ki, ki eszi meg?
Hanem az inas úgy elaludt, hogy reggelig fel sem ébredt. Másnap a király
még drágább süteményeket készíttetett s azt mondta, hogy meglesi maga.
Hát látja éjféltájban, hogy a bazsarózsából kijön egy szép kisasszony, a
tükörnél előbb megfésülködik, azután odamegy az asztalhoz s enni kezd.
Odasettenkedik a királyfi, megöleli s így többé nem mehetett vissza a
rózsába. A királyfi elvette s igen nagy lakodalmat csaptak.
Hét esztendő mulva két aranyhajú gyermeke lett Szép Karolinának, vitte
két bába keresztelni, aztán hátég Szép Karolina is elment.
Hát meglátja a templomban, hogy ott ül a lólábú katona; nagyon megijedt
Szép Karolina s amint kijöttek a templomból, összetalálkozott vele s
mondja a lólábú katona:
– Köszönd, hogy ez a két gyermeked van, mert különben nem kerültél volna
ki körmeim közül, hanem most elmehetsz!
Örült Szép Karolina, hogy megmenekülhetett, hazament s annak örömére
olyan nagy keresztelőt csaptak, hogy még most is lakják, ha meg nem
haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 39. sz. Székely Károly gyüjt. Mezőtur.)