A vénasszony fejére húzta szoknyája szárnyát s ott az ágy előtt
abbanyomba lefeküdt a vastag török pokrócra s mindjárt el is aludt…
Ő pedig a gyertya bolygó fényén elmeredve, hitt a szent könyvnek és
odaadta magát és könnyek s édes elalélás közben a tündéri boldogságról
ábrándozott: mikor a gonosz megtér a gonosz útról s orcája orcánk felé
folyamodik s én meghallgatom őtet a mennyből s kedvezek az ő bűnüknek…
Most először aludt el annyi idő óta megint boldogan, mint kislány
korában, sírásra biggyedt ajkkal s álmában meg-megpihegő lélekkel, mint
a gyermek a nagy verés után, a boldog felébredés reményében…