(A 27. sz. változata.)
Volt egyszer egy szegény özvegyasszony, ennek volt egy lomha fia, ki
sehol sem szolgálhatott, mindenünnett hazahajtották, már szegény
anyjának magának sem volt mit ennie és ő mégis mindig a nyakára járt
ételért. Egyszer az anyja megharagudott és így szólt fiához, ki éppen
akkor a tűzhelyen lomháskodott:
– Óh, bárcsak elmennél már (– ha) a pokolba is – szolgálni!
Amint ezt mondá, felugrott lomha fia:
– Nohát elmegyek! – és elment.
Ment, mendegélt, előtalált egy vörös szakállú embert és ez volt az
Ördög, kérdi őt:
– Hát, hova mégy, úgy-e, a pokolba szolgálni?
– Bizony talán Ördögöd van, hogy eltaláltad?
– Van bizony, gyere, én elvezetlek!
Elvezette az Ördög s a pokolban szívesen látták az Ördögök és mondták
neki, más dolga nem lesz, mint három vén kanczát zsindelyszegekkel
tömni:
– Béred az lesz, amit kívánsz!
Elment a fiú a dolgát megtenni s jól megtömte a két kanczát
zsindelyszegekkel, de amikor a harmadikat kezdte tömni, ez megszólalt:
– Óh, ne tömj engem, hiszen én a te öreganyád vagyok s háladatos leszek,
ha megkímélsz!
Nem is tömte a fiú őt többé.
Harmadik nap azt mondja neki a vén kancza:
– Most ha bemégy, azt mondják, hogy ki van az esztendőd és hogy amit
kérsz bérül, azt fogod kapni, mit kívánsz? s fognak mindenfélét kínálni,
de te mást ne kérj, mint azt a gyűrűt, amely annak a Sánta-Ördögnek az
ujján lesz, aki az asztalhoz van kötve.
Bemegy a fiú, mindjárt kérdik:
– Mit kívánsz bérül? mert az esztendőd kitölt!
– Semmit mást, – mond a fiú – mint azt a gyűrűt, ami ennek az Ördögnek
az ujján van! – s a Sánta-Ördögre mutatott, ki az asztal lábához volt
kötve.
– Óh, – kiáltottak az Ördögök – ezt a hitvány ólomgyűrűt akarnád, miért
nem inkább valami kincset?
De a fiú erősen kötődött és nem akart a kincsek felől hallani, mert
tudta, hogy ha ezt elfogadná, a másvilágon mind ganajra változna;
utoljára tehát mégis odaadták az ólomgyűrűt.
Most bement a kanczához és kérdezte, hogy most mit csináljon ezzel az
ólomgyűrűvel?
– Valahányszor azt fogod neki mondani: »Prestiny csek, pri pravaj sa!«
akkor mindjárt elő fognak jönni az Ördögök és fognak kérdezni:
»Csoksess, pane?« te pedig mit csak kívánsz, meg fog történni.
Örült a lomha, ballagott hazafelé.
Amint látta az anyja, hogy ballag hazafelé, így kiált:
– No, talán az Ördögök hoztak, de hamar kiszolgáltál!
– Ne szóljon, anyám, semmit, hanem főzzön jó túróshaluskát!
– Nem tudom, hol venném? Csak legalább kenyerem volna!
Az anyja kiment, a fiú pedig fogta a gyűrűt és: »Prestiny csek, pri
pravaj sa!« »Csoksess, pane?« és az Ördögök ott voltak.
– Azt akarom, hogy addig, még az anyám a kamrába jut, ott minden: liszt
és zsír is legyen!
Amint ment az anyja a kamrába, hát alig tudta kinyitni az ajtót, úgy meg
volt liszttel a kamrája töltve; mindjárt főzött haluskát, a fia pedig az
ágyra dőlt és aludt.
Azután az anyja felébresztette enni. A fiú felkelt, jóllakott s azt
mondta az anyjának:
– Anyám, én meg akarok házasodni!
– És kit akarsz elvenni, fiam?
– Csak menjen ide a szomszédba és kérje meg a király legifjabb leányát!
– Ugyan, fiam, megbolondultál? Nem megyek én, mert még majd
kitaszigálnak!
De a fia nem hagyott neki békét, el kellett neki menni. Amint belépett a
királyhoz, a király kérdezi:
– Mit kívánsz?
– Óh, felséged, van egy fiam, olyan, mint a bolond, ide küldött, hogy
megkérjem a legifjabb leányát neki feleségül!
Hát, mindnyájan hahotára fakadtak.
– Óh, hány herczeg könyörgött már érte és senkihez sem akart menni, nem
hogy ilyen nyomorulthoz menjen.
Hazament az anyja.
– No, hát mit mondtak?
– Azt, hogy jól kinevettek és azt mondták, hogy ne menjek többet.
– Menjen, menjen mindjárt most és kérje meg még egyszer!
Ment a szegény anya és a király alig akarta maga elébe ereszteni, de
midőn az anya térden állva könyörgött, beeresztették:
– Hát, mit akarsz, te vén bolond? Hol van a te fiad, aki oly merész,
hogy még az én leányomat is meg merte kérni?
– Ott a létra alatt!
Kinéztek, ott látták a létra alatt, vigyorgott, erre ismét elkezdtek
mindnyájan nevetni és a király megparancsolta az őröknek, ha még egyszer
eljön ez a vén boszorkány, lőjjék le az őrök.
Amint hazaért az anya, mindjárt kérdezte a fiú:
– Mi hír?
– Az, hogy ha még egyszer odamegyek, meglövet a király!
– Csak menjen kend, csak menjen kend!
– Óh, hát a halálomat akarod?
De a fiú nem hagyott békét, elment a szegény asszony, látta mikor már
ráfogták a puskákat, de a fiú ekkor elővette a gyűrűt és: »Prestiny
csek, pri pravaj sa!« »Csoksess, pane?«
– Azt akarom, hogy az őrök mind kővé váljanak és anyám bemehessen a
királyhoz!
Meg is történt.
– Hát, te megint itt vagy? No, mondd meg a fiadnak, ha holnap reggelig
olyan kastélyt épít, mint az enyém, akkor odaadom a leányomat neki!
Hazajött az anya.
– No, mit mondtak?
– Azt, hogy még csak oly kastélyt nem építesz reggelig, mint a királyé,
nem kapod meg a király leányát!
– Jól van, – mond a fiú – feküdjön le, édesanyám!
Elment az öregasszony feküdni, a lomha pedig elővette a gyűrűt,
megforgatta az ujján: »Preztiny csek, pri pravaj sa!« »Csoksess, pane!«
– Azt, hogy holnap itt százszorta szebb kastély legyen, mint a királyé
és amellett még egy aranyalma legyen a ház tetején, mely hét mérföldre
látszék és én reggel gyönyörűséges aranyruhába öltözve egy szép lovon
nyargaljak a ház körül, utánam tizenkét huszár; ez mind reggelig
megtörténjék!
Reggel amint felébred a királykisasszony, alig lát a nagy fényességtől,
kitekint az ablakon, hát mit lát? Azt a szép lovagot; beszalad atyjához:
– Nézd csak, édesatyám, ehhez szeretnék én férjhez menni!
– Jól van, édesleányom, az könnyen megtörténhet!
Mindjárt odaküldötte a király az inasát:
– Nem tetszik a lovag úrnak fölöstökömre feljönni?
Felment, megkapta a király leányát, ma is élnek, ha meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 42. sz.)