Hol volt, hol nem volt, az Óperenczián is túl volt, az üveg hegyeken is
túl volt, volt a világon egy szegény ember, annak volt egy felesége meg
egy fia, kit Kis Jankónak hívtak, kit az apja, aki pintér volt, iskolába
is járatott.
Növekedett Jankó, egyszer azonban meghalt az apja, nem volt
kenyérkereső, már most mit csináljanak? Sírtak-ríttak mindnyájan, hogy
éljenek meg? A Kis Jankó sem járhatott már iskolába, mert nem is volt
nekik mit enniök, nem hogy még iskolára költsenek, kapta Kis Jankó,
hozzáfogott dolgozni az apja szerszámjaival, úgy a hogy, csinált egy
dézsát, meg hozzáfogott, csinált egy másikat, aztán meg egy kupát, meg
más egyebeket, aztán kivitte a piacra, éppen hetivásár volt, eladta,
kapott értök valamennyicske pénzt, amivel azután sietett nagy örömmel
hazafelé.
Útközben amint megy, hát látja, hogy a város szélén egy rakás gyermek
fog egy kis macskát, odamegy hozzájok s kérdi:
– Mit csináltok, pajtás?
– Hát nem látod, ezt a macskát akarjuk agyonütni!
– Ugyan, ne bántsátok szegényt, adjátok nekem, adok érte egy garast.
– Add ide hát! – mondja közülök a legkamaszabb.
Kis Jankó odaadta neki a garast, kezébe vette a macskát és hazavitte.
Hát amint otthon meglátja az anyja a macskát, kérdi, hol vette azt a kis
macskát? Kis Jankó azután elmondta, hogy miként jutott a macskához? Mire
aztán elkezdett az anyja sopánkodni.
– Ugyan, édesfiam, már minek hoztad ezt a házhoz, mikor magunknak is
alig van kenyerünk?!
– Soh’ se bántsa kend, édesszülém, annál több jószág van a háznál, aztán
majd veszek én ennek egy kis tejet!
Azzal aztán elment, vett a macskának tejet. Odaadta a kis macskának a
tejet, elment dolgozni.
A másik hetivásárig ismét tákolt össze egynéhány edényt, kivitte s
megint eladta mind. Hát jön hazafelé a pénzzel, megint meglátja a
pajtásait, odamegy hozzájok, kérdi tőlük:
– Mit csináltok, pajtás?
– Hát, nem látod, ezt a kis kutyát akarjuk agyonütni.
– Ugyan ne bántsátok szegényt, inkább adjátok nekem, adok érte egy
garast.
Vette a kutyát, vitte hazafelé; amint hazaért, meglátta az anyja,
rákiáltott:
– Hát, már meg hol vetted azt a kis kutyát?
Kis Jankó elmondta, hogy miként jutott a kutyához, mire azután elkezdett
az anyja sopánkodni:
– Ugyan édesfiam, már minek hoztad a házhoz ezt a kutyát, mikor
magunknak is alig van mit enni.
– Soh’ se bántsa, édesszülém, majd veszek én ennek egy kis tejet, aztán
majd elélősködik valahogy!
Azzal elment, vett a kutyának tejet és dolgozott tovább. Másik héten
megint kivitte az edényeit a hetivásárra, amit eddig dolgozott, aztán
megint eladta mind. Amint hazafelé ment, ismét meglátta pajtásait, most
meg már kígyót akartak agyonütni.
– Mit csináltok, pajtás?
– Hát, nem látod, hogy ezt a kis kígyót akarjuk agyonütni, e!
– Ugyan ne bántsátok, inkább adjátok nekem egy garasért!
Odaadták. Kis Jankó hazavitte a kis kígyót. Hát, amint otthon meglátja
az anyja, rákiált:
– Ugyan, édesfiam, már minek hozod azt a förtelmes állatot a házhoz, tán
bizon azt is fel akarod nevelni?
