(Az előző sz. változata.)
Volt egyszer egy úrnak három leánya, közülök a legifjabb legszebb,
legszelidebb volt s az atyja őt szerette legjobban. Egyszer messze útra
készült az atya, egybehívta leányait s megkérdezte mindegyiket, hogy
milyen ajándékot kívánnak?
A legidősebbik szép, drága gyöngyöket, a másik arannyal kivarrott ruhát
kért atyjától, a legifjabbik pedig nem akarta atyját kéréssel terhelni,
de az atyja unszolására végre egy tisztafehér rózsát kért.
A gazdag úr elutazott s miután abba a városba beért, ahova útja volt, a
két idősebb leányának mindent megvásárolt, csak a legfiatalabbnak sehol
sem kaphatott fehér rózsát. Visszamentében minden kertbe benézett, hogy
kedves leánya kívánságának eleget tehessen; végre amint egy pusztán
keresztül megy, meglát egy díszes kertben egy gyönyörű fehér rózsát.
Azonnal megállott, kinyitotta a kert ajtaját, bement s körülnézett;
föltevén magában, hogy ha száz forintba fog is kerülni, mégis magáévá
teszi, de senkit sem látott az egész kertben. Kiabált, de senki sem jött
elébe. Bement az udvarra, egy élőt sem látott; bemegy a kastélyba, ott
szebbnél-szebb szobák voltak, de egy lélek sem mutatta magát. Végre –
miután már mindent megjárt volna – visszament a kertbe s eltökéllé
magában a rózsát leszakasztani.
E rózsa a kert közepén szép szigeten volt, hova híd vezetett.
Keresztülment a hídon, leszakasztotta a rózsát, azonban alig tett egy
lépést, már nyomában volt egy rút, zöld disznó s torkonragadta az
embert, számot kért tőle, hogy merészelte azt cselekedni? Ez eleget
szabadkozott s elbeszélte leánya kívánságát, de ez nem tágított addig,
míg az úr esküvel meg nem igérte, hogy legkedvesebb leányát neki adja.
Hazajöttekor leányai elébe szaladtak, kivált akit legjobban szeretett.
Az atya nagy búsan elbeszélte leányainak az esetet, de a legifjabb igen
bátorította atyját s vígasztalta, hogy örömest váltja meg atyja életét s
mindjárt kezdett útra készülni.
A megszabott napon, a kijelelt órában hatlovas hintó jött el érte.
Elbúcsúzott tehát szomorkodó szüleitől s mert vele senkinek sem volt
szabad menni, útnak indult.
Mikor a kastélyhoz értek, már setét volt; amint leszállott, a kastély
ajtai megnyíltak előtte, de egy lelket sem látott. A konyhában a
pecsenyék magoktól forgolódtak és különféle ételek főződtek és sültek.
Onnan a szobák különféle irányban megnyíltak s drága eszközökkel voltak
ékesítve: de sehol senki.
Az ebédlőbe ment s ott az asztal magától megterítkezett s csak egy
személyre volt terítve és a legjobb ételek jöttek egymás után. A leány
igen szomorkodott s eleinte nem is mert hozzányulni, de végre
nekibátorodván, evett.
Vacsora után az ételek lassankint kimentek, az asztal leszedődött s a
másik szobában egy ágy elbontódott. Sokáig sírdogált a leány, de végtére
lefeküdt s elaludt.
Reggel fölkelt, a reggeli már készen várta és minden szolgálatja
megvolt. Reggeli után a kertbe ment sétálni, hol az egész napot töltötte
s ott különféle virágokkal mulatta magát. Semmiben sem látott hiányt,
csak azon sopánkodott, hogy az Isten bármilyen eleven állatot látatna
már vele. Miután egy kicsit megszokott volna s magányosságát
dalolgatással valamennyire felvídámította, egy este vacsora előtt azt
látja, hogy két személyre van terítve.
Erre eleinte igen megijedt, de végre azt gondolta magában, hogy nem
bánja, bárki jön is, csak jöjjön valami élő.
Végre, midőn a vacsora ott termett az asztalon, egy rút zöld disznó
jelent meg s melléje ült, vele kezdett enni.
Végre megszokta a leány a zöld disznót, nem irtózott tőle. De az,
mihelyt megvacsorált, vagy megebédelt, mindjárt eltűnt és soha egy szót
sem szólott hozzá.
Azon gondolkozott egyszer a leány, hogy igen szeretné szülőit
meglátogatni, mert már másfél éve nem látta őket.
Másnap egy czédulára azt találta írva:
»Nem szabad hazamenned, mert rólam megfelejtkeznél.«
A leány megesküdött, hogy sohasem felejtkezik meg róla.
Adott tehát a zöld disznó egy gyűrűt és egy tükröt az útra.
A gyűrűt meghagyta neki, hogy mindig az ujján hordozza és senkinek oda
ne adja, mert ha az ujjáról leveszi, azonnal megfelejtkezik róla. Ha
pedig a tükörbe belenéz, meg fogja őt látni, hogy mit csinál, hogy
folynak dolgai. Amint felkészült, ismét az udvaron várta a hatlovas
hintó, felült azonnal és elindult.
Hazaérkezvén, szülei és testvérei alig ismerték meg s már régen holtnak
tartották; elbeszélte ezután történetét, megmutatta a gyűrűt és a
tükröt. Testvéreinek nagyon megtetszett a tükör, kérték tőle pár napra,
de ő sehogy sem akarta odaadni nekik.
Testvérei azután éjjel elvitték tőle s ujjukon hordták, s ekként egészen
megfelejtkezett az állatról. Igy folytak hetek hetek után.
Végre megjelent neki álmában összeroncsolt testtel az állat, segedelmet
kért tőle.
Mihelyest felébredt, azonnal elvette testvéreitől a gyűrűt, tűkört;
belenézett a tűkörbe s meglátta az ő kedves állatját szétnyarádva (=
elájulva) saját vérében fetrengeni. Azonnal megérkezett a hatlovas
kocsi, felült és sehol sem álltak meg, csak a kastélynál. Leszállt a
kocsiról, bejárta mind a huszonnégy sor szobát, de sehol sem találta őt;
végre a kriptályba ment, ott találta széthúzva, elnyaradva.
Ráborult, sírt, addig nem is ment el tőle, míg éjjel tizenkét órakor a
föld megrázkódott s a zöld disznóból szép herczegúrfi támadt. Attól a
pillanattól fogva az egész udvar tele volt állatokkal és cselédekkel s
az elátkozott herczegúrfi megszabadításáért hálául szabadítóját kérte
meg feleségül.
Elhívta a leány szülőit is, nagy lakodalmat laktak, boldogul éltek
sokáig s ha meg nem haltak, most is élnek.
(Ipolyi A. gyüjteményében 110. sz. Nyitravölgy.)