Egy szegény embernek volt három fia, egyszer azt mondja atyjok:
– Elmehetne valamelyitek szolgálni!
– Elmegyek én! – mond a legöregebb.
Megy, mendegél, előtalál egy Öregembert:
– Hova mégy, édes fiam?
– Én, – úgymond – szolgálatot keresek.
– Befogadlak én, – szólt az Öregember – nálam nem lesz más dolgod, mint
három báránykát őrizni, béred az lesz, amit kívánsz!
– Jól van, – mond a fiú – én követlek!
Betértek egy kis házacskába, mely ugyan egyszerű, de tükörtisztaságú
volt; itt lakott a tisztességes Öregemberke.
Másnap reggel, mire felébredtek, imádkoztak, azután hozott az
Öregemberke egy darab kenyeret s mondá:
– Most jer’ velem! – ezzel kivezette, ekkor már az ajtó előtt három
tiszta fehér bárányka volt, – ezeket reád bizom, menj csak mindenütt a
nyomukban!
Elment velök a fiú, egy patakocskához ért; bement előre a három
bárányka, a fiú pedig látta, hogy mindegyiknek a lába elhullott.
– Ej, – mond a fiú – nekem is így hullana el a lábam, ha a vízbe mennék,
én csak majd itt várom be őket!
A báránykák pedig, amint a túlsó partra értek, azonnal megnyőlt a lábuk.
Estefelé hazafelé tértek, jött az Öreg:
– Úgy-e, nem voltál a bárányok nyomában mindig? Nálam az esztendő csak
egy napig tart, azért most már kitelt, mit választasz bérül:
mennyországot-e vagy pénzt?
– Ah, – mond az ifjú – minek a mennyország, ha a földön pénz nincs?!
Ekkor az Öreg nagyon sok pénzt adott neki. Elment az ifjú, oly házat
épített, mely aranytollakon állt és éjjel-nappal evett-ivott,
kártyázott.
Látván ezt az atya, hozzáment két fiával kérni csak egy darab kenyeret;
de ő ahelyett, hogy adott volna nekik valamit, kitaszigálta őket.
– Ha akartok kenyeret, menjetek magatoknak kiszolgálni, mint én!
Elment az öreg atya két fiával:
– Elmegyek én szolgálni, – mond a középső – majd szerzek én neked is
kenyeret, édesatyám!
– Óh, ne menj, – mond az atya – te is csak úgy fogsz cselekedni, mint a
legöregebbik fiam!
– Majd megreped a szívem, eressz el szolgálni, édesatyám, nem fogok úgy
cselekedni!
Eleresztette.
Elment a fiú, előtalálja az Öregemberkét:
– Hova, hova, édes fiam?
– Én, – úgymond – szolgálatot keresek!
– Jer’ hozzám, nem lesz más dolgod, mint három báránykát őrizni;
esztendőd egy nap, béred amit kívánsz!
Elment a fiú őrizni a fehér báránykákat; de ő is, amint látta, hogy a
lábuk elhullik, nem ment a bárányok után. Hazajövén, kérdezé az Öreg:
– Mindenütt utánok mentél?
– Nem, – úgymond – mert láttam, hogy a lábuk elhull, hát féltem, hogy az
enyémmel is úgy történik.
– Tehát mit kívánsz? Mennyországot akarsz-e vagy pénzt?
– Minek – úgymond – a mennyország, ha pénzem nincs!?
Sok pénzt adott neki az Öreg; elment a fiú, épített magának házat. Jött
áz atyja a legifjabb fijával ajtójához egy darab kenyeret kérni, de
elkergette őket:
– Menjetek magatoknak kiszolgálni, akkor majd lesz!
Sírt az atya.
– Elmegyek én szolgálni, – mond az ifjú – talán az Isten megsegít, hogy
kisegíthetem a nyomorúságból!
– Óh, ne menj, légy te fiam legalább!
– Én az maradok, – mond a fiú és elment.
Ment, mendegélt, előtalálja az Öregemberkét:
– Hova, hova, édes fiam?
– Én szolgálatot keresek, – mond a fiú.
– Jer hozzám, nálam nem lesz más dolgod, mint három báránykát őrizni,
béred az lesz, amit csak kívánsz!
Ment a fiú báránykákat őrizni, eljutott a patakocskához, látván, hogy a
lábok elhull:
– Isten neki! – gondolá magában, utánok ment.
Neki is elhullott a lába, de mikor a szép rétre kijött, ismét megnyőlt;
ment a báránykák után.
Oly legelőre értek, hogy neki majd nyakig ért a fű és ott oly sovány
tehenek legeltek, hogy az oldalbordákat meg lehetett számolni.
Ment tovább utánok s oly legelőre ért, melyen a füvet alig lehetett
látni s mégis oly kövér tehenek legeltek rajta, hogy csak öröm volt
reájok nézni.
Amint továbbmentek, erdőt találtak, melyben a fáról ezüstágak függtek,
azután másik erdőt értek, ebben meg aranyágak függtek a fáról.
Mentek, mendegéltek, míg kápolnára nem akadtak, egyet fohászkodott
Istenhez, bement, ott egy pap misézett, ki nem volt más, mint az
Öregemberke, aki őt felfogadta, az Öregemberke nem volt más, mint az
Istenke.
A bárányok galambokká váltak, felrepültek a kápolnára, amint vége volt a
misének, ismét bárányokká váltak, a papocska pedig eltűnt, ők pedig
hazafelé ballagtak arra, amerre jöttek. Amint mentek hazafelé, a fiú az
arany- és ezüsterdőből szakasztott magának ágacskát.
Amint hazaértek, már az ajtó előtt várta az Öregemberke:
– Voltál-e mindenütt, ahol a báránykák voltak?
– Voltam biz’ én, jó atyám! itt az arany- és ezüsterdőcskéből az
ágacska; hanem sok mindent is láttam, csak nem tudom, hogy hogy lehet
az, hogy sovány legelőn kövér tehenek, kövér legelőn sovány tehenek
vannak?
– Hogy azon a sovány legelőn oly kövér tehenek vannak, az – úgymond az
Öreg – a jótékonyság; hogy kövér legelőn sovány tehenek vannak, az a
fösvénység. Hanem elmult az esztendőd, becsületesen kiszolgáltál: mit
kívánsz bérül: mennyországot-e vagy pénzt?
– Ah, – mond a fiú – minek a pénz, ha mennyország nincs?!
– Te neked – mond a jó Istenke – mind a kettő meglesz!
Adott neki egy imádságos könyvet:
– Ezt – úgymond – ne nyisd fel addig, még atyád udvarában nem leszel!
Ezzel ment a fiú haza, amint hazajött, az udvarban kinyitotta, hát az
egész udvar tele lett mindenféle barommal: ökrökkel, tehenekkel,
bárányokkal.
Megörült ennek a fiú, bement atyjához, megölelte és kihívta, mondván:
– Hoztam kenyeret!
Azután vásárokra mentek, barmokat adtak el, pénzt hoztak haza, vettek
földet sokat, építettek házat, azután megházasodott a fiú, szegény, de
jó feleséget vett magának és így édesatyjával együtt boldogul éltek.
Ezalatt az idő alatt a két öregebb testvér mindenét elprédálta, végre
megszégyenülve jöttek legfiatalabb testvérükhöz koldulni, de ez
ahelyett, hogy megfeddette volna őket, magához vette; utóbb belőlök is
becsületes emberek váltak, legfiatalabb testvérök példáját követve.
(Ipolyi A. gyüjteményében 35. sz. Hont v. megye.)