Három szegény fiúnak elhalván szülei, szétosztozkodtak apjok után maradt
örökségen. Mindegyik kapott egy oroszlánt, egy medvét, s egy farkast.
Együtt elindulván, egy erdőn keresztül néhány napig mendegéltek, míg
végre három útra nem oszlott fel útjok. Itt a legöregebb fölszólította
testvéreit, hogy válasszanak magoknak útat, ő szívesen megy azon az
úton, amelyik neki marad.
Elhatározták, hogy mindenki szúrja a kését a földbe s ha valamelyiküket
szerencsétlenség éri, kése véres lesz ekkor a másik kettő segítségére
megy.
_Ezután ősi szokás szerint megvagdalták az arcukat s egymás vérét
megízlelték, útnak indulának._
A legfiatalabb a jobbra vezető utat választván magának, beért egy
városba, hol fekete posztóval beterített királylakásra s templomra
talált. Tudakozódás után megtudta, hogy a vár kisasszonyát a következő
napon egy tizenkétfejű Sárkány déli tizenkét órakor meg fogja enni, ha
csak nem találkozik valaki, aki a Sárkányt legyőzi.
Amint ezt a legfiatalabb testvér meghallotta, azonnal jelentkezett, hogy
ő a Sárkánnyal megvív; mire örömriadás tört ki az egész udvarban, mert
reményük kecsegtette őket, hogy ha tizenegy ifijút megevett a Sárkány,
talán a tizenkettediknek sikerül őt megölni. Mindnyájok áldását
megnyerve, elért a lélekválasztó helyre, hol a Sárkányt meggyőzvén,
nyelvét és szemét kiszedvén, távozott.
A nép örömriadással követte őt s a királykisasszony alig várta, de ő
eltűnt, hogy testvéreitől bizonyos hírt hallhasson.
Alig ért a tetthelyre, látta, hogy a középső kés véres.
Elindult tehát a középső úton állatjaival s egy gunyhóhoz érve, reggel
tüzet rakott. A gunyhó a Vasorrúbábáé volt, mikor a Vasorrúbába jött
hazafelé, már messziről kiáltott, hogy fázik, engedjen neki helyet
melegedni s mert az állatoktól félt, adott neki egy vesszőt, hogy üsse
meg vele állatjait, majd megszelídülnek, mit meg is tett s legnagyobb
csodálkozására kővé váltak az állatok.
Ekkor a Vénbanya könnyen bánt az ifjúval, megfogta s föld alatt levő
tizenkét szobáján keresztül vezetvén, melyben arany, ezüst s embertetem
volt nagy kádakban, egy pincébe értek, hol a Vénbanya az ifjút
megabroncsolta s tizenkét lakatra kötötte.
A legidősebbik testvér egy királyhoz beszegődvén, sok pénzt szerzett
magának, minek segítségével országokat járt be.
Végre egy hegyen állapodott meg, ahol három Ördögfira bukkant,
mindhároman atyjoktól maradt örökségen osztozkodának. Az egyik örökség
egy _ostorból_ állott, mellyel ha valaki egyet csattant, azonnal 175
föld alatt levő lélek jelent meg.
A másik örökség oly _bocskorból_ állott, melyet ha valaki felhúzott s e
bűbájos szavakat mondta melléje:
– Ip, hop, ahol akarok, ott legyek!
Azonnal ott volt, ahol akart lenni.
A harmadik _bot_ volt, mely csupa kígyófejekből állván, mérget szórt a
tulajdonos ellenségére s így megölte, barátjait pedig, ha halva voltak
is, képes volt feltámasztani.
E három Ördög megválasztván őt békebírónak, elküldte őket a legközelebb
eső hegyre, hogy amelyikőjük hamarabb odaér hozzá, azé lesz az örökség.
Míg ezek odajártak, felhúzta a bocskort, elmondta a bűbájos szavakat,
hazafelé indult.
Az Ördögök mikor észrevették, hogy megvannak csalva, az egyik
forgószéllé, másik menykővé, harmadik viharrá változott s nyomban
követték őt, ekkor az ostorral egyet csattantott, az egész föld remegett
belé s azonnal megjelent a 175 föld alatt levő lélek, kérdezvén:
– Mit parancsolsz, uram!
– Azt parancsolom, hogy a három Ördögöt azonnal hozzátok ide megkötözve,
hogy senkinek se árthasson!
Abban a pillanatban ott állottak a megkötözött Ördögök.
– Most csináljatok nekik szarvakat pörkölt tollú seprőből, farkat
medvebőrből s esküdtessétek meg őket, hogy többé soha utánam nem fognak
jönni!
A parancsot teljesítették, a szellemek eltűntek.
Az ifjú ezután, hogy egy erdőben sétált, séta közben egy emberfejből
kirakott s csak egy emberfej nélkül szűkölködő kastélyra akadt. Ide
bemenvén, egy Vénbanyához szegődött lovakká átkozott huszonnégy leánya
őrzésére. Az esztendő három napból állott; csakhogy úgy egyeztek meg,
hogy ha az ifjú kötelességét nem bírja teljesíteni, a fejét veszti,
ellenkező esetben kérhet amit akar, a Vénbanyának meg kell adnia.
Az első nap egy erdőt adott neki kivágni, azt felszántani, bevetni,
learatni, kicsépelni, a levágott fából malmot készíteni, egy forrásból
reá patakot vezetni, a malmon megőrölni a gabonát s huszonnégy leányának
belőle kalácsot sütni.
A fiú egész nap aludt a Vénbanya örömére, csak estefelé csattantotta meg
ostorát s parancsolta meg embereinek a nehéz munka végzését, mit ők
azonnal véghez is vittek.
Másnap a Vénbanya szerfelett mérgelődött reá s még nehezebb munkát
végeztetett. Volt ott közelében egy istálló, melyben ezer esztendőtől
fogva tizenkétfejű Sárkány lakott; senki sem volt képes csak az istálló
felé is közeledni, mert azonnal széttépte volna. Ezt az istálót
parancsolta kitisztítani, a Sárkányt megölni, vérével s ganajával a
földet megtrágyázni, nyelvét és máját leányainak pecsenyéül elhozni s az
istálló helyére tizenkétemeletes kastélyt építeni.
Hasonlóképen ostora segedelmével tette meg ezt.
Már csak egy nap volt hátra s a Vénbanya féltette huszonnégy lakat alatt
zárt tátosát, mert erre fájt a foga az ifjúnak. Előhívta tehát leányait
s előre halállal fenyegeté őket, ha agyon nem rugdalják az ifjút; azután
kiadta a parancsot:
– Holnap tizenkét órakor megfejed leányaimat s a tejben megfürdöl!
Az ifjú felhúzván bocskorát, fölkereste a Nap, Hold és Szél anyját,
megnyerte pártfogásukat, erre a Nap forróságával a huszonnégy leányt
annyira fékentartotta, hogy meg sem tudtak mozdulni. A Hold és Szél
kihúzták a tej forróságát s a benne megfürdött ifjú ezerszer szebb lett,
mint azelőtt volt.
Ezt látván a Vénbanya, kedve kerekedett megfürödni a tejben, de a Nap
beleihlette a forróságot, mire a tej kalamásszá változott.
Ekkor a legény fölmentette a huszonnégy leányt az anyai átok alól,
kiszabadítván a huszonnégy lakat alatt levő tátost s a leányoknak adván
a kastélyokat lakóhelyül, felült a tátosra s egy városba jött, hol
bement a vendéglőbe.
Újság felől tudakozódott. Mindjárt tudtára adták, hogy az ott élő
királynak a leánya a közellevő üveghegyekre kitetette
kisasszonypártáját, gyűrűjét s minden menyasszonyi készületét annak
jutalmául, aki azt lóháton le tudja onnan venni. Számtalan herceg
törekvése sikertelen volt már eddig, az ifjú azonban tátosával réz
hercegruhába öltözött, fölrepült a fellegekbe, majd nekikanyarodván,
elvitte s elrepült anélkül, hogy valaki tudta volna kilétét.
A király családja nagyon kiváncsi lett megtudni az ifjú nevét s hogy
reájöjjön, szebbnél szebb kisasszonyi ajándékokat rakott oda.
Ekkor ezüst, harmadszor pedig arany ruhába öltözve vitte el az
ajándékokat anélkül, hogy valaki megtudta volna kilétét.
Ekkor a királykisasszony nagyon elszomorodott és nagy ajándékot tűzött
ki annak jutalmul, aki fölfedezi mátkáját.
Az ifjú visszaemlékezve testvéreire, felkötötte bocskorát s tátosával
együtt a földbe beszúrt késeknél termett, hol látván, hogy két kés
véres, a középső útat választván előbb, a Vasorrú boszorkányra akadt.
Addig kényszerítette a Vasorrút, míg testvérét kővé vált állatjaival fel
nem támasztotta, mire az állatok azonnal szétszaggatták a boszorkányt.
Ekkor együtt mentek a harmadik testvér felkeresésére s hosszú útjok után
egy földalatt levő barlangra akadtak, hova bemenvén, e föld alatt levő
világban különféle rettenetes állatokkal kellett előbb megvívniok, míg
végre egy barlang előtt testvérök darabkákra szaggatott testére rá nem
akadtak. A legidősebb elővette bűvös pálczáját s feltámasztotta, ki
azután elbeszélte testvéreinek a huszonnégyfejű Sárkánnyal való küzdését
s reábírta őket, hogy vele mentek megölni a szörnyeteget.
A Sárkányt egy szempillantás alatt tönkretehették volna, mégis
viaskodásba bocsájtkoztak, hogy erejöket megpróbálják. Különféle
fegyvereket készítettek tehát hamarjában s úgy győzték le a Sárkányt.
A Sárkány barlangjában továbbmenvén, szép rónaföldre értek, hol arany,
ezüst és réz vár vala látható. Mindegyik várban háromszáz szoba volt,
minden szobában hét ablak, az aranyvárban pedig huszonnégy lakat alatt
egy királyleány, kit a Sárkány hozott ide. A pinczében arany, ezüst s
embervér vala látható.
Egy pinczében megabroncsolt vastag embert találtak, ki tőlök pohár bort
kért. Adtak neki hét pohár bort, mindegyik pohárra egy abroncs pattant
szét, mikor pedig kiszabadult, felszedte a sárkánynyelveket, elment a
fekete posztóval bevont város királyához, bejelenté magát, hogy ő
szabadította meg a királyleányt.
A királykisasszony nem akart hozzá menni feleségül, de szülei
reáeröltették.
A testvérek megosztozkodtak. A középső kapta az aranyvárat a benne levő
királykisasszonnyal és az ostorral; a legidősebb a tátosát, az
ezüstvárat s kígyópálczát; a legifjabb a rézvárat s a bocskort.
Ezután elment mindegyik kedvesét felkeresni.
A legifjabb eljutott a feketeposztós városba, hol először a farkast,
azután a medvét küldte el levéllel a királykisasszonyhoz, de ezeket az
ajtónállók elzavarták, majd az oroszlánt küldte el, az oroszlán el is
hozta a választ s az ifjú megjelent és állatjaival a háládatlan embert
szétszaggattatta.
A legidősebb, hogy hazaért, mátkáját halva találta; már három éve, hogy
meghalt bánatában, de ő feltámasztotta kígyóktól rezgő botjával.
Ezután ellakták a lakodalmat mind a hárman s most is boldogul élnek, ha
meg nem haltak.
(Ipolyi A. gyüjteményében 143. sz. Nyitra.)