(Az előző sz. változata.)
Volt egyszer egy asszony, ki hét esztendeig imádkozott fimagzatért.
Végre megjelent neki álmában egy Ősz ember, ezüst szakállú, arany hajú,
aki azt jövendölte, hogy nemsokára fiúgyermeke lesz; de azt addig
szoptassa, míg a szomszéd erdőn átvivő úton a hetedik fát tövestől ki
bírja szakasztani.
Meglett nemsokára a fiú, kit Jancsinak neveztek el a keresztségben.
Anyja már hét esztendeig szoptatta, akkor elvezeté őt az erdei úton a
hetedik fához, de még nem bírta kiszakítani, tehát még hét esztendeig
szoptatta; akkor ismét elvezette ahhoz a fához, már akkor ki bírta
szakítani. Amint az anyja ezt látta, örömében meghalt. Jancsi pedig
elment vándorolni.
Amint ment, útjában sűrű erdőhöz ért, úgy hogy nem mehetett rajta
keresztül, nekiesett tehát és útat tépett magának; úgy szaggatta ki a
fát, mint a kendert nyövik és amint a végére jött, ott találta a
Kőmorzsolót. Azzal barátságot kötött s elhívta magával utazni.
Amint együtt mentek, megint egy sűrű erdőhöz értek. Erős Jancsi azt
mondta pajtásának, hogy szaggassa a fát; de a Kőmorzsoló nem bírt útat
tépni, akkor megint Erős Jancsi tépett útat. Ekkor elcsodálkozott rajta
a Kőmorzsoló s mondta:
– Látom, pajtás, hogy még nálam is erősebb vagy, mikor lettél fanyüvővé?
– Hát mikor útra keltem.
Amint az erdő végére jöttek, egy harmadikra találtak, aki azt mondta,
hogy ő Vasgyúró Óriás, ezzel is barátságra léptek s magukkal hívták.
Amint mentek, mendegéltek, megint egy igen sűrű erdőhöz értek. Erős
Jancsi mondta Vasgyúrónak, hogy tépjen útat, de ez sem bírta azt
megtenni, tehát harmadszor is ő tépett útat; azután mentek, mendegéltek,
míg végre egy házat láttak.
Abba bementek, ott volt három asztal, három ágy, három szék és egy
szuszák, annak három fiókja volt: egyikben volt bab, másikban lencse,
harmadikban köles; nekiálltak s akartak főzni.
Először is otthon maradt a Kőmorzsoló és főzött babot, amint főzte,
odajött egy Kisember; nagy, hétszínű szakállal s mondja neki:
– Ha nem adsz ennem ételedből, mindjárt földhöz ütlek; van otthon hét
ökröm, tizennégy disznóm, de az nekem mind kevés, azért adj ennem!
– Nem adok én, mert pajtásaimnak nem lesz mit enni!
– Nem adsz?!
Akkor megfogta a Kőmorzsolót s úgy a földhöz ütötte, hogy négy óráig
feküdt a földön, míg pajtásai haza nem jöttek.
– Jaj, végem van! meghalok! – s elbeszélte, ami vele történt.
– Majd itthon maradok én! – mondja a Vasgyúró. Majd megtanítom én!
– Mit főzöl?
– Kölest.
Pajtásai elmentek az erdőbe fát vágni. Amint főzte a kölest, eljött a
Kisember, mondja neki:
– Adj enni!
De ez sem adott s a Kisember ezt is a földhöz ütötte s a kölest megette.
Hazajöttek a pajtásai és éppen Erős Jancsi hozta az igen vastag fát,
fejszéjét csak rátette s a fa mindjárt kétfelé hasadt. Bementek s látták
a Vasgyúrót a földön feküdni. Elbeszélte, mi történt vele, erre Erős
Jancsi megbosszankodott s azt mondta:
– Már három napja nem ettem semmit, majd itthon maradok én!
Ekkor Erős Jancsi főzött lencsét és pajtásai elmentek az erdőbe fát
vágni. Amint főzött, ismét eljött a Kisember, mondta:
– Nem adsz enni?
– Adok biz’ én, jöjj csak ide!
S amint hozzájött, megfogta és a szakállát a fahasadékba tette, a
fejszét kihúzta, az ficzkándozott, de hiába. Hazajövén pajtásai:
– No, megmentetted az ételt?
– Meg bizony, jöjjetek csak, ezt nézzétek-e!
Odamentek a fához, de hogy bámulták, midőn a szakállt látták és a vért.
Azután ettek.
– No, – mondja Erős Jancsi – elmegyünk a vér után és felkeressük a
Kisembert!
Elmentek és csakhamar egy lyukat találtak, azon leeresztették Erős
Jancsit, ki mikor lejött, egészen más világot látott, melyben igen apró
házak voltak és ott bölcsőben ringatták a Kisembert. Erős Jancsi odamegy
s az a kisasszony, aki ott állt, kérdezte tőle:
– Te nagy vitéz, az én testvéremet fel tudnád keresni?
– Miért nem?
– Jól van, tehát keresd fel; de ő el van ragadva itt közel egy
kastélyban a Sárkánytól!
– Jól van, felkeresem; de előbb csináltass nekem egy igen nagy
buzogányt.
Összehordatta a kisasszony az egész világról a vasat és csináltatott egy
buzogányt, de Erős Jancsi feldobta és mikor leesett, szétporlott; azután
másikat csináltatott, azt is feldobta, az már nem porlott szét, ezzel
ment azután a Sárkányokra.
Ment egy ólomhídon vaskastélyba s amint odament, meglátta őt a
kisasszony s azt kérdezte:
– Hogy mertél ide jönni!
– Hát jól!
– Hisz az én uram ha hazajön, téged agyonüt!
Beszélgetés közt jön a hatfejű Sárkány, két mérföldről dobálja a
buzogányokat és fél mérföldről a tüzet okádja. Amint hazaér, feldobja
Erős Jancsit a magasba, de ő a mint leesett, ismét hozzá akart kapni és
feldobni, ekkor ő előveszi buzogányát és elüti neki hat fejét és vállára
akasztja, azután ismét vashídon ezüstkastélyba ment, ott is meglátja őt
egy kisasszony, aki mondja neki:
– Hogy jöttél ide? hisz az én férjem a tizenkétfejű Sárkány, az téged ha
meglát, agyonüt!
– Nem bánom én!
De amint kiment, ismét hányta a buzogányokat a Sárkány négy mérföldről,
a tüzet két mérföldről. Amint hozzá jött, felkapja Erős Jancsit és
magasra dobja, amint leesett, ismét fel akarja dobni, de ekkor levágta
buzogányával mind a tizenkét fejét; ismét felakasztotta vállára, megint
ment egy ezüsthídon aranykastélyba, ott szinte meglátta egy kisasszony
és mondja neki:
– Hogy mertél ide jönni? hisz az én férjem a huszonnégyfejű Sárkány, az
agyonüt!
– Nem üt az engem agyon!
Kilépett és ott termett a Sárkány, de ő amint a Sárkány jött, buzogányát
elébe dobta és a huszonnégy feje leesett, ezt ő ismét a vállára
akasztotta, a három kisasszonnyal elment ahhoz a lyukhoz, amelyen
lejött. Egyiket feleségül vette, a kettőt pedig elküldte az atyjokhoz;
amint hazajöttek, megmondták atyjoknak, mi történt velök.
Vasgyúró és Kőmorzsoló útját állták Erős Jancsinak és el akarták venni a
megszabadított kisasszonyokat; de Erős Jancsi úgy elverte őket, hogy
alig mozdultak, maga pedig elment felesége kastélyába s úri módon élt
vele élte fogytáig.
(Ipolyi A. gyüjteményében 111. sz. Nyitra völgye.)