– Föl bizon, édesanyám, csak aztán ne haragudjék kend! Annál több jószág
lesz a háznál, aztán majd veszek én ennek egy kis tejet.
Azután ismét dolgozott s a jövő hetivásárra megint kivitte az edényeit,
el is adta, de amint hazafelé jött, ekkor már nem talált a falu végén
senkit, hazament! Dolgozgatott még ő azután is és úgy tartogatta
jószágait. A kígyó félesztendő mulva annyira megnyőlt, hogy a kuczkóba
nem fért többé, egyszer azután felszólította Kis Jankót:
– Édes gazdám, ülj rám!
Kis Jankó ráült, azután a kígyó kivitte őt a falu végén levő kocsmához
és azt mondta Kis Jankónak, hogy töltessen a kocsmárosnéval egy iccze
bort! Kis Jankó megparancsolta s mikorára a kocsmárosné megtöltötte az
icczés palaczkot, akkorára a kis kígyó megkerülte vele a fél falut,
azután így szólott:
– No, édes gazdám, tartsál még félesztendeig úgy, amint eddig tartottál;
akkor megkerülöm veled a falut mire a kocsmárosné egy iccze bort kitölt!
Ezzel hazamentek és Kis Jankó ezután még jobban tartotta a kígyót. Ekkor
már a kutyából komondor lett, még pedig akkora, hogy egy kétéves
bornyúnál nagyobb volt; a kis macskából pedig akkora kandúr lett, mint
egy félakós fazék. Ekkor azt mondta a kígyó Kis Jankónak:
– No, édes gazdám, most ülj rám!
Kis Jankó ráült.
Ismét kimentek a falu kocsmájához, mire a kocsmárosné megtöltötte az
icczés palaczkot, akkor már rég megkerülte a kígyó Kis Jankóval a falut.
Elindultak vándorolni. Kis Jankó ráült a kígyóra, a kutya meg a macska
pedig egyik az egyik oldalán, másik a másik oldalán nyargalt a kígyónak.
Mentek, mentek, mendegéltek hetedhétország ellen, még az
Óperencziás-tengeren és az üveghegyeken is túl mentek, végre elértek
sűrű fákkal bekerített, hegyes-völgyes vidékre, ahol a hegy oldala
különféleképen ki volt czifrázva és lyukakkal volt tele. Minden lyukból
kövér egér kukucskált ki, az útczákon is sok egér járt parádéba öltözve
fegyveresen. Kis Jankó elcsodálkozott, nem tudta, hogy hol van? Addig a
kutya megszólított egy parádés ruhás egeret:
– Ugyan földi, mond meg nekünk, micsoda ország ez s hol vagyunk mi most?
– Bizony, atyafi, most az egerek országában vannak kendtek; itt mostan
igen nagy dolgok vannak készülőben, polgárháború ütött ki a
királyválasztás miatt. Kettő is van, aki király akar lenni, az egyik
princz Görbicze, ennek van tulajdonképen joga a trónushoz, ennek vagyok
én is katonája, a másik princz Fortunátus, aki pártot ütött a király
ellen, hizelkedett a népnek, nagyon sokan mentek a zászlója alá, sokkal
többen vannak, mint mi.
Eközben beértek az egerek fővárosába, ahol azután Kis Jankót elvezették
a király palotájába. Az ajtó előtt egy díszruhás kövér egér sétált föl s
alá fegyverrel kezében, ez vezette be őt a király elébe; amint bement,
így szólítá meg őt a király:
– Mit keresel itt, az én országomban?
Mire Kis Jankó elmondta, hogy ő országon, világon át utazik s megkérte a
királyt, hogy eressze át békességgel az országán, de a király azt
mondta, hogy nem ereszti, ha csak előbb nem segíti princz Fortunátus
ellen őt. Nohát, Kis Jankónak mit volt tennie, beleegyezett s másnap
megütköztek princz Fortunátus seregeivel. Kis Jankó a kutyájával meg a
macskájával rettenetes pusztítást tett az egerek közt; úgyannyira, hogy
nemsokára szét volt verve az egész sereg, sőt Kis Jankó magát
Fortunátust is elfogta s fölötte rögtön ítéletet tartottak, kivégezték.
