Háromszor kelt fel a nap és háromszor nyugodott le. Ezalatt a Jónás
szeme nem tudott betelni a megbabonázó, bűvös látománynyal. A negyedik
reggelen azonban igy szólt Lilithhez:
– Boraid tüzesek és gyöngyvirágaid illata elkábitó. De a lángcseppek
után keserü íz marad a szájamban s illatszereid émelyitenek. A földi
gyökér jobb ízű s a barlang illata üdébb. Palotád rettentő. Gyere velem
a remeteségbe; jobb ott. Hagyd itt függő kertedet, drágaságaidat s
utálatos bolondjaid hadát. Kövess engem s közelebb vezetlek az Urhoz.
Elmegyünk a mocsoktalan forrásokhoz, a hova emberi láb még nem hatolt
el, s utközben hirdetni fogjuk: a megtérést vagy Ninive pusztulását.
Lilith nevetett.
– Furcsa emberke vagy te, Jónás. Egy kerékkel kevesebb van a te
fejedben, mint más emberében; vagy meglehet egygyel több, nem tudom. De
lásd, az, a kit te az Urnak hívsz, azt akarta, hogy éljünk; s az élet
csak igy szép, a hogy’ én élek. Porfir-fürdővel, kábitó borokkal,
rózsa-szekérrel, illatokkal és sok, sok bolonddal. De hidd el, te vagy
az én legkedvesebb bolondom, és te is szereted a te kis bolondodat,
ugy-e? Csókolj meg s ne beszéljünk erről többet.
Jónás nem is beszélt a dologról többet, de a hányszor egyedül maradt,
mindig ugy bandukolt fel s alá, mintha az orra vére folynék. Koronkint
felnézett a faltető festett és faragott lányaira. Azt nézte: vajjon
nincs-e odafenn valaki, a ki megcserditene egy kis korbácsot, a mely
akasztott emberek bőréből van fonva?!…
Egy este Lilith aggódva szólt hozzá:
– Jónás, te nem eszel, nem iszol. Mi bajod van, Jónás?
Jónás felkelt párnáiról, eldobálta gyűrűit, mintha félne tőlük, és igy
felelt:
– Add vissza rongyaimat, megyek hirdetni a vezeklést. Az Ur parancsol.
Lilith álmélkodva nézett rá, aztán szomoruan szólt:
– Bolond vagy te, Jónás!
Egy kicsit habozott, hogy visszatartsa-e? De aztán odasündörgőzött
hozzá, körüldorombolta, s a tündöklő szőkeséggel még egyszer eltakarta a
próféta szemét.
Jónás maradt és lerészegedett. Lilith azt hitte, hogy diadalmaskodott a
láthatatlan ellenséggel szemben.
Hanem reggel, mikor fölébredt, Jónást nem találta többé maga mellett.
Felugrott s mezitláb szaladt ki a kamarába, hol az eszelős rongyait
tartotta. Egy halom gyűrű, karperecz, saruk, meg egy drága ruha hevert a
földön; a rongyoknak lába kelt.
A próféta megszökött.
* * *
Az urfiak igen megörültek a dolog ilyetén furdulatának. Mikimóki sietett
megbocsátani s Abiron mosolygott, mint a ki már régen tudta, mi fog
következni.
– Elhagyott a szeretőd, Lilith! – gúnyolódott Dáthán.
Lilith vállat vont és nevetett. Később pedig, vacsora közben, elénekelte
nekik a ninivei csapszékek dalát, mely a bolondot csúfolta:
Jónás, a czethalban csücsülve,
Igy szólt: Ej huj, jobb volna kinn…