Egy király ment hazafelé. Szomjas volt, inni akart a forrásból, de
orronfogta valami és csak úgy eresztette el, hogy előbb megigérte, hogy
neki adja, amit nem tud otthon.
Mikor hazaért, látta, hogy gyermeke született. Elkezdett szomorkodni.
Évek mulva jött a csikó, nyerítésére minden zár megnyílt.
Kétszer más lányt adtak a csikónak, (mint a 37. sz. mesében), de
hasztalanul, harmadszor azután a lányukat vitte egy szép rétre. A
királylánytól is kérdezte a csikó; mit csinálna ő ebből a szép rétből?
– Királyi kertet – mond a lány, miről megismerte, levitte a föld alá,
forráson keresztül átkozott palotába jöttek.
A csikó itt egy tükört adott neki, melyben megláthatja, mi történik az
egész világon. Amint éjszaka fekszik a lány, észreveszi, hogy valaki
melléje fekszik; de mozdulni nem mer, mert egy hang azt kiáltja:
– Herczegasszony, meg ne mozdulj, kard van közöttünk!
Igy volt ez egy darabig; de a harmadik éjen már nem tarthatta meg, a
tükörbe tekintett, erre látja, hogy a csikócska fekszik mellette. Ez
megrettenve jelenti, hogy most addig el lesz átkozva, míg a réten
körmeivel ki nem kapar egy aranylakatot és tizenkét kulcsot.
Véres kézzel rátalál végre, kinyitja s lejön egy rétre, hol egy
Boszorkány három lova legel, ő elveszi az egyiknek a kalapját és
csókolja. Mire háromszor megcsókolta (a lovat), királyfi válik mind a
háromból s kérik, hogy válasszon közülök; ő a kalap nélkül valót
választja, ez által meg van szabadítva az átoktól.
A gyásszal bevont, atyja városába mennek zene s öröm közt.
(Ipolyi A. gyüjteményében 31. sz. Ipolyi A. gyüjt. Ipolyság.)