(Az előző sz. változata.)
Egyszer egy obsitost a tenger partján megszólított egy Szörny:
– Én, – úgymond a Szörny – feltevém magamban, hogy akit ma először
látok, szerencséssé teszem, azért menj és kérd meg a király leányát!
Az obsitos elment s megkérte a király leányát, de a király csak oly
feltétel mellett adta oda a leányt, hogy ha az obsitos oly helyre búvik,
hol a királyleány meg nem látja.
Meghallván a Szörny a feltételt, az obsitost a tengerben egy czethal alá
rejté; a királyleány azonban éjfélkor elővevé a bűvös tükrét s benne
meglátá az obsitost a czethal alatt. Reggel azután megmondta a
királyleány, hogy hol volt az obsitos, hanem azért az obsitos fejét nem
vették, elengedték neki a büntetést. Másnap a Szörny egy villámmal telt
felhő megé bujtatta az obsitost, de itt is meglátta a királyleány.
Még egy próbát kapott; ekkor azt az utasítást adta neki a Szörny:
– Menj a király kertjébe s rázkódjál meg, tüstént rózsává változol;
három rózsával a királyleány le fog szakítani és poharába tesz s ott
leszesz, míg nem hív; ekkor rázkódjál meg s tüstént visszanyered régi
alakodat.
Az obsitos úgy tett, rózsává vált, a királyleány leszakította és szép
pohárba tette. Éjfélkor, mikor az obsitost kereste bűvös tükrével,
nagyon csodálkozott, hogy sehol sem látja:
– Látom, kifogtál rajtam, – mond végre a királyleány – azért jöjj elő!
Az obsitos megrázkódék s vállát érinté a királyleánynak, a királyleány
felkölté atyját és az egész udvart, kik nem győztek eléggé álmélkodni a
dolgon.
Igy azután az övé lett a királyleány és most is boldogul élnek, ha meg
nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 551. sz. Szluha Ágoston gyüjt. Szeged.)