Összetalálkozik a czigány a papjával. Köszön neki nagy alázatosan:
– Szerencsés jó napot kivánok, Nagyságos tisztelendő úr!
– Servus! fogadja a pap.
De a czigánynak sehogysem fért a begyébe, hogy mért köszön neki a
tiszteletes ur igy: Servus? Ezért egy vargabetűt vetett s a másik utczán
ujra elébe került a tiszteletes urnak s köszön:
– Szerencsés jó napot kivánok, nagyságos főtisztelendő ur!
– Servus! mondja a pap másodszor is.
Mindig servus, mindig servus, tanakodik magában a czigány, valjon mért
köszön nekem igy a tiszteletes ur? Ezért a czigány ujra vet egy
vargabetűt, s ismét a tiszteletes ur elébe került. Köszön neki:
– Szerencsés jó napot kivánok, nagyságos főtisztelendő ur:
– Szervusz! mondja a pap harmadszor is.
– Megkövetem alásan a nagyságos főtisztelendő urat, nem mondaná meg,
hogy mért köszön igy nekem: Servus, servus, servus?
– Ehj, czigány, minden szervusz öt garas!
No jól van, ez abba’ maradt. – De egyszer halottja van a czigánynak s
elhivja a papot, hogy temesse el a rajkót predikáczióval.
A pap el is temette a halottat s kéri a temetéspénzt, hogy fizesse le az
egy huszast.
– Ehj, tudja mit mondott nekem a tiszteletes ur: minden servus öt garas,
tehát egy servus, két servus, három servus, négy servus, adjon vissza
tizs krajczárt.