Csorha János gyenge csikófoggal született, ugyanezért tátos volt.
Mikor a tizenkét évet betöltötte, annyira nyugtalan lett, hogy sehol sem
találta a helyét s elválva atyjától, hegyeken-völgyeken ment mindaddig,
míg el nem ért a Tátosok-tavához.
Ide azután odajöttek a tátosok, tanácskoztak, de őt, a fiatal tátost nem
eresztették magukhoz, hanem visszaküldte őt egy vén tátos s azt mondta
neki, hogy csak tizenkét esztendő mulva jöjjön közéjök s tudtára adta
neki azt is, hogy Pünkösd hajnalán a szomszédjuk szamara egy öszvért fog
elleni, legyen ott készen a kantárral, mert különben a Boszorkányok tőle
elfoglalják; ez a csikó tátos lesz.
A csikó eltűnt, tizenkét évre megjelent, s Csorha Jánosnak adott egy
vakarót, kefét és törülőszűrt azzal az utasítással, hogy azokkal az ő
utasítása szerint cselekedjék.
Kevés vártatva felhő kerekedik az égalján, jönnek a Boszorkányok, Csorha
János felugrik a csikajára s nyargal vele hegyen-völgyön keresztül; de
mikor már majd utólérték a Boszorkányok, Csorha János a csikó tanácsára
hátratartja a vakarót s oly sűrű erdő lett belőle, mint a vakaró. A
Boszorkányok sokáig kínlódtak, míg a sűrű erdőn keresztül birtak
vergődni, de mégis keresztülvergődtek.
Későbben, hogy ismét majd utólérték a Boszorkányok, hátratartotta a
kefét, most a Boszorkányok előtt kefesűrűségű erdő lett. Ezen is nagy
kínnal bár, de mégis áttörtek a Boszorkányok.
Végre a törülőszűrt tartotta hátra, s mielőtt a Boszorkányok ezen
keresztültörhettek volna, ők már a tóhoz értek.
Itt Csorha János elbocsájtotta csikaját, maga pedig lement
Alsó-Indilába; a király itt éppen akkor doboltatta ki, hogy aki úgy el
tud bujni, hogy a leánya meg nem látja, annak adja őt feleségül. Csorha
János vállalkozott, elment a tengerszélre, beugrott a tengerbe s
belebujt a czethal gyomrába. A királyleány pedig fölment a gyémánthegy
csúcsára, honnan az egész világra el lehetett látni, összenézte a
földet, nem látja; fölnéz az égre, nem látja; lenéz a tengerbe s így
szól:
– Gyere ki, Csorha János, a czethal gyomrából!
Ezt Csorha János egy öreg ősz ember tanácsából tette. Most az öreg ősz
ember tanácsára kiment a legmagasabb hegyre s mikor a nap fölkelt, a
hátára ugrott. A királyleány délben fölmegy a legmagasabb hegyre,
körülnézi a földet, nem látja; körülnézi az eget, nem látja; már
csüggedni kezdett; de véletlenül a napba tekintett s Csorha Jánost onnan
is előhívta.
Harmadnapon az öreg ember tanácsára bolhává változott s rózsába bujt; a
rózsát koszorúba fonyták s mikor a királyleány a hegyre ment, a koszorút
a homlokára kötötték. Körülnézett a királyleány égen, földön,
tengereken, mindenütt a világon, de Csorha Jánost sehol sem látta, pedig
láthatta volna, mert a homlokán volt; azért így szólt:
– Jöjj elő, nem látlak!
Erre Csorha János a leány előtt termett; azután megesküdtek s most is
boldogul élnek, ha meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 483. sz. Debreczeni János gyüjt. Jászberény.)