A fejedelem az ablakhoz állt, könyet törölt ki a szeméből: úgy lelkéhez
nőtt a gondolat, hogy most, mikor le kellett mondani róla, elfacsarodott
a szíve s ordítani tudott volna, mint a megsebzett oroszlánkölyök.
Reggelig vitatkoztak.
Bethlen boldog volt, mert oly közel még soha nem jutott a fejedelemhez,
mint ez éjszakán.
Másnap a fejedelem megadta a választ a török követeknek: bölcs volt s
méltóságos s nemcsak, hogy késznek nyilatkozott arra, hogy azonnal
visszatérjen hazájába, de török kíséretet kért s nyert az Omar pasa
emberiből…
Két nap mulva Brassó alatt állt, személyes csapatával s mögötte, érezte,
a Bethlen lelkét: meg volt nyugodva, hogy a visszatérülés a legjobb
rendben fog megtörténni.
Brassó alatt azonban nagy meglepetés érte.
Küldöttjét, Prépostvárit a városba csak másodmagával eresztették be s a
bíró, arra a kívánságra, hogy a fejedelem háromszáz lovassal jöhessen
be: azt a választ adta, hogy még egyedül sem.
A fejedelem nem akart hinni a fülének: most, mikor valóban engesztelődve
tér vissza, mikor a szebenieknek is bocsánatot hoz tarsolyában, mikor
egész új lapra akarja fordítani az eddigieket: most köt ki véle a
brassai bíró?
Nevetett dühében, annyira váratlan volt.
Azonnal saját kezével írott hadüzenetet küldött: ha rögtön elébe nem
jönnek: a bírót az ő kényére-kedvére ki nem szolgáltatják; százezer
arany forintnyi sarcot le nem tesznek s egész népével be nem eresztik:
Brassó leromboltatik s helye sóval bevettetik…
A brassaiak azt felelték: nekik a római császártól levő privilegiomjok
van arra, hogy hadi időkben még a fejedelmet sem szabad a városba
befogadni s még vendégül sem: különben elég volt a hajdupróba, az
megmutatta a fejedelem szándékait.
A fejedelem nem szólt, tovább ment.
Mikor Fogaras alá értek, a városi tanács három küldöttje mély alázattal
jött elébe:
– No te veres szakállú, – kiáltott rá a reszkető s hebegő emberre, aki
vezette a küldöttséget, – beeresztetek-é?…
Ez úgy meg volt ijedve, hogy azt mondta: »igen« – holott ép azért
küldték ki, hogy az ellenkezőjét jelentse be a fejedelemnek.
A fejedelem nevetett, de mikor a vár alá közeledtek, a falakról lőni
kezdtek rájuk…
Nem volt mit tenni, a szabadban háltak sátor alatt s a fogarasi
uradalmat, ami úgyis csak zálogban volt a szászoknál, már száz éve,
felprédálták s másnap bevonultak Szebenbe.
A vár csodálatos hatással volt a fejedelem idegeire: a hatalmas falak,
bástyák, a pihent katonák s a jó fegyverek visszaadták erejét: már nem
ijedt meg, mikor jelentették, hogy átkeltek a Meszesen a Forgács hadai s
valami bolond vidámság vett rajta erőt: kihirdette a szebenieknek, hogy
visszaadja a szabadságot, ezentúl mindenki szabadon jöhet s mehet,
dolgozhat s kereskedhet, az eltávozottak visszatérhetnek: csupán a vár
az egyetlen pont, ahová be nem eresztette őket.