Ezután volt nagy mulatság; ettek, ittak amennyi csak beléjök fért, Kis
Jankót is tovább eresztették a mulatság után.
Megint mentek, mendegéltek, míg végre elértek egy nagy erdőbe, ahol
addig mentek befelé, míg elértek oly helyre, ahol a fákon mindenütt nagy
lyukak voltak. A fákból iszonyú nagy macskák jártak ki, egyik fából a
másikba mentek. Kis Jankó elámult, mikor meglátta. Egyszer csak egy nagy
macska odaugrik melléjök s rájuk kiált, hogy mit keresnek itt? Minden
szószaporítás nélkül megfogta a Kis Jankó kezét s vezetni kezdte. Kis
Jankó egy ideig hagyta magát szó nélkül vezetni, de aztán kérdezte, hova
akarja vezetni.
– Jösz a király elébe! – mondja a macska – számot adsz, hogy mit keresel
itt?!
Azután mentek egy darabig, míg oly helyre értek, ahol egy nagy tölgyfát
találtak magányosan állani, körülötte nagy, zöldszemű macska járt le s
föl fegyverben. Ide vezették a Kis Jankót, mert ez volt a macskák
királyának a lakása; be is ment Kis Jankó, a kutyáját, macskáját kívül
hagyta.
Alighogy belépett, a király mindjárt kérdőre vonta; Kis Jankó
könyörgésre fogta a dolgot, hogy ők akaratlanul tévedtek ide és semmit
sem akarnak, csak keresztül-útazni a tartományon. Erre a király
áteresztette őket s így tovább vándoroltak.
Már három nap, három éjszaka útaztak, mikor egyszer csúnya helyen
találták magukat; olyan sok redves kutya közt voltak, hogy no! Hanem itt
meggyűlt a bajuk, mert a sok kutya mind rájuk rohant és szét is tépte
volna őket, ha egy szép kis tarka kutya nem ugatott volna közöttük és
csendet nem parancsolt volna. A többi kutya mind elcsendesült, mikor a
kis kutyát meglátta, mert az volt a princzesznéjök. Kis Jankóék csak
bámultak és nem tudták mire vélni a dolgot; hanem most a princzeszné Kis
Jankó kutyájának a nyakába borult, össze-vissza csókolta:
– Ó, édes, kedves bátyám, hol voltál eddig? hol növekedtél fel ilyen
szépen? már azt gondoltam, hogy rég elvesztél!
Persze, volt azután vendégség, hogy a princzeszt megtalálták; egész
hétig mulattak Kis Jankóék, úgy folytatták tovább útjokat.
Mentek, mendegéltek, hát egyszer csak előttök egy nagy üveghegy áll; no
most ezen hogy menjenek keresztül?
Eszébe jutott Kis Jankónak a síp, amit princz Görbiczétől kapott,
azonnal megfujta, hát mindjárt ott termett egy kis egér, egy kis
skatulyát adott Kis Jankónak és eltűnt. Kis Jankó kinyitotta a
skatulyát, hát sok, kis, apró hegyesvégű garádicsot talált benne meg egy
kis kalapácsot; hirtelen beverték az üveghegybe és felmásztak rá
szerencsésen.
Mikor felértek, a kígyó így szólott Kis Jankóhoz:
– Édes gazdám, látod amott azt a szép palotát, az az én atyámnak, a
kígyók királyának a palotája, mert ez itt a kígyók országa!
Bezzeg láttak ám itt sok szép bőrű, tarka kígyót, szinte örült bele a
lelkük. Azután bementek a palotába, a kígyó bemutatta Kis Jankót az
apjának, aki mikor megtudta, hogy ő nevelte fel a fiát, nagyon megörült
s azt mondta Kis Jankónak, kívánjon tőle akármit, mindent meg fog neki
adni! de Kis Jankónak a kígyója már megmondta, hogy semmit se kívánjon
tőle mást, mint azt a gyűrűt, amelyik az apjának a kis ujján van, mert
az olyan gyűrű, hogy ha annak a kövibe néz az ember, mindene van, amit
csak ki tud gondolni. Azért hát csak azt kívánta Kis Jankó a kígyók
királyától, az pedig azt mondta:
– Minek az neked, inkább kívánj mást, aminek több hasznát veheted! Adok
annyi aranyat, amennyit tizenkét esztendeig tizenkét nyolczökrös
szekérrel el bírsz tőlem hordani!
De Kis Jankónak semmi sem kellett, csak a gyűrű. Amikor ezt látta a
kígyókirály, odaadta neki a gyűrűt.
Együtt mulattak még egy ideig, azután hazakisérte őt a kígyó a kutyával
s macskával együtt.
Nem sok időre az anyja meghalt, még meg nem halt, azt mondta az
édesanyjának:
– Édesanyám, én meg akarok házasodni, menjen és kérje meg nekem
feleségül a király leányát!
– Ó, édes fiam, hogy gondolhatsz olyant, hogy a király adja neked a
leányát feleségül, hiszen mi oly szegények vagyunk, hogy alig van megevő
falatunk és egy szem búzánk sincs!
– Dehogy nincs! – Azzal elővette gyűrűjét, belenézett, mindjárt
mengjelent neki tizenkét, fekete Lélek és így szólt az egyik:
– Mit kívánsz tőlünk, jó urunk?
Mire Kis Jankó felelt:
– Azt parancsolom, hogy tüstént annyi búzát teremtsetek a házamba, hogy
még a szeg lyuka is tele legyen!
Ekkor a Lelkek eltűntek s úgy szaporodott a búza, hogy Kis Jankóéknak ki
kellett menni a házból.
Azután Kis Jankó megint előhivatta a Lelkeket és megparancsolta nekik,
hogy egy kétvékás nagyságú aranycsészébe hozzanak neki mindenféle
drágaköveket, gyémántokat és egyéb drágaságokat.
Ezzel azután elküldte édesanyját megkérni a király leányát. Mikor beért
a király rezidencziájába, minden ajtónállónak egy-egy drága gyémántot
kellett adni, hogy beeresszék. Amint bement a király elé, mindjárt
elmondta, hogy mi járatban van és odaadta az ajándékot.
A király elbámult a sok drágaságon, de mindjárt nem akarta odaadni neki
a leányát, hanem meg akarta próbálni, hogy milyen gazdag az, aki ily sok
drágaságot bír ajándékozni, azért azt mondta Kis Jankó anyjának:
– Tudja kend mit, én odaadom a leányomat a kend fiának feleségül, de
csak úgy, ha ezen az éjszakán az enyémnél hétszerte szebb palotát bír
magának csináltatni és onnan az én palotámig húsz öl szélességű útat bír
gyémántkövekkel kirakni és a szélét minden három lépésre zöldelő
fügefákkal beültetni, hogy minden fügefán hét fülemile verjen; akkor
odaadom a leányomat!
Ezzel Kis Jankó anyja hazament és ezt mind elmondta a fiának, a fia
pedig azt mondta:
– Az semmi baj se, édesanyám, az mind meglehet!
És azzal elővette a gyűrűt s megparancsolta a Lelkeknek, hogy hajnalra
mind, amit a király mondott, készen legyen és hogy őt az anyjával együtt
mikor ő alszik, abba a palotába tegyék át.
Már korán reggel nem tudott a király aludni, úgy vertek a fülemilék,
amin nagyon megörült a király is, a leánya is s odaadta leányát Kis
Jankónak feleségül.
Nagy lakodalmat csaptak, három esztendeig mulattak, boldogul éltek; a
király halála után az egész ország Kis Jankóra szállott.
(Ipolyi A. gyüjteményében 609. sz. Kalmár Bertalan gyüjt. Félegyháza.)