– Mit csináljunk, mit csináljunk, – mondta s haját marta.
– Inkább isten kezét kell lássam!
– Isten kezét!
A fejedelem lélekzetfojtottan figyelt.
– Csak nagyságod gondolja el, mi lett vala, ha a hatalmas szultán a had
folytatására megadja a fermánt?… Mondja meg nagyságod, mi lesz vala?… Az
engedelem: parancs: hát hova megy nagyságod evvel a paranccsal?…
elgazultak a hajduk s elszöktek: nincs is hajduseregünk!… a székelyek s
az urak együtt már meg nem lehetnek: odáig fajult a gyűlölködés;
szászaink, kovácsaink nincsenek, s szekereink, lovaink alig… Hova menne
az isten szerelmiért nagyságod, ha a szultán nagy szerencsénkre el nem
tilt a bolondoskodástul…
A fejedelem térdére könyökölve, szégyenbe sülve hallgatott: ez utolsó
héten már nem mert kimenni a seregbe, mint a gazda, aki iszonyodik látni
tönkrement szőlejét, amin úgyse segíthet; persze első héten eszébe se
jutott: akkor még éhes és szomjas és mohó volt: no, Szilassy Palkó s az
oláh asszonyok beadtak neki: méreg volt ez, ami megemésztette a támadók
seregét… mint az eb, éhesen kap a konc után s belefal s bedöglik…
– A szultán küldi az új vajdát, Michnét, de Raduly Bécsbe szaladt,
Lengyelbe szaladt s ki tudja nem jön-e már a sereg Moldván keresztül?…
Ez még a kisebb baj s nem is biztos: bizonyos azonban, ami hírt Zilajról
hoznak…
– Zilaj? – támadt fel a fejedelem.
– A kassai kapitány Forgács, átjött a meszesi kapun… Kendy vele van s
hátba támadnak…
A fejedelem tátott szájjal nézett maga elé.
– Én nem féltem nagyságodat, se Moldvába, se Lengyelbe, jól tudom én,
hogy Nagy Sándor háromszáz göröggel átfutott a persák millióinak
seregén… de nem volt a hátában a magyar had, hogy otthon megtörje a
fészkét… Ha minden egyes görög vitézének azt kellett volna tudni, hogy
otthon családját, anyját, hugát azóta felkoncolták: akkor nem megy
Sándorral… De Nagyságod ezt el nem takarhatja egy katonája elől sem s
akkor pedig, mint a varjak fognak felszállani minden barázdáról s mennek
át a hegyeken, haza…
A fejedelem tántorogva állott talpra: ha hátba szorítják, vége… s ez
országban semmi erősség, a víz átfut s lecsorog, sehol megállása nincs:
Szeben, Szeben! Otthon is csak ez egy sziklavár: úgy beleérzi már magát,
mint csiga a házába…
– Ha Nagyságod meghódítja bár az egész világot, s otthon Kendyék a
fejedelemséget…
– Szebenbe! Szebenbe! – kiáltotta a fejedelem.
– Igen, – mondta Imreffy, – Szeben az egyetlen hely, mit meg nem vesz az
ellenség Erdélyben soha… Ez igen: ha ott van Nagyságod: otthon van, mint
méhek királya a köpüben.