(Az 1. sz. változata.)
Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás tengeren is túl volt egy
kis sziget, annak a kis szigetnek volt egy lakója, aki pap volt. Ennek a
papnak volt egy kis fia, akit – mert igen erős volt – Medve Jankónak
hívtak.
Egyszer az apja azt mondta neki, hogy menjen világot látni. El is indult
Medve Jankó.
Ment, mendegélt hetedhétország ellen. Mikor egy erdőben ment volna,
látott egy embert, ki a fát nyűtte, mint a kendert szokták. Mellette
menvén el, szóbaeredt vele, mondván:
– Miért bántja azokat a fákat? Mire azt felelte a Fanyövő:
– Csak azért, mert kedvem tartja, egyébiránt, ha sokáig beszélsz, kis
öcsém, mondta a Fanyövő, ha még Medve Jankó volnál is, a földhöz
csapnálak!
– Itt vagyok, hát birkozzunk, bátya!
Ekkor birkozáshoz fogtak, Medve Jankót félsingnyire vágta a földbe a
Fanyövő; ekkor felkelt Jankó és öt singnyire vágta a Fanyövőt a földbe
és már el akarta temetni, mikor így szólott a Fanyövő:
– Ne temess el pajtás! holtig kenyeres pajtásod leszek!
Megkegyelmezett neki Medve Jankó és elindultak ketten.
Alig mentek egy hajtásnyira, ott láttak egy embert, aki a vasat gyúrta,
ezt a Vasgyúrót is meggyőzte Medve Jankó.
Mikor már hárman ballagtak az országúton, találtak egy embert, aki a
hegyeket görgette, kit azért Hegygörgetőnek hívtak. Ez is
kenyerespajtása lett Medve Jankónak.
Egyszer nagysokára elérnek egy városba, hol egy embertől azt kérdik:
– Mi az újság, bátya?
– Jaj, bizony földi, itt most gyászolunk: mert a királynak három lányát
elvitte a tizenkétfejű Sárkány. Aki azt visszahozná – így beszélt tovább
az ember – annak a király fele királyságát neki adná, ráadásul még a
legszebbik leányát is!
Medve Jankónak ez szeget ütött a fejébe és elmentek mind a négyen a
királyhoz és igérték, hogy ők visszahozzák a király leányait. A király
ezt nagyon szívesen vette és azt mondta, hogy:
– Azt látom, hogy ti hárman derék emberek vagytok; de a negyedik – Medve
Jankóra mutatott – nagyon haszontalan ember.
A többiek mondták, hogy még az a legerősebb köztük.
A király elbocsájtotta őket. Kimentek az erdőre keresni a király
leányait. Az erdőben sátort csináltak, azután Hegygörgetőt
visszahagyták, hogy főzzön kását mikorára ők visszatérnek.
Főzött is Hegygörgető; hanem mikor készen volt, odament egy Kisember,
kinek oly nagy volt a szakálla, hogy a földön húzta. Ez a Kisember azt
mondta Hegygörgetőnek, hogy:
– Mit főzöl, fiam?
– Kását biz’ én, édes apám!
– Megeszem én azt a hasadról is!
– Nem biz’ azt!
Ekkor a Nagyszakállas-kisember megette a kását s elment. Sietett
Hegygörgető a főzéssel; de a három pajtás visszajött akkorára s így nem
volt az étel készen, csúfolták, hogy nem tudta megfőzni mikorára
visszajöttek; ez pedig hiába mentegetődzött, nem ért semmit.
Vasgyúró maradt otthon, ez is úgy járt, mint Hegygörgető. Harmadik napon
Fanyövő maradt otthon; ez is hasonlóképen járt.
Negyedik nap maradt otthon Medve Jankó; lencsét fözött. Ekkor is odament
a Nagyszakállú-kisember és kérdte Medve Jankótól, hogy mit főz?
– Lencsét biz’ én, – felelt Medve Jankó.
– Eszem én abból!
– Eszel, – felelt Medve Jankó – de elébb vágjál egy kis fát!
Vágott is, de amint a fát vágta a Nagyszakállú; elvágott a szakállából
egy jó darabot s elfutott; mindenütt folyt utána a vére.
Medve Jankó pedig megfőzte a lencsét. Csodálkoztak a többiek, mikor
hazajöttek, hogy készen van az étel.
Miután jóllaktak, fontak korpából kötelet és egy csengetyűt kérvén a
királytól, elindultak a vér nyomán az erdőbe. Csakugyan találtak egy
lyukat.
– No, idejött a Nagyszakállú-ember! – mondta Medve Jankó – hanem itt én
is lemegyek a másvilágra! Ti addig itt várjatok. A csengőt minél jobban
rázom, annál jobban bocsássatok lefelé a korpakötélen!
Le is ment, nemsokára leért, ahova szándékozott. Meglátott egy szép
házat, amely a tizenkétfejű Sárkányé volt és ahol voltak a király
leányai.
Csak elcsudálkozott a király kisebbik leánya, mikor Medve Jankót
meglátta. Ezután elbujtatták a leányok Medve Jankót a sutba. Mikor
hazajött a tizenkétfejű Sárkány, így szólott:
– Idegen szagot érzek a háznál, jöjjön elő akárki az!
Ekkor Medve Jankó előjött és a tizenkétfejű Sárkány három feltételt
szabott neki. Először is odaadott neki egy vaspogácsát, hogy egye meg;
mert különben meghal! Megette Medve Jankó hamar. Másodszor egy vas
buzogányt kellett tizennégy mérföldre elhajítani, ezt is megtette.
Harmadszor nem tudom, mit mondott; elég az hozzá, hogy meggyőzte a
tizenkétfejű Sárkányt és a király leányait felküldte a korpakötélen a
másvilágra azon a lyukon, ahol lejöttek.
Ő is felült a korpakötélre, de mikor már fele útján volt, elvágták a
többi társai a kötelet és visszaesett Medve Jankó.
Ekkor ott búsult a rossz gubájában, mikor hirtelen borzasztó jégeső
esett. Felnézett ekkor egy fára s látta, hogy négy kis struczfiú ott
sivított: mert a jég verte őket, mivel nem volt otthon az anyjuk.
Felmászott a fára s betakarta őket.
Mikor hazajött a struczmadár, azt mondta Medve Jankónak, hogy mivel
hálálja meg az ő jóságát? Medve Jankó azt kérte, hogy vigye fel a
másvilágra! Fel is vitte. Mikorra felért, már akkor lakták a lakodalmat
a többiek a király három leányával. Képzeljétek, mint elhültek s
csodálkoztak rajta, mikor Medve Jankó köztük termett. Ekkor a király
megismérte Medve Jankót és a kisebbik leányát fáradozásaiért neki adta,
a többi társát pedig számkivetette.
De vége is lehetne már, hiszen mindnyájan alusztok!
(Ipolyi A. gyüjteményében 328. sz. Varga József gyüjt.)