(A 35. sz. változata.)
Egy király vadászott s mivel nem volt pohara, lehajlott egy gyönyörű
tájon egy patak fölé vizet inni s midőn inni akarna, valami a vízben
megfogta az orrát s nem akarta kérésére sem elbocsájtani, míg ez meg nem
igéré, hogy leányát neki adja feleségül. Hazament s búslakodott
feleségével együtt, egyszersmind cselt gondoltak ki akképen, hogy a
juhász szép leányát öltöztetik fel s adják oda, ha kéretni jönnek
leányukat. Egy idő mulva csak megjelenik egyszerre az udvaron egy paripa
s elnyeríti magát, mi annak volt a jele, hogy a király leányát akarja. A
királypár levezeti nagy sírások közt az ékes juhászleányt s felültetik a
paripára. Ez száguld vele egész addig a helyig, hol a király volt, itt
letette és tudakozta tőle, mint tetszik neki a táj?
– Óh, gyönyörű, – mond a juhászleány – mily szép legelők! Mily jó volna
itt atyámnak a juhokat legeltetni?!
De ezzel elárulta magát, hogy nem királyleány. A paripa ismét a király
udvarába rohant. Ekkor hasonló csellel a kovács leányát adták neki, ki
azáltal árulta el magát, mert a patak mellett levő erdőséget dicsérte s
mondá:
– Mily jó volna ebből atyámnak szenet égetni!
Harmadszor is elment a paripa a király udvarába, ekkor már a
királyleányt adták neki. Mikor tudakolta a paripa, mint tetszik neki a
táj?
– Jól – felelé, – mily jó volna itt atyámnak várakat építeni!
Miután a paripa ezáltal megtudta, hogy ez a király leánya, megrázta
magát s deli férfiúvá lett s egyszersmind szép partok, a parton vár
emelkedett fel, mely mindennel el volt látva, mi kényelemhez, pompához
tartozik. Ekkor elmentek a királyszülőkhöz, kik igen megörülének a jó
kimenetelen; a férj pedig, ki el volt átkozva s paripává átalakítva, fel
lett mentve az átok alól.
(Ipolyi A. gyüjteményében 20. sz. Pajor István gyüjt. Nyék.)