Mikor először járt Szebenben, előbb körüljárt farsangos útján, körül az
országon, körül a székely hegyek völgyén, Csíkszéken, Udvarszéken,
Háromszéken húzott át s csak mikor a vígan indult s keserűen, fájó
szívvel végzett út után, haraggal csordultig volt, csak akkor ment be a
fényes Brassóba, ahol epével és méreggel telt meg; s a hatalmas és
komoly Szebenbe, ahol gyűlöletre s égő bosszúvágyra fordult minden
indulata…
Akkor történt, mikor Szebenből kifelé jőne, hogy észrevette, hogy a
város kapujából nem látszik a serege, a várfal alatti tíz öles lejtő
bokrai miatt… Ez mint egy tündéri villanás, egy fényes haditervet
keltett benne… S most farsangon azért látogatott el Szebenbe, hogy
bentről megnézze a kapukat: a felséges csel számára, a mesébevaló
cselcsinálás kedvéért, amelyről még a saját süvegének sem mer beszélni,
mert fél, hogy idő előtt elárulja…
Hiszen míg köztük volt, forrt az indulata, hogy megcsúfolja őket, hogy
szétüssön köztük s csak a jövő reménysége tartotta vissza, hogy
uralkodjék magán s tisztességesen hagyja el forró indulatai mellett is a
szászokat… Láncot vetett lázongó dühére s mosolygott, mikor harapni
szeretett volna, mert várt a holnapra: mikor mindenestől bekapja s
lenyeli ez várat, polgárostól, törvényestől, s úgy fogja megrágni, mint
a duránci barackot s mint a gyümölcs kemény magvát, kipöki majd a híres
szász statutumokat, privilégiumokat, törvényeket…