A királyfinak nagyon megtetszett egy vele játszó s hozzá hasonlókorú
gyermek s kivitte atyjánál, hogy a gyermeket fiává fogadta és saját
fiával neveltette. Fölnevekedvén a gyermek, a királyfi indítványára
útnak indultak, hogy a királyfi számára megszerezzék a tengeren túl lakó
Csonkakirály leányát.
A Csonkakirály leányát kellett neki elvenni, mert mikor még mint
gyermekek játszottak, megláttak az útczán egy asszonyt csuportejet
vinni, ennek az asszonynak a kezét a királyfi meglőtte, az asszony a
tejet elejtette s megátkozta a királyfit, hogy addig meg ne
házasodhassék, míg a Csonkakirály leányát el nem veszi. Ez pedig nagyon
nehéz feladat volt, mert akik nagy fáradsággal odajutottak is, többnyire
– a leánynak nem tetszvén – a király dühösségének estek áldozatul.
Útközben betértek egy csárdába, míg a királyfi szoba után látott, addig
társa a lovakot abrakoltatta meg.
Amint fel akart menni a királyfihoz, három galamb jelent meg előtte,
tanácsot adván:
– Ha a Csonkakirály országába el akartok jutni, csináljatok egy falovat,
azt vigyétek a tenger szélére, ott találtok egy nagy követ, azt vessétek
ki helyéből, ott találtok egy aranyos kantárt s miután egyik közületek a
ló hasába ült, a másik tegye a kantárt a ló fejére, ez megelevenül s
üljön a hátára; így minden félelem nélkül menjetek a tengernek s a víz
tetején el fogtok jutni a Csonkakirály országába!
A galambok elrepültek, a fogadott fiú felment a királyfihoz s elbeszélte
a történteket.
A Csonkakirály látván a tenger hátán közeledőket, iszonyú haragra
lobbant, hogy micsoda ember lehet az, aki még a tenger hátán is lóval
tud járni, mindazáltal haragját lecsillapítván, tetszőleg szívesen
fogadta őket.
Itt a kantárt levette a ló fejéről, ez ismét fa-ló lett, a fogadott fiú
kiszállt a ló hasából s a falovat a tenger szélén hagyván, bementek a
királyi palotába.
A király leányának csakhamar megtetszett a királyfi s elhatározták
magukban, hogy megszöknek. De minthogy a leánytól minden órában kérdezte
anyja:
– Alszol-e, leányom?
A leány három egymás mellett levő szobában egyet-egyet köpött. Miután a
királyfi és a királyleány a ló hasába ültek, a fogadott fiú
felkantározván falovát, a tenger hátán hazafelé indultak. Az Asszony
háromszori kérdésére a három köpés megfelelte a »nem«-et, de midőn a
negyedik és ötödik kérdésre senki sem felelt, az Asszony élesítgetni
kezdte kését, hogy a leányt megöli.
Az ágyban a leány helyét megszúrván, elájult, minthogy nem találta ott,
a sikoltására befutottaknak megparancsolta, hogy elszökött leányát
hozzák vissza; a király is temérdek katonát küldött utánok, de mind a
tengerbe veszett.
Elérvén a tenger szélét, a kantárt visszatették a helyére, ők pedig
bementek a csárdába.
Itt, mikor a fogadott fiú megabrakoltatta a lovakat, elébe áll egy fehér
Ólomfejűbarát, a leány jegyese s mondván:
– Jegyesemet ugyan elraboltátok, de ha az enyém nem lehet, a királyfié
sem lesz, mert ha az eléjökbe jövő hintóba felülnek, mind a ketten
megégnek, ha pedig ezt neki elbeszéled, térdig kő leszel. Ha ez nem
sikerül, mikor az első vőlegénypoharat megissza: meghal, mert méreg lesz
benne, ha ezt elbeszéled: hasig leszel kővé. Ha ez szinte meghiusul,
mikor a királyfi feleségével az első éjet tölti: Tüzesfejű emberek verik
agyon; ha ezt elbeszéled, egészen kővé leszel!
Ezzel eltűnt a fehér Ólomfejűbarát. A fogadott fiú felment a kibérelt
szobába s ott volt a királyfival és királyleánnyal.
A királyfiú levelet küldött atyjához, hogy küldjön érettök hintót. A
hintó nemsokára jött, de a fogadott fiú beleszúrván kardját, porrá
égett. Kérdezték az okát, de nem mondta. Lakodalom alkalmával, mikor a
vőlegény az első pobárbort a szájához vitte, a fogadott fiú kiütötte a
kezéből, a pohár eltört, a benne levő bor pedig ahova csak cseppent,
kiégette a földet. Kérdezték ennek az okát is, de hiába.
Ezekután kérte a fogadott fiú a királyfit, hogy engedné őt az első
éjszaka feleségével lenni, mert csak így menekedhetik ki a halál
veszedelméből.
A királyfi hitt a fogadott fiúban, mert már kétszer mentette meg a
haláltól, azért engedett kérésének.
Éjféltájban Tüzes-fejek kezdtek kibujni a földből, a fogadott fiú
elővevén kardját, mind elcsapdosta a Tüzes-fejeket.
Ekképen szabadult ki a királyfi a halál torkából.
Ezután mindig faggatták a fogadott fiút, mondja meg, miképen tudta ki a
királyfira következendő veszedelmet. Először vonakodott, de későbben el
kezdte beszélni, hogy az Ólomfejűbarát mondása szerint fog vele is
történni s csakugyan, amint beszélte egyenkint el a titkokat, aszerint
térdig, hasig s végre egészen kővé változott.
Ekkor nagy síránkozás volt a király udvarában, hogy a fogadott fiú nincs
többé; végre a kőoszlopot bevitték a templomba s több ideig ott állt
érzéketlenül.
Későbben a királynénak ikergyermeke született, az egyiknek nap, a
másiknak csillag volt a homlokán.
Egyszer azt álmodta, hogy gyermekei vérével fel lehetne a kőszobrot
éleszteni. Álmát elmondta férjének, ki hasonlót álmodott; elhatározták
tehát, hogy aszerint tesznek s örömökre az álom teljesült.
De még nagyobb volt az öröm, mikor hazajöttek, az ikergyermekeket
játszadozni találták. Több ideig boldogul éltek, mikor azt mondja a
fogadott fiú:
– Neked szereztem feleséget, szerezz te is nekem!
A királyfi ráállt, útnak indultak; egy erdőben volt egy üres csárda,
ebben szálltak meg, hol már meg volt az asztal terítve két személyre,
hozzáfogtak tehát az evéshez. Több napig mulattak itt, az asztal mindig
láthatatlan módon lett megterítve, Mikor ettek, egy rejtett ajtó
kipattant s egy előugrott inas kérdezvén:
– Mi tetszik?
– Semmi! – lőn a felelet.
Igy pattant ki több ajtó s a felelet mindig »semmi« volt, míg végre a
negyedik ajtón egy gyönyörű királyleány lépett ki s magát a fogadott fiú
feleségének állította:
– Mert – úgymond – te szabadítottál ki a fogságból, melybe elátkozás
útján jutottam.
Azzal szabadult meg a leány, hogy háromszor kérdezett »mi tetszik«-re
»semmi« lőn a válasz.
Az erdőből ország lett, mint azelőtt volt, a csárda királypalotává vált,
olyanná, minő volt hajdan, a fogadott fiúból király lett. Megesküdtek s
boldogul élnek, ha meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 704. sz. Debreczeni János gyüjt. Eger.)