Már erről is vagyon hír: a porta Géczyt elvetette, látva, hogy semmire
se jó: s Ahmed szultán megesküdött őseire, hogy Erdélyt három darabba
vágja s három vajdaságot csinál benne: legyen minden nemzet külön s
akkor majd nem veszekednek: a magyar külön, a szász külön, a székely
külön: no Géczynek is befellegzett…
Ez az egy vigasztalása volt, hogy mindenkinek lejár a napja, s ő
mindenkit túlél, immár nem is haragudott Géczyre.
Az országgyűlésében azért mégis bevitette a törvényt, hogy: mind az
lázadóknak, mind az elszakadottaknak sok gonoszságaért az ország neki
elégtételt adjon.
De a gyűlésben már nem elnökölt Imreffy s a vita nagyon hosszú lett s
végül is alázatos instanciával járultak elébe: hogy »ha az Isten Sodoma
tartományának tíz igazért megkegyelmezett, felséged sok ezer hívének
könyörgésére adja meg azoknak a vétkeseknek ujonnan életöket,
jószágukat«.
A fejedelem beleszédült, mámoros, vérmámortól nedves szemekkel nézett
körül rajtuk s érezte, hogy nem ő parancsol ezeknek többé: megfordult a
világ, most felébe nőtt a hatalom…
Legyintett: tegyetek, amit akartok.
Igy kegyelmesebb lett a válasz Brassónak, mint valaha remélni lehetett.
Ezen a napon a meggyesiek küldöttei jöttek elébe szintén Brassó miatt
könyörgeni: már meg is gondolta: itt valami magasabb bölcsesség
dolgozik: jobb így, hogy ő enged s megbocsát az ország kérésére, mintha
itt is csalódás és szerencsétlenség érné…
– Bocsássa meg nagyságod a szegény nyomorultaknak bünöket, – akik ebben
a nagy égő láng közepiben lévén, nem tudtak hová lenni s féltükben az
felséged ellenségei közé kerültek…
– Csak ember lehet bünös, – mondta nekik, – állatban bünt fel nem
találunk… Mit tehetünk, hogy emberek vagyunk…
Később azt mondta:
– Már el van végezve, megbocsátok Brassónak és Géczy Andrásnak is.
Míg egyfelől jártak a követek tovább sűrűn Kassa felé, másfelől Brassóba
is mentek s egy hét mulva ki volt tűzve a Géczy megkegyelmeztetésének
napja.
Október elsején kijött a bezárt urak részéről Géczy András és Nemes
János s örök hűséget esküdtek János pap előtt az országnak, a városiak
közül Chrestels János, Kattner Bertalan, Greissing Kristóf jöttek ötven
lovassal. A fejedelem tuszai voltak, Tököli Miklós, egy finom modorú
ifjú nagyságos és Jantsó Pál negyven inassal.
Géczy Szebenbe érkezve, a fejedelem lábához borult:
– Árulóvá lettem, Nagyságos uram, – mondta, – megszegtem eskümet: hogy
soha sem fogok a szászoktól elválni, de a nagyságodhoz való igaz
szerelem, főben járó bünöktől sem tud eltartani: én ott is csak a
nagyságod embere voltam, dolgaiknak minden titkát kitanultam, s most itt
vagyok, hogy nagyságod rendelkezzék velem.
A fejedelem kihúzta kardját s kegyelmesen a vállára helyezte Géczynek.
– Kelj fel, többet ne vétkezzél ellenem, – mondta.
Géczy a sok nyomorúságban, amiről nem győzött eleget beszélni, meghízott
s nagyobb bajuszt eresztett s mindenben tekintetesebb volt, mint még
nehány hónappal azelőtt. Hozzá is szokott a parancsoláshoz s egy
pillanat alatt megérezte, hogy a fejedelem elvesztette régi erélyét és
akaratát s puha lett, aki arra vágyott, hogy vezessék s gyámkodjanak
felette.
Most boldog volt, hogy bezárkózhatott ismét valakivel, akit régen ismer,
aki hozzá tartozik a gondolataihoz, aki érte s neki gondolkozik s
leveszi a fejéről a felelősség terhét.
– Nagyságos uram, – mondta Géczy, – itt minden fenekestől fel vagyon
fordulva: nagyságod nem tudja, mik készülnek a portán.
– Hallom, három vajdaságot főznek.
Géczy legyintett:
– Az semmi, amit a szászok szeretnének: ez az ördög katonája, ez az
elvetemedett, tökfejü Benkner királybíró dolga, hogy a szászok külön
vajdaságot kapjanak: ez mind olyan, mint a pimpimpáré virág tolla,
elfujja a szél s nem tudja az ember mi lesz belőle; egy baj van csak s
csakis egy baj: Bethlen Gábor. Ha nagyságod meg akarja törni a kigyó
fejét s már azt elmulasztotta, hogy idejében végezzen vele egy
késszúrással: feleségit kell élve ide hoznia: avval megtarthatja örökre
az urát, hogy az moccanni se mer, inkább baráttá lesz, vagy még hamarább
dervissé.
A fejedelem régi boldog ideit érezte felújulni, tervezett, támadott s
megtörtént, amit akart.
Az urak felzúdultak, hogy Bethlennét Dévában megostromolják: az árva
asszonyt, akinek most haltak el gyermekei s az isten épen eléggé
megszomorította.
Géczy felkacagott:
– Nincsenek gyerekei? majd a fejedelem tesz róla, hogy mire megjön az
ura, ikrei legyenek.
Az egész hadat, ami kéznél volt, tízezer főnyi hajduságot, mind Déva alá
indította.
Egy hétig állott a hajduság Déva alatt s felprédálta amit a német s
török meghagyott, ezt a gyönyörű uradalmat is. Károlyi Zsuzsánna sírva
nézte a vár ablakából a tüzeket. De azalatt a rendek felindultak Déva
ostromán s a fejedelmet rákényszerítették, hogy kegyelemlevelet írjon
alá, mind az egész gyűléssel egyetemben Bethlen feleségének.
Gerőffy maga ment a kegyelemmel Bethlennéhez, akit el is vitt
Gyulafejérvárba, ahol maga házában megszállított, cselédivel és
szolgálóival egyetemben.