Melancolia hosszu ideig sinlődött. Ez idő alatt Dom Gil hűségesen
megtartotta szent fogadását, melylyel zöld nadrágjának tartozott, s
egész nap ott ült a szerencsétlen mellett. Lágyan szólt hozzá, mint
gyerekhez szokás, s igyekezett kitalálni titkos óhajtásait. Beszélt neki
a plánták díszruháiról, a csillagok kalandos utjairól, s a pacsirta
szerelméről. Melancolia csak nézte, s hallgatott.
– Mire gondolsz, Melancolia?
– Ó, Dom Gil, azon gondolkozom, hogy milyen különös és milyen derék
ember ön!