Egy asszonynak volt egy kis fia, de egyszer, mikor munkában volt s
gyermekét letette, két pólyásgyermeket talált azon a helyen, hol a
magáét hagyta volt. Mivel a kettőt egymástól megkülönböztetni nem tudta,
mind a kettőt felnevelte; de mindig fúrta a fejét, mint ösmerhetne a
maga édesére?! Javasolták neki, verné meg mind a kettőt jól, amelyik az
ő fia, nyakába fog borulni és kérni őt, ne bántaná, a másik pedig
félremegy és ott fog sírni.
Úgy történt; de a két fiú nagyon szívére vette, hogy anyjok őket így
megveré, eltökéllették, hogy a házat elhagyják, elmennek szerencsét
próbálni.
Amint mennek, egy vastag fához érnek, hol az út kétfelé vált. Itt a
talált gyermek, ki okosabb volt, azt mondta a másiknak:
– Édes testvérem, az út maga mutatja, hogy egyikünk jobbra, a másik
balra menjen. Esztendő mulva, meglehet, találkozunk e fánál s ha nem
találkoznánk, aki itt lesz, döfje e vastag fába a bicskáját, s ha abból
vér foly, tudhatja, hogy testvérének jól van dolga, ha pedig hitvány
nedv fog folyni, tudhatja, hogy testvérének dolga rosszul megy, vagy
éppen meghalt.
Kétfelé mentek tehát. A talált gyermek egy nagy városba ért, amely
egészen be volt húzva fekete posztóval. Tudakozására: mi ennek az oka?
azt felelték, hogy egy hétfejű Sárkány van közel egy szirtbarlangban
nagy víz között, amely minden nap egy leányt eszik meg; sorsvetés útján
már a király leányára került a sor.
Nem szólt semmit, egyenesen a királyhoz ment és azt mondta, hogy ő meg
akar vívni a Sárkánnyal. A király kardot adott neki és megigérte, hogy
odaadja neki a leányát, ha meggyőzi a Sárkányt.
Amint a királyleányt hajón nagy gyászban vitték, a Sárkány kidugta egyik
fejét, melyet a talált fiú rögtön elvágott s úgy bánt a többi hattal is,
minek következtében a király veje lett.
Amint egyszer vadászni ment, egy Öregasszonyt talált az erdőben, ki
galyat vitt egy talyigán, mivel már nem bírta, kérte, hogy segítsen
neki.
Segített neki s amint tolja, egyszerre elsülyed a talyigával együtt.
Az Öregasszony a Sárkány anyja volt. Ott lent a barlangjában
szemrehányás közt vesszővel illette meg, mire a király veje kővé vált, ő
pedig csontokat főzött vasfazékban, melyek fia csontjai voltak s avégből
főzte, hogy fia felelevenedjék. Ez éppen egy esztendőre történt.
A másik testvér a vastag fához menvén, beledöfte a kését és víz folyt
belőle.
Mindjárt tudta, hogy testvére veszedelemben van, elment tehát azon az
úton, melyen testvére elindult.
Végre elért ugyanabba a városba, hol nagyon megörültek neki, mert
hasonlatosságánál fogva azt gondolták, hogy a királyleány férje. Ő nem
fedezte fel magát, hanem ki akarta tudni, hol van testvére?
Amint egyszer vadászni ment, az erdőben az Öregasszonnyal szint’
azonképen járt. A Boszorkány, ki leselkedett reá, megörült neki, de ez
kikapta kezéből a vesszőt, s megütötte vele a Boszorkányt, ki azonnal
kővé vált, a vessző másik végével pedig kővé vált testvérét illette meg,
ki azonnal felelevenedett.
A Sárkánynak már csak kevés ideig kellett volna főlni, hogy
felelevenedjék.
A két testvér ezután visszament a városba, hol a király veje feleségével
nagy öröm közt új lakzit lakott.
(Ipolyi A. gyüjteményében 21. sz. Pajor István gyüjt. Nyék